Daniell IV/6. - Veled vagy nélkülem

Kivételes alkalom - villant eszembe már harmadszor, mikor Daniell finom ujjai végigszaladtak a vádlimon. Fejével combomon pihent, jobbja könyökben furcsán kitekert módon alatta, a gipsz kanyarja bizarrul meredt félig a plafonra.

Látványnak ijesztő volt, de nem találtam egészségtelennek a pózt, inkább kényelmetlenek látszott, de ha neki így esik jól, isten ments, hogy kinyissam a szám! Én aztán biztosan nem! Egyetlen hangot se! Annyira kevésszer esik meg, hogy ilyen nyugodt és én nem fogom leölni ilyen ostobaságokkal ezt a ritka pillanatot.

Balja újra megindult, ujjai leszaladtak, ameddig oldalt fekvő pozíciója engedte, majd vissza. Melegítő van rajtam, az a fajta, amit jólesik hordani. Puha, megnyúzott pamut és finom holdacskára reszelt körmei mégis mintha bőrömet birizgálnák, szinte érzem ujjbegyeit a vádlimon. Azt hiszem, érzékeim túlságosan ki vannak hegyezve Daniellre.

Fejemet oldalra döntve a kanapé támláján néztem a hátát. Kezdem megszokni a látványt. Extra dizájnos tépdesett haját, ami látni engedi csókolni való tarkóját, vékony hattyúnyakát, így, hogy nem fedik végtelen fürtök, pólója kerek vágata alól vállának ízlelnivaló darabja is kifehérlik. Túl hívogató. Megpróbáltam nem erre koncentrálni, kedvesen simogattam a hátát, oldalát, szigorúan visszakanyarodva dereka határánál.

Kényelmes lehet a combom a fejének, mert nem fészkelődik, teljes nyugalommal fekszik és talán a szeme is békésen csukva van. Nem tudom, nem látom.

Furcsa nekem üresen látni fülének gombostűfejnyi lukacsait. Meztelen a füle. Innét állkapcsának finoman kanyargó csontját is látom, persze csak ameddig nyaka engedi... A nyaka...

Azon kaptam magam, hogy csak az gomolyog a fejemben, hogy... sápadtságát akarom kóstolni. S mivel ajkaimmal nem merem, ujjaimmal simítottam végig a nyakán, belefutva aranytincseibe. Megborzongott. Nem a kellemetlen fajta hidegrázásnak éreztem, inkább olyasfélének, mikor forrón megzsongat egy váratlan langyosság. Beharaptam a számat, mert én is érezni véltem a hőt. Újra eljátszottam a mozdulatot, csak finoman, lágyan. Újra libabőröket ébresztettem. Ekkor már kellemesen szétszedtem fogaimmal az alsó ajkamat az időnkénti vágyhullámtól, ami volt szíves ostromolni.

Azt hiszem, talán a hetek teszik. A kényszer távtartás, amit tőlem követel. Rég nem tétováztam egy „első lépésen”, de mikor ujjaim kérésére ismételtem a borzongató mozdulatsort és ő továbbra is megreszketett, akkor talán pillanatnyi bátorságot keltett bennem. Elemeltem hátam a támlától, elsöpörtem kurta szálacskáit, s bár nem volt a legkellemesebb artistamutatvány, de lehajolva a nyakába csókoltam. Majd mikor ajkaim érintésére nem érkezett kéretlen fújtatás, egyetlen centivel feljebb simultam. Újra száraz csókot kapott az a hófehér bőr, de a következő kényeztető érintés már nem maradt némán tűrt mozdulat. Elfojtott szusszanással üdvözölte az ajkaimat, és nekem ez az alig sóhaj elég volt, hogy megengedjem nyelvemnek azt a nedves csókot, amivel szomját akarta csillapíttatni.

Nem is tűnt fel, hogy ujjaim már nem cenzúrázva simogatják. Bekúsztak pólója alá és derekára szorítva várták a kiutasítást. De nem történt semmi és ahogy egyre jobban nem éreztem magam határsértőnek, úgy lettem egyre éhesebb.

Füle mögé nyaltam és most nekem kellett sóhajtanom. Imádom az ízét... akarom az érzést.

Görcsbe szorult a gyomrom, forró, ragacsos, reszketeg csomóba. Ezüsttelen cimpáját kezdtem harapdálni, s innen már rálátást nyertem az arcára is. Lehunyt szemek, egekbe szaladt finom vonalú szemöldökök, félig nyitott, várakozó szájjal...

Csúszósan szippantottam be fülcimpáját, majd apró gyötörgetés után elengedtem.

- Hm... Finom - suttogtam a kerek fülkagylóba és hatalmas mosolyt csaltam ezzel haloványrózsaszín ajkaira. Istenem. Talán a mosolya jobban felizgatott, mint ez az egész közjáték... Már ha lehetséges, hogy ennél nagyobb izgalmi állapotba jöjjek. Gyanítom, hogy ha nem lenne rajtam ruha, bár méreteimet abszolúte átlagosnak tartom, de most biztos kiverném a saját szemem. Kínos kis zárójelentést kapnék az eset után. „A szem duzzadt, néhol bevérzések láthatók. A gyulladás oka: erekció.”

- Tudod - nyammogtam még mindig fülének húsán -, megvizsgáltatnám, mitől ennyire édes a fülecskéd... – becézgetem, pedig így nem szoktam. - Aztán a világ legjobban felszerelt laborjában több száz tudóst dolgoztatnék éjt nappallá téve, hogy kísérletezzék ki nekem ezt az aromát, majd kicsi fülformákba öntetném és eladnám édességboltoknak, mint szerelmi eszenciát. Mindenki kicsi, tízdekás zacskókban Daniell-fülecskékkel rohangálna az utcán. – Kacagott. Te jó ég, levert a víz. Borzongtam minden felhőtlen hangocskától. - Bár, ha jobban meggondolom – morzsolgattam, de csak a szám puha húsával - eszem ágában sincs megmutatni másnak. Irigy és önző módon megtartom magamnak.

- Én, mint édesség... - rötyögött.

- Bizony. Magántulajdonú ínyencség. Exkluzív nyalakodnivaló.

- Ryury, eszed szabin van.

Igen... Én is azt hiszem. De ha nem is vakációzik, egyre csak tart elfelé és a józanság helyét kezdi betölteni egy rózsaszín, lüktető gomolyag.

- Daniell...

Felém forgolódott. Már háton feküdt, de még mindig combom volt önkéntes párnája.

- Hm?

- Daniell... - Lehajoltam csalogató ajkaihoz. - Életem - simogattam ki kócságát a homlokából. - Meg akarlak csókolni.

Mi lehet szebb invitálás? Lehunyta a szemét, mikor végigsimogattam az ízlelni vágyott puha, reszkető húson.

Várakozásában talán észre sem vette, hogy nedvesítgeti a száját, hogy nyelvével, saját alsó ajkával csempész csillogást rá. Igennek vettem, mert nem érthettem máshogy. Minden apró mimikájával, testének minden önkéntelen mozdulatával engem hívott és nem csak a szemem látta a bizonyítékot. Egyszerűen minden porcikámban éreztem, hogy akar. Mintha... azok az érzések, amik ott, benne kavarognak, valahogy eljutnának hozzám. Nincs rá jobb szavam, minden apró zsigeremben ott zsong Daniell vágyakozása.

És ráhajoltam. Először csak nyelvemmel jártam körbe. Finoman akartam, végtelen lassan és túlzott mámorral. Ryu tervez... Egyetlen vad mozdulattal magamévá tettem az ajkait. Ostobán hangzik, de... Annyi ideje vágyom egy ilyen epedő csókra, hogy már szinte ez elég volt ahhoz, hogy a gyönyörbe lökjön. Na jó, azért nem, de mindenesetre az érzés, és a túlzott intenzitású remegés, amit magával hozott, elérte, hogy önuralmam negyedére redukálódjon.

Engedte, hogy elmélyítsem a csókunkat. Hogy beljebb hatoljak nyelvemmel szája nedves, forróságot ébresztő belsejébe. Finom hullámzásunk néha talán túlzottan bedurvult, erőszakos lett. Fogai koccantak az enyémekkel, ahogy a számba harapott és mégis szinte nyögve élveztem minden nyilalló kis kínt.

Tarkója alá nyúlva rántottam fel, s a támlának döntöttem. Még mindig habzsoltam, mint egy telhetetlen gyerek az elé rakott süteményes tálca tartalmát. Többet. Még többet.

Azon kaptam magam, hogy két kezem bölcsőjébe fogom az arcát, marom, gyengéden szaggatom, kínozva szeretem...

- Ryuh... - próbált beszélni, de minek a szó, ha úgyis érzem a szükségét?

- Kellesz... Kellesz, Daniell. Kellesz nekem... - suttogtam harapdálása közben. Azt hiszem... egyre elveszettebben.

Nem tudom, hogy keveredtünk vízszintbe, de rajta feküdtem. Nyakán játszottam, egyik kezemmel támasztottam magam, másikkal köldöke körül motoztam. Csigavonalat rajzoltam rá, egyre nagyobb és nagyobb körben róva a jelet, majd kezem megállapodott az ölén. Nadrágon keresztül simítottam rá a tenyerem. Megőrjített a lüktető keménysége. Szövet rost szitáján át kulcsoltam rá az ujjaimat, s csak finoman mozdítottam őket. De nem volt elég. Bőrömön akartam az övét. Tenyeremen azt a tűzben hevült, bársonyos ölét, mert érezni vallomás. Az óhaját, a vágyódását meséli, az igényét rám...

Heves mozdulattal küszöböltem ki az egyes számú akadályt. A gumi alá csusszantam.

Az, hogy az eddig folytonos zihálás megszűnt, betudtam érintésem mindent elsöprő hatásának, de ahogy lejjebb indultam, hogy számmal folytassam kényeztetését... határozottan fájt, ahogy a hajamba mart.

- N...

Hallottam a duruzsolást, de nem igazán akarta feldolgozni az agyam.

- Mi?

Fejemet felkapva mosolyogtam a különös fényű szemek közét. Visszahajoltam a szájára és apró csókok közepette derekam köré húztam a lábát. Csípőm önkéntelenül mozdult, ahogy megérezte az övét. Csak könnyű hullámzás, milliószor játszottuk, több százszor izgattam így, és egyetlen egyszer sem kellett arra eszmélnem, hogy feszeng alattam, hogy keze nem a hajamat borzolja, hátamat markolja, hanem mellkasomnak támasztva próbál eltolni magától.

Most fogtam fel a szót, amit alig egy perce hallottam, és megértése felért egy gyomron vágással. „Ne.” Ne.

- Ryu...

Megtettem, amit kért. Beszüntettem az ostromlását, de mozdulni...

- Hallom... - ziháltam nyaka hajlatába, még mindig rajta fekve. - Hallom.

Úgy éreztem, ölben szét fogok szakadni. Az egész testem ordibált, kínzóan fájdalmas volt minden légvétel, ami a tüdőmet táplálta. Gyötrelmes vágyat éreztem, mondhatnám, hogy teste iránt. Szűk puhasága, mindent felperzselő forrósága, amire áhítozom, a gyönyör hangjait kívánom szakadni hallani selymes torkából. Nem hazudnék, de csak részben fedné a tényeket, nem ez lenne a teljes való. Nem csak erről van szó.

Érintését vágyom, és nyomorúságos kínt érezek magamban kalapálni attól, hogy... ő nem. Hogy én majd belepusztulok, hogy közel lehessek hozzá, annyira bensőséges, annyira intim módon, ahogy csak szeretkezéseink alkalmával kerülhetek... és érzem, hogy kíván, érzem, hiszen bizonyítékát képtelen takarni, és mégis... mégis kimondja. Nem akar engem.

- Hallom. Ne... - Reszketett a hangom, ahogy a fülébe suttogtam. - Miért ne, életem? - Sírás közeli állapotban voltam, vagy inkább téboly peremén lejtettem, fogalmam sincs. Mintha fagytól dideregnék, mintha hűvös okozná fázásom, cirókáltam babapuha arcélét. - Belepusztulok, Daniell - adogattam jámbor csókocskákat a füle tövére - Akarsz... Érzem, hogy akarsz. Akkor miért ne? - simogattam az ajkaimmal olyan gyöngéden, olyan szelíden, hogy már szinte alig érintettem. - Négy hét... Dany... Négy hete hozzám sem értél és nekem fogalmam sincs, mit tettem, amivel kiérdemeltem.

- Nem... csináltál semmit.

- Valamit... Valamit mégis, ha nem kívánod, hogy hozzád érjek, ha nem akarod, hogy csókoljalak. - Apró, puha érintésekkel próbáltam visszahozni a varázst. - Valamit kellett, hogy már nem vágysz engem...

- Nem csináltál semmit.

És ezzel vége. Elfordította a fejét, az ajtókeretet kezdte bűvölni és nekem most jutott el az agyamig, hogy ennyi. A perc meghalt és most szépen rajtam a sor, hogy utána sorvadjak.

- Értem - vettem egy mellkasrepesztő levegőkortyot és legördültem róla. Azzal a lendülettel ő is felült, lábát felhúzva gubbasztott a kanapé egyik sarkában, akár egy leszidott kölyök, míg én fejemet hátradöntve a másik csücsökben agonizáltam.

Megfeszítve igyekeztem kontrollálni a légzésem, de nem vagyok mindenható, hogy két szusszanással le tudjam gyűrni a vágyakozást, amit érzek. Nem gondolom, hogy egy tapintatlan, önző, szexfüggő tuskó lennék, de bocsásson meg a világ, férfiből vagyok. Hozzáteszem, egészséges férfiből, akinek éppolyan szükséglete a rendszeres nemi élet, mint az étkezés, a levegő, vagy a tisztálkodás. Én megértem, hogy nehéz időszak van mögötte és hogy nem egyszerű most neki, de itt nem erről van szó! Nem nem kíván... Egyszerűen csak nem akar velem együtt lenni, és ez számomra teljességgel felfoghatatlan.

Megtehetném, hogy fogom magam, berongyolok a fürdőszobába és szimplán elintézem a saját kezemmel. Ha csupán a szexuális „kell” kielégítéséről lenne szó, gondolkodás nélkül meg is tenném. De nekem rá van igényem! Én őt szeretném ölelni, nem csak a testem, lelkem vágyát is csillapítani. Tudni akarom, hogy mi ez az árok, amit lapátol közénk, mielőtt azon kapom magam, hogy csápolok a túloldalról, hogy engedje le nekem a függőhidat.

Veszettül erőlködtem a kijózanodáson. Ember legyen a talpán, aki képes lenne rá. Jelen pillanatban én úgy tippeltem, hogy még jövő héten is itt fogok nyüglődni. Orromban ott zsongott az illata, ujjbegyeimben a tapintásának csodája... Ez a méreg, nem a cián. Halálosan, kegyetlenül és nadrágfacsaróan igaz mondás.

Két tenyeremet szorítottam az arcomra és elővadásztam a légzéskontroll alapjait. Csőd. Megpróbáltam masszázzsal, hátha halántékom gyűrkélése leöli a bennem ébredt fájdalmas sóvárgást. Azt hiszem, ha hatna, ezt írnák fel potencia csökkentőnek. A sereg kivághatná a bróm tablettákat, sőt, a hűség ígérete, mint olyan is könnyebben betartható lenne, ha a csábított fél képes volna a rászabadult kísértést pár fejen megejtett nyomkorászó mozdulattal elvágni.

- Na jó - vettem újfent hatalmas oxigénadagot. – Elmegyek, kicsit lehűtöm magam - simítottam végig a karomon, hogy leöljem a libabőrök halmait.

Lendültemben lefékezett a balja.

- Várj...

- Daniell, nézd, én próbálom megkönnyíteni...

- Tudom.

Közelebb fészkelte magát. Már mellettem ült, inkább térdelt, szürkeségeiben zavart csillogással. Nem tudtam, mit szeretne nekem mondani, felvont szemöldökkel vártam. Próbáltam erősen rá koncentrálni, bár gyanítom, inkább félárbocra ereszkedett, homályos antiértelem süt látószerveimből. De még a tompa álarcomon keresztül is érzékeltem, hogy annyira... elesett volt. Zavart, és... talán tanácstalan? Nem szoktam meg ilyennek.

- Na - simogattam meg az álla alatt. Próbáltam kicsalni mondanivalóját, de kedvesem csak száját rágicsálta.

A gipsz súlyától a hátam mögött megereszkedett a támla szivacsa, kényelembe helyezte a hatalmas pluszsúlyt és finom erőszakkal ruhámra fogott. Bamba engedelmességgel bújtam ki a pólómból balja ösztökélésére.

- Daniell... Mit…?

Értetlenségemet csak fokozta, hogy belepirult pusztán abba, hogy ajkaihoz emelte a kezem és tenyerembe csókolt. Önkéntelen jött, hogy megsimítsam az arcát. Újra puszi. Megint a tenyerem kellős közepébe. Szemei az enyéimet szédítették, s varázsukba veszve arra eszméltem, hogy megéreztem az ölemen... saját kezemet. Ujjait az enyéim közé fonva simogatott tulajdon tenyeremmel.

Nyelvemen nem a kérdés bongott: mit csinálsz, Daniell? Ennek nem láttam értelmét, hogy feltegyem, hiszen tökéletesen tisztában voltam vele, mit szeretne. A miért volt homályos, s hogy nem tudtam, én akarom-e. Talán, hogy vállamra hajolt és apró, babusgató csókkal illette, a lágy biztatás tétovázásomnak tudható be.

- Segítek - súgta a fülembe, miközben nadrágom dereka alá csúsztatta a kezem.

- Miért így? - kérdeztem a vállgömbjétől, két apró puszi között.

- Most... azt hiszem, nem menne...

Halk volt, szinte csak neszező.

- Valami rosszat tettem?

- Semmit, Ryu. Esküszöm. Te semmit.

- Akkor miért nem akarod?

Nem érkezett válasz nekem. Áthajolt rajtam, jobb vállamra adott lágyan nedves simogatást. Ép keze elindult mellkasomon. Ujjai meglelték fájóan keménylő mellbimbóimat, körkörösen táncolták körbe a kis dudorokat. Mély levegőt vettem és rácsókoltam az előttem kecsesedő kulcscsontra. Homlokom a testének döntöttem, s a következő mély szusszanással jobb kezem lassan megindult saját, kínzóan merev vágyamon.

Fürödtem az illatában. Elvesztem érintései tengerében. Ziháltam a nevét. Szabad kezemmel a combját markoltam, éhesen kóstoltam, ahol épp értem. A saját lázam hozta hangokat próbáltam elfojtani, torkomban tartani, hogy legalább finom szusszanásait, egyre hangosodó légzésének neszeit élvezhessem. Az alig pattanást, ahogy apró csókokkal hintett, tenyere hamvas illetését, ahogy langyos cirógatásokkal segített. Kértem a száját, s adta nekem. Szétdúlt csókot váltottunk. Mintha nem csak én... ő is lobogna velem. De testem bármilyen szenvedélyben is égett... belül egyszerűen nem éreztem elégnek. Egyre gyorsabban jött az inger, egyre hevesebben és hozta magával a gyötrelmes óhajt - nem akarom egyedül.

- Gyere... velem... - nyögtem, torzult, kéj korbácsolta hanggal. Bal kezem combjáról az ölére csúsztattam, s rámarkoltam a feszülő szövetre. Bársonyként ömlött fülembe a féktelen nyögés. Esztelen, kikívánkozó, hörgő kiáltás. Összerándult, megvonaglott... Bőröm alatt nyirkossá vált nadrágjának anyaga. Felkaptam a fejem és elraboltam a pillanatot... Nem saját kezem, gyönyöre taszított a gyönyörbe.

Végigkísértem félárbocra ereszkedett szemhéjam árnyékából, ahogy a fürdőbe sétált. Nem mertem felajánlani, hogy segítek rendbe tenni magát. Mostanában inkább egyedül fürdik, mintsem hogy támogatásomat kérje, még ha egy órát is vesz igénybe a tisztálkodási tortúra, nem kér belőlem. Így hát nem szóltam, ott maradtam a kanapén. Kezemben saját magammal, még mindig borzongva, még pilledten alélva. Sosem mozdultunk, míg ki nem tisztult a fejünk. Jó volt egymás mellett kényeztető bágyadtságban elnyúlva, még percekig tompa kábulatban, kellemes fáradtságban nézni a másik arcára kövült mosolyát. Olyankor sosem dübörögtek a fejemben ostoba tézisek. Nem kívántam választ felelet nélküli kérdésekre. Csak lenni akartam. Lenni vele.

A ernyedt lustaság most is itt van, a kéj utózöngéi még meg-megborzongatják a bőröm. Zsibbadok és a lábam fura, rongyból eszkábált tartozéka csupán testemnek... s most mégis lebeg egy választ kutató miért. Tikkadt agyam mégis feleletet keresgél.

Ha látványom elég volt neki ahhoz, hogy repüljön... Miért nem akart velem szállni?