Daniell III/7. - Nyissz

  - Nem! Nem! Nem! - feszültem teljes testi erőmmel az ajtónak. - Nem jöhetsz be! Nem!

- Miért? - lökött még egyet a fán, majd meghátrálást színlelt, de egy pillanat múlva megint lecsapott.

- Mert! Mert most én vagyok itt. És... nem akarom, hogy zavarj!

- Mit csinálsz, amiben nem zavarhatlak? - löködött újra és újra.

- Mi közöd hozzá? Magánügy! Mondjuk, hogy vécén vagyok! Azt egyedül szokták az emberek.

- Cccc - lökdöste továbbra is - szerintem vállal - a fürdőszoba bejáratát. - És különben is! Tudod, kit etess! Vécén, mi? Ryu, te itt tartod ellen az ajtót! Akkor, hogy ülhetsz...

- Azt mondtam, mondjuk - mordultam ki, még mindig azon erőlködve, hogy kívül tartsam.

Hagyományos esetben, ha hazaérkezik eme iskolás tornádó, inkább vágyom mihamarabb a közelébe kerülni. Átölelni, hogy érezzem, karcsúsága még mindig karjaimba veszik, éppúgy, mint reggel, mikor búcsúból érintettem meg. Csókolni, hogy pár óra nélkülözés után megnyugtassam elvonási tünetektől háborgó mindenem. Végighallgatni az aktuális rémesetet, ami a nagy okítótégelyben történt aznap...

Nem általános, hogy hazajövetele azt váltja ki belőlem, hogy kergült módjára oda-vissza kezdek pörögni, majd mérgezett egérként a fürdőszobába száguldok és rácsapom az orrára az ajtót.

- Ryu...

- Elfoglalt.

- Meddig akarsz odabenn maradni?

- Örökre.

- Mindig és végtelenvilágig?

- Pontosan. De egy-két hónapig biztos.

- Kényelmetlen leszel a kádban aludni.

- Majd kibélelem törölközőkkel és van itt már puhának látszó szivacs is.

- Meglátod, hogy fog első madárcsicsergre fájni a hátad. Nem vagy már egy mai csirke, Ryu, nem árt, ha vigyázol az egészségedre.

Ilyenkor szinte látom a szarvacskákat a feje tetején hegyesleni és hála vizualitásomnak, a vasvillát is, amint dugdossa a háta mögött.

- Tudod, máskor hasonló esetben kimennék, csak azért, hogy vállon harapjalak és csomót kössek arra a pimasz kis nyelvedre, amit az évek során a szádban nevelgettél... De jelen pillanatban a csípős kis szemétkedésed édeskevés, drága életem, te kis tojáshéj fenekű kisiskolás.

- Nemvan héjam!

- Dehogy nincs. Én csak tudom. Higgy nekem. Többet látom az említett területet, mint te.

- Ryu, nem fogok hiányozni, ha fürdőszobalakóvá leszel?

- Majd gondolok rád sokat. Bedugdoshatnál pár fényképet az ajtórésen. Meg olyan lapos kekszeket...

- Bedugdoshatnám magamat is. Mit szólsz ehhez a verzióhoz, Magányos Szamuráj?

- Vékony vagy, Daniell, de azért még mindig a rajzlap nyer.

- De éhsztrájkolni fogok. És ha nem főzöl semmit se, majd szépen hurkapálcikává soványkodok és beugrok ezen a kis helyen! - piszkált be a mutatóujjával a szellőző lyukacsain. - Vagy! A kulcshelyen vetődök át. Úgyhogy ha nem akarod, hogy ilyen kis ropi legyek...

- Akkor?

- Add fel alig pár perces remeteéleted és költözz ki a márványszín csempék és króm csapok világából. Tényleg, ha már itt tartunk, nem gondolod, hogy az a helyiség, amit újdonsült otthonodnak találtál ki, egy kicsit sötét? Nem leszel te nekem odabenn depressziós azoktól a feketeszürkés összmindentől?

- Most a lelkivilágom, ami aggaszt?

- Végülis nem szeretném, ha befordulnál egymagadba.

- Nem fogok.

- Sosem tudhatjuk. Fő a biztonság. Bemegyek társalkodósnak.

- Haha. Nem.

- Akkor gyere ki te.

- Nem.

- Naaa.

- Nem.

- Meghasad bele a kütyüm idebenn.

Csak lelki szemeim előtt látom szépséges tenyerével a mellkasán maszálni.

- Fenéket. Ide hallom, hogy vígan tadammol.

- Én is szeretném hallani a tiédet...

- Nem hatsz meg, bár tudom, hogy erre játszol.

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem. Két hónap, meglátod, elszáll majd hamar.

- Kezdem egyre kevésbé hinni, hogy marhulsz, hallod! - puffogott és újra az ajtónak nyomult. A meglepetésszerű támadástól egy másodpercre meginogtam. Alig tudtam magam tartani.

- Dany...! Fejezd be!

- Gyere ki!

- Nem!

- Miért?!

- Csak!

- Ryu!

- Nem akarom, hogy így láss és bár fáj nekem az elszakadás, ezt vélem az egyetlen megoldásnak, életem.

- Hogymihogy?

- Légy erős.

- Zúdítsd ide.

- Olyan vagyok, mint egy trendbirka.

- He?

- Dany, voltam fodrásznál.

- Ó, te jó ég, micsoda információ! És? Tudom. Mondtad, hogy mész nyiratkozni. Levágták a füled? Megsebezték az arcod? Termett rajtad egy türkiz melír? Félrementél kettővel és trimmeltek neked olyan cukis bojtokat, mint azoknak a kergén nyergelésző sövénykutyáknak szoktak?

- Sövénykuty...?

- Ja, a szőrös vuffancsok a parkból, akiket pamacsosra vagdalnak.

- Jött egy busz és úgy gondolta, hogy pont az én tilosban kószáló hajkarbantartómat gázolja le.

- Aha, keréknyomokkal a hátán remegett a kezében az ollója.

- Nem egészen.

- Ó. Részvétem. Tehát ezért lett belőlem úgyszólván hatvan napos szalmaözvegy, vagy mondhatni ideiglenesen egyféle vega. Ért.

- Túlélte.

- A nyeskedőd halálozása miatt lettem fosztva szeretett emberlényem társaságától. Az te vagy, csak hogy értsd, mi a szitu.

- Mondom, még a föld felett leledzik.

- Nem ezen volt a hangsúly... Vagyis nem ide akartam helyezni.

- Bár nem fogom fel, minek ugrál az úttesten pont aznap délután, mikor engem várna. Helyette jött Lady Borzalom meg a fűnyírószerű ujjai...

- Mismis?

- Azt mondták, hogy ez a másik nő egy zseni hajművész és majd meglátom, hogy el fogok repülni a gyönyörűségtől... Daniell, őszinte leszek hozzád. Nem tudok ezzel a fejjel élni.

- Ezért hisztizel?

- Ez nem hiszti, te kis pisis. Pánikrohamom van. Dany, te nem látod, mit hordok a fejemen.

- Hát, ha nem engedsz be, nem is fogom.

- Na, pontosan ezért maradsz kint.

- Annyira nem lehet rossz.

- Erre a fejre zacskó kell.

- Ryu. Engedj be, na!

- Nem akarlak.

- Én viszont nagyon téged. Egyel több ok, hogy kinyisd.

- Majd elmegy a kedved, egyetlenem, ha meglátod a hajam romjait. A legjobb antiajzószert hordom idefenn. A lankadás garantált. Hajzatomnak eme állapotáról készített fényképsorozatot adhatnák potencia-túltengésben szenvedő hímegyedeknek. Borzasztó ez az izé.

- Visszanő.

- Jó. Majd akkor találkozunk.

- Addig vonuljak kolostorba? Gazoljam a templomkertet ahelyett, hogy mindenféle mocskosabbnál mocskosabb dolgokat művelnénk együtt?

- Igazán meghatódnék, ha megtennéd, de nem kötelezhetlek. Ha nem bírsz magaddal, egye fene, az önkielégítést nem rovom fel.

- Megható a kedvességed.

- Különben is, van távszex.

- Igen. Mindig vágytam egy ajtónak sugdosni...

- Próbáltad már? Honnan tudod, hogy nem lennél a rabja?

- Nem igazán akaródzik, hogy ehhez a lakkozott cucchoz dörgöljem magam. Mi van, ha valahol nem jól csiszázták és szálka megy a nyelvembe és ki tudja még hova...

- Hát, nem egészen így értettem.

- Én már nem tudok hinni neked.

- Fogd fel úgy, hogy milyen romantikus vágyódni a másik iránt hosszú hetekig, sóvárogva...

- Ryu, én még soha nem találkoztam ezzel a benned lakozó mazóval, aki éppen készül kibontakozni. Asszem átnézem az alsónacis fiókod. Hátha meglelem a bilincsgyűjteményed vagy az ön- és környezetsanyargatás nagy kézikönyvét.

- Fiatal vagy még, Daniell - közöltem hangomban némi iróniával. - Még sok meglepetést tartogat ám számodra az élet.

- Aha. Igaz. Már itt is van az első.

- Éspedig?

- Ryu... Pisilnem kell.

- Sajnálom, Csücsök, ez nem lehetséges.

- Ryu, komolyan, hallod...

- Aha... Persze, én meg kivi madár vagyok és a szívfájdalmam, hogy nem tudok repülni.

- Most azt hiszed, hogy ez a vezércselezés... Ryu! Nekem tényleg...

- Ravasz. Egy pillanat erejéig majdnem el is hittem az álremegést a hangodban.

- Hé, most mit kezdjek vele? Kössek rá csomót?

- Kiskoromban megpróbáltam. Hidd el, nem használ.

- Emlékezz, te ott, odabent! Te kényszerítettél erre!

- Mit szándékszol tenni?

- Belepisilek a mosogatóba.

Eddig tényleg komikus volt a helyzet, azzal együtt, hogy egy tépázott madárfészket hordok a koponyámon, de most... Megállt a szívem.

- Mit csinálsz?!

- Hát ha kell és nem engedsz be! Nem hiszem, hogy beférek Perec almába...

- He...

- Oda fogok csorgatni, ahova te a tiszta poharakat, evőeszközöket, miegyebet szoktad tenni.

- He... N...

- Bocs, Ryu, inkább oda, mint a nadrágomba.

Úgysem meri megtenni. Tudom, hogy blöfföl, de legalábbis erősen kapaszkodok ebbe a fűszálvékony gondolatba. Nincs más. Remélek. Fülemet az ajtónak tapasztva hallottam, ahogy felkászálódik és nekiindul. Nem is sétált, helyette inkább végigtrappolt az útjában álló helyiségeken.

- Figyfigy, Ryu! - kiabált a távolból. - Van benne pár tányér, de majd kikerülöm, jó? Nyugis! Jól célzok. Megpróbálom nem kilőni azt a kékmaszatos csészikét. Próba cseresznye!

Mikor eme fenyegetésére sem reagáltam s csendben lapultam tovább a zárt ajtó mögött, bár nem tagadom, gyomrom ökölbe rándulása után vadul ringlispílezni kezdett odabenn, csakhamar meghallottam, ahogy visszacsoszog és újra a fának zuhant. Kőkemény koponyája az ajtónak koccant, ahogy idehajtotta a fejét.

- Na? Sikerült a manőverezés?

- Ryu...

- Mondd.

- Nem tetszik ez a hülyeség. Gyere ki onnan. Az elmúlt három napban én hajnalban keltem, te meg este jöttél. Ellógtam két órát, hogy előbb hazaérjek és nem azért csináltam, hogy az ajtóval csevegjek.

- Szeretlek - súgtam halkan a most inkább sértődött óvodásra emlékeztető Daniellnek.

- Hát nem ilyen egy szeretlek. A szeretlek az olyan, hogy „jaj, Danym, te szép és okos, főztem neked karamellkrémes, almás-fahéjas piskóta holdakat, csokis öntettel és tejszínhabbal, megmeg színes cukrokkal a tetején, mire hazajöttél, mert tudom, hogy szereted” és legtöbb esetben jár mellé ölelés vagy pussz. Nem úgy szokták csinálni, hogy szeretlek, aztán eltöröm az orrod az ajtóval és pisilj a gatyádba. Fogalomzavaros vagy. Rá merném tenni a még meg nem lévő diplomámról a betűket. Pedig az nagy szó! Tudod, anélkül csak papír...

Megolvadt a szívem. Felrántottam az ajtót és az azt támasztó kis hülye a karjaim közé zuhant. Szemeit kutattam, de elrejtette őket. Saját ruhámba bújt, hogy arcát takarja.

- A piskótát sütik és nem főzik. Amit főznek, az a leves és társai. Azon kívül nem láttam még holdalakra szaggatva és ilyesféle általad rögtönzött édességmixtúrával a hátán, de ha az minden vágyad, hogy gyomorrontással feküdjünk itthon egy álló hétig, elkészítem neked ezt a kis megálmodott kompozíciódat és sugárhányhatsz kedvedre - piszkálgattam egy kicsit, kiélve pillanatnyi gonoszkodási ingerenciámat, majd épp elhatározást vettem magamon, hogy felkérjem, vegye szemügyre a fejemet, mert így, a mellkasomba ágyazódott arccal, vajmi keveset láthat elcseszett üstökömből. Jobbnak láttam, ha mihamarabb túl leszünk a röhögőgörcsön és a csipkelődésen. De ő, ahelyett, hogy megvárta volna, míg csigamód megfogalmazom vágyamat, kiolvasva agyzegzugaim legmélyéről, hirtelen rám meredt. Farkasszemeztünk egymásra.

- Te Ryu...

- Remélem, most örülsz, kinyitott a torzcirkusz. Kérem a belépő árát.

Ujjaimmal a hajamba túrtam, hátha sikerül megvarázsolni elfuserált sörényemet... A remény hal meg utoljára.

De nem történt semmi. Néztem rá, várva a röhögéshullámot, ő figyelt, percekig figyelt szótlanul, egyetlen hangot sem engedve ki száján. Majd egyszer csak kezemre fogott, kibányászta tincseim között idegesen kavargászó ujjaim és sajátjait csúsztatta helyükbe. Pillefinom érintése alól kikúsztak a szálak, de nem hagyta lerázni magát. Újra közébük merült, immár másik kezével is. Ujjbegyei zsongatták a fejbőröm, játszottak a megrágott tincsekkel. Én meg vártam.

- Na, hol az a kacaj? - suttogtam halkan s felnyúlva számra húztam jobb tenyerét, hogy leheletnyi csókot csempésszek a bőrére.

- Ryu...

- Majd hordok sapkát vagy valami fejrevalót - nevettem zavartan, de abban a pillanatban, hogy ránéztem... Ahogy szemei az enyémekkel találkoztak, akkor láttam, mosolyog. Nem röhög, hahotázik, vagy gúnyosan méreget... Mosolyog. Szürkeségeiben gyengéd kedvességgel kavarog átformált frizurámban, sután nedvesítgetve ajkait. A szavakat keresi?

- Elvették a megrendezett hajad. Bekócozták...

Le kellett hunynom a szemem. Ujjai már homlokomon simogattak lefelé, orrom vonalán szánkázva egészen az ajkaimig...

- Eltűntették a szigor alakot, most olyan szabad, olyan... Huh. Nem csikizi a nyakad?

- Kicsit...

- A saját nyesőd mindig levagdalja ezt - nyúlt tarkómra kavargó fürtjeim közé - de most itt maradtak.

- Igen, hosszúnak hagyta, pedig kértem, hogy ne és felül is elég...

- Ryu, ez igazán nagyon jól áll.

- Hogy mondod?

Azt hiszem, olyan fejet vághattam, mint egy zebra, aminek lelopták a csíkjait. Próbáltam kivenni árulkodó jelek halovány árnyát arcának mimikájából, elcsípni egy gunyoros villanást, mindig mesélő ékeinek csak egy kósza szavát...

- Ryu… - bűvöltek a szemei. - Elvették a mindig fésült alakod. Most kicsit vigyorgósabb, kócoskás. Szemedbe is lóg néha - óvatosan simított egy tincset odébb, de hamar visszaigazította és újabbért nyúlt - meg itt is kicsit. De Ryu, ne legyél olyan, mint akiknek orruk hegyéig tart a világ. Vidámol téged ez a haj. Kiszínez. Már nem régi, ez annyira rossz? Megmásult és új lett, pont, mint... Ryu, tetszik a mostani milyenséged.

- Tetszik? - lágyultam el akarva-akaratlan. Bárgyú szerelemkábulattal követtem az ajkai finom mozgását. Lestem, figyeltem szeme rezzenéseit, ahogy babonázva szalad tincseimen, néha-néha elkapja pillantásom, időz rajta csöppet, majd tovább kutat, ujjai piszkálják, érintik, látják újkeletű szálaim sokaságát és... gyönyörködik. Bennem teszi. Pedig nem vagyok különleges, nem vagyok egyedi... Nem vagyok olyan, mint ő és mégis, most úgy néz rám, hogy Egyetlennek érzem magam. Egyetlenegy párjanincs csodának, bár tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok az. De Daniellnek csupán kósza pillantására, édes szívének varázsos gondolatára azzá válok. Kivételessé. S csakis azért, mert ő, aki valóban az, aki tényleg a világ ritka csodája, a szívében hordoz engem. S még mindig nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ennek a csodának a fénye engem is azzá tegyen. Mi volt az a tett, amivel jogot szereztem olyan értékekre, mint szemei cirógatása, lelkének babusgatása, ajkai szerető vidámsága? Miért kapom? Miért pont én?

Mosolya hatalmas és egész drága Daniellem ragyog, s aki kapja a fényét, bár érdemtelenül, az én magam vagyok.

- Ez több kicsit, mint tetszik. Ez te vagy. Igazán te - simította kócosra ujjai utolsó mozdulatával hajam szálait. - Higgy nekem. Ez igazán végre te.

- Bármit elhiszek neked, Daniell - vettem fél tenyerem ölelésébe arcát. - Bármit - hajoltam az ajkaira, de mielőtt ízt lophattam volna, pont mielőtt újra kóstolhattam volna varázsát, guvadt szemekkel taszított el és furcsa járás-koreográfiával beevickélt a fürdőszobába.

Maratoni hosszú benntartózkodása alatt döbbentem rá...

Szegénykém. Tényleg pisilnie kellett.