Daniell IV/2. - 10 dkg Asuka

 A pincértől megkaptuk a tányérjainkat. Teszem hozzá ideje volt, mert lassan irreálisan sok ideje gémberedünk itt.

- Őszinte leszek - fúrta a tekintetembe a sajátját, miközben letette a buborék tartalmú poharat.

- Na ne. Szülinapozunk, vagy mi van?

- Te még azt is tudod, merre lóg a farkam.

- Tudtam, hogy nem ebédelni kellett volna jönnünk.

- Basszus, mondd meg nekem, mi a lófasz bajom van?

- Nem vagyok urológus és a nemi betegségek terén sem valami naprakész a tudásom.

- Nem effajta segítséget kérnék.

- El sem hiszem.

- Ez most komoly.

- Várd meg, míg elhalkul a vakbelem röhögő rohama, utána folytasd.

- Még saját magadhoz képest is szúrsz, mint egy kibaszott kaktusz. Ryu, elárulnád, hogy mikor keféltél utoljára? Ha az ágyban gáz van, ne rajtam vezesd le. - Tán poénnak szánta, én meg nem vagyok jó színész. - Bele a tízes körbe?

- Hagyjuk.

- Bingó.

- Nem én hívtalak, úgyhogy ne rólam folyjék a csevej.

- Nem keféltek?

- Milyen természetű problémára vársz tőlem megoldást?

- Egyáltalán nem?

- Munka?

- Mióta?

- Valami intimebb?

- Semmi?

- Nőügy?

- Kölcsönös kézimunka se?

- Netalán férfi van a dologban?

- Vagy külön kasszán vagytok dugásilag?

- Esetleg ez is, az is?

- Nem áll fel?

Na, ez volt az utolsó csepp. Én adtam fel a figyelmen kívül hagyásos párbeszédet.

- Minden... rendeltetésszerűen funkcionál!

- Tudom én, hol kell pöcögtetni, hogy ide figyelj.

- Basszus, Sei, neked van problémád, akkor ne az én nem-létező szexuális életemet tárgyaljuk ki!

- Ryu...

- Nincs semmi! Nem nagy kaland. Beszélni nem tudok vele, nem hogy... A kommunikáció teljes hiánya, amit produkálunk. Ha hozzám szól, azt is üvöltve teszi, ezek után gondolod, hogy amint magunkra hajtjuk a takarót, világraszólóakat kefélünk?

- Nem ez lenne az első eset a világtörténelemben.

- Mindegy.

- Csodálom, hogy még élsz.

- Egy álló farokba még senki sem halt bele.

- Nem hiszek neked.

- Pedig megteheted. Én vagyok az élő bizonyíték, hogy három hetes erekcióval is lehet létezni.

- Hős vagy.

- Hidd el nekem, ez a kényszerböjtölés jelenleg a legkisebb problémám.

- Persze, végül is amíg van jobb kezed...

- Szeretnék előre ugrani pár hónapot.

- Hogy lásd, meddig duzzadhat a...

- Hogy végre a hátunk mögött legyen ez a cirkusz. A gipsz, az utókezelések, még annak a tetves napnak az emléke is. Hogy lássam, hogy amiért már majdnem két éve küzdök, túléli-e ezt az egészet. Hidd el nekem, Sei, emellett eltörpül a szex. Jelentéktelen, hogy lefekszünk-e egymással vagy sem, és bár egy szemét, képmutató alak lennék, ha azt merném állítani, hogy nem vergődök már a puszta látványától is, hogy a gatyám cipzárja nem hagy lenyomatot a farkamon, ha megérzem az illatát, hogy ahhoz, hogy nyüszítve elélvezzek, nem lenne elég a langyos lehelete a fülcimpámon... Mégis ez a legkisebb problémám jelen pillanatban.

- Tudod, ahol lelki gebasz van, ott a szex áll le először.

- Tudom.

- Próbálkozol vele egyáltalán? Vagy csak várod, hogy a szádba repüljön a farka?

- Nem akarok erről beszélni.

- Jó. Megértem. Nem akarod kiteregetni a kínját. Stimmt. Akkor ne nekem mondd. Mondd az orvosának. Jé! Véletlenek. Az is én vagyok. Na, nyögd ide.

- Sei...

- Tovább.

- Nem tudom. Vegetálunk. Azóta talán egyszer sodródtunk olyan helyzetbe, aminek a végeredményeként egymás karjaiban kötöttünk ki. De az nem szándékos dolog volt. Mintha úgy venném észre, hogy Daniell tudatosan kerüli a velem való érintkezést, én... Nem tudom. Közben a durcázó és sértett lelkemnek az agyam folyamatosan azt duruzsolja, hogy ébredjek már fel! Senkivel nem kommunikál. Az emberek, akikkel addig vette körül magát, most nem számítanak. Nincs kontaktus. Miért lennék én más? Jó, persze, szép lenne azt hallani, hogy én a szívében minden és mindenki felett foglalok helyet...

- Tudod, hogy ez nem egészen így megy. A gagyi szappan-operáktól eltekintve, ha az embernek kínja van, akkor nem válogat, hogy kibe rúg.

- Tisztában vagyok vele. De más tudni és más elfogadni. Ha a te szavaidat és szappanopera példádat akarom alapul venni, én sem vagyok hősszerelmes, aki a végletekig képes toleráns maradni.

- Nem néztél te még tükörbe, Ryu. Már csak a kibaszott kard hiányzik a kezedből... Nem. Az megvan. Marad a fehér ló, amit még magad alá kell csapnod és már nyargalhatsz is a kastélyhoz, ahol vár Daniell királykisasszony és a toronyból lógó aranyhaja.

- Daniell királykisasszony mostanában még pihenni sem szívesen gömbölyödik mellém, nem hogy eltűrje, hogy a hajához érjek.

- Ezek a nők!

- Aggódom.

- Hogy addig nő, míg egyszer csak szétdurran, mint egy megmikrózott virsli?

Más talán a hasonlatra már nyöszörögve szorongatná az ágyékát, de én olyan szinten megtanultam elengedni az ilyen szövegeit a fülem mellett, hogy egy efféle becses szervemet nem éppen cirógató poén semmibe vétele nekem már rutin gyakorlat.

- Nem alszik. Elszaporodtak ezek a rémálmok... Eleinte azt hittem, majd szépen lecsengenek, ahogy megnyugszik, ahogy emészti a dolgokat, de nem, Sei. Inkább nem alszik éjjel. Nappal dől ki itt meg ott. Kanapén, fotelben. Ahol éppen elkapja az alhatnék. Úgy érzem, ez is belejátszik, hogy ennyire ingerült és ideges, lehet, hogy csak egy piciri csepp, de mi van, ha pont ettől csordul túl a pohár?

- Három hét telt el Ryu, ne várj csodát.

- Seiki, én nem kérem, hogy Daniell nagy vidáman pillangókat kergessen a réten és megírja a „100+1 optimista gondolat” című könyvet. Én csak azt szeretném, ha... Nem tudom. Sei... Gyűlölje a világot, de...

- De ne téged.

- Igen. Vagy ha még meg is teszi...

- Tudod, hogy igazán még soha nem beszélgettünk róla?

- Daniellről?

- Igen. Daniellről.

- Hogy érted?

- Meséltél te nekem ezt meg azt, de ne haragudj, a java nem volt más, mint nyálban tocsogó szerelmes ömlengés.

- Hogy jön ez ide?

- Akikkel eddig ágyba bújtál és összebútorozást szervezgettél, akár gondolatban is, azokat mind ismertem már régebbről, személyesen is. Tudtam, kihez adlak, ha így jobban érted. Daniellről csak annyi van a fejemben, amennyit én összerakosgattam magamnak így, a heti többszöri találkáink alkalmával, plusz amennyit a te eltompult agyad lökdös ki a szádon. De ugye, mint azt épp az előbb fixáltuk, ez javarészt használhatatlan.

- Még mindig nem értem.

- Ez azért van, mert elvonási tüneteid vannak. Húz a gatyád tartalma és ez kihat az IQ-dra. Azért kaptál kezeket, hogy használd őket basszus, nem neked borítja gipsz a jobbodat.

- Hogy váltogatod ilyen tehetséggel a hülye és a főorvos úr karakterét?

- Sokat gyakorlom.

- Gratulálok. Fantasztikusan megy.

- Arra akartam most kihozni ezt az egészet, hogy én voltaképpen nem ismerem őt, de... az még az én szememnek is tiszta, hogy valami nincs rendben, valami...

- Valami? - próbáltam tovább húzni a megkezdett vonalat.

- Tudod mit? Nem akarok felesleges és ostoba fejtegetésekbe belemászni, mert értelme semmi. De egyvalamit mondanék neked, Ryu. Van, akinek napok alatt megeszik a gyomra mindent, bármekkora szar is legyen, amit legyűrtek a torkán. Daniellé nem. Ahogy én látom, a te Danielled emészti a múltat, a jelent és valószínű a jövő történéseit. Nézd... Arra tudok bogyót adni, hogy kínjában ne tegyen kárt a bútoraidban, de arra nem, hogy túllépjen azon, ami vele történt. És abban is biztos vagyok, hogy ezek egytől-egyig olyan dolgok, amikkel te is tisztában vagy. Csakis azért mondtam el, mert néha hiába tud valamit az ember, kell, hogy az arcába mondják és ki, ha nem én, nem igaz? Az a gyerek szereti ezt az egész kibaszott világot. Ezért tombol, ezért haragszik, ezért dühös élőre és holtra. És bár nem vagyok agyturkász, de hogy te kapod a legtöbbet az ütésekből, az cseszd meg, azért van, mert kurvára fontos helyen vagy ebben a világban. Az ő világában.

- Tudom. És azt is, hogy mindenben segítenem kell Danyt, Sei, és ha belelátnál a lelkembe, tudnád, hogy legjobb tudásom szerint teszem is, de értsd meg, hogy tehetetlen vagyok, ha azt sem tudom igazán, mi bántja.

- Azóta sem mondott semmit az esetről?

- Semmit.

- Még rágja. Várd ki.

- Én várok, Sei, de...

- Faszság lenne, ha megkérdezném, hogy felmerült-e, hogy te erre, ő arra?

- Az. Szeretem. Nem adom. Soha nem fordult meg a fejemben és nem is fog, Sei.

- Tehát faszság. Jó, akkor igazán itt nincs szükség a litániára, de ha már így sziporkázok, fogadd szeretettel és csapd zsebre, mint megerősítést. Azt mondtad, a párod. Basszus, biztos vagyok benne, hogy vagy akkora... Szóval biztos vagyok benne, hogy ha játszhatnátok az esküvősdit, már meggyűrűzötten üldögélnél velem szemben. Sőt, talán már mi is túl lennénk egy váláson, mert ahogy ismerlek, letérdeplős megkérést rendeztél volna nekem, én meg szeretem az aranyat. - Nem tudtam nem a poharamba mosolyogni. Igen. Magamat ismerve, ez valószínűleg megesett volna. - Ne is tagadd le! Ha oltár elé lökdelhetnéd álmaid férfiját, már régen belekényszerítettél volna a koszorúslány szerepébe, annak alkalmából, hogy Daniell és te ásó, kapa, életfogyt. Nem mondtátok ki, de... ne etess azzal, hogy nem is gondoltátok. Hányszor tett az a hülye fejed örökkönörökké fogadalmat annak a kölyöknek? Akkor tessék. Ez itt most az a bizonyos „rosszban”, szóval tátsd ki szép nagyra a szád, tudom, hogy menni fog, hiszen gyakoroltuk eleget és nyeld le ezt a keserű pirulát dobozostul. Te mondtad, bár nem hiszek neked, hogy még senkit soha ennyire nem, és hii meg haa és ő csillag a világ tetején, mint karácsonyfán a csúcsdísz, meg teljes szívből és halálosan... Ryu. Most komolyan. Nem kétlem, téged ismerve nem vonhatom kétségbe, hogy őszinte és tiszta szerelmet érzel iránta és azt sem merném cáfolni, hogy ő viszonoz. Főleg azok után, amit produkált az elmúlt időkben. Ha meg szereted… És szereted! Akkor érte kell erősnek lenned. Érte és értetek.

És akkor szemei legalább akkorára kerekedtek, mint amilyenek az enyémek, idestova két perce, mióta belekezdett nagymonológjába.

- Seiki...

- Basszus! Basszus, hát látod?! Elment az eszem! Valaki belebuzerált az agyamba, amíg aludtam, vagy mi a franc! És nem elég, hogy elfajzott lettem, de még ez is! Nyálas vagyok!

- Mi lettél?

- Ryu... Hogy állsz te az animal szexszel?

Torzult fejet növesztettem.

- Egyszer öt évig voltam intim viszonyban egy barom állattal.

- Ryu, én... idestova két hete... vagy tán már három is van... meg akarok dugni egy botsáskát, akit megcsapott a 220.

- Pincér! Fizetek!

- Komolyan, hallod?

- Bár ne tenném.

- Olyan... Semmilyen! Érted? Pedig már megtettem! Egyszer már megvolt! És mégis!

- Ha jól veszem ki a szavaidat, akkor itt most az egyik alkalmi szeretődről beszélünk.

- Semmi szép nincs abban a partvisnyél takonyban! Na jó, néha én... Vagyis egyre sűrűbben... lennék...

- Szóval egy férfiról van szó.

- Hát... Nem egészen.

- Akkor?

- Fiú.

- Mennyire fiú?

- Miért lényeges a kora?! Nem dugok gyerekeket! Elég felnőtt már alám, de baszd meg, halld már ki a lényeget!

- Mit hisztériázol? Ha jó a szex, az nálad már ok. Mi a probléma? Hogy repetára vágysz? A jó dolgokat szereti az ember.

- A jó dolgokat igen. De esztétikátlan kis lényekbe vá-gyakozni számomra ijesztőbb, mint azt te gondolod!

- Hát biztos kis bika.

- Bika. Igen. Csőtésztából. Tizennyolc éves szűzkisfiú volt három hónappal ezelőttig! A gatyáját nem merte egyedül levenni! Komolyan, még jó, hogy ébredésem előtt lelépett, mert még késztetést éreztem volna kezébe nyomni egy szép piros almát, hogy adja a tanító néninek.

- Hol szedted össze, egy suli előtt?

- Egyszerűen beleszaladtam. A sors meg a rohadt keze!

- Persze. Az utcán az ember csak úgy beleszalad a kacéran indexelő szűz fiúkba, akik persze leplezetlen homoszexualitással rontanak a gyanútlan járókelőkre.

- Ryu, az a kölyök úgy nézett rám, mint valami két lábon járó istenségre. Egyszerűen...

- Aha. Ez mindent megmagyaráz. Cirógatta az egód, ergo meg kellett dugnod.

- Meg. Ismersz? Meg. Láttam rajta, hogy majd bepisil értem és amúgy sem terveztem semmit estére, úgyhogy...

- Ja, persze, értem én.

- Hagyj fel ezzel a cinikus bólogatással!

- Ez egy szabad ország.

- Ryu, tudod, hogy egy szűz fiút gerincre vágni, az más! De hát nem tudtam, hogy az! Nem gondoltam, hogy még nem volt senkivel. Csessze meg.

- De...

- Volt annyi esze, hogy szólt. Bár magamtól is rájöhettem volna. Hazavittem, mondtam, hogy helyezze magát kényelembe a hálóban, amíg én hozok valamit, amiben sok százalék az alkohol. Gondoltam, mire benyitok a szobába, már meztelenül fog heverészni a takaró közepén. Erre ez ott ült az ágyam szélén a pólóját tekergetve. Kurvára nem értettem, mit pirul, mikor teketóriázás nélkül behuppant a kocsimba. Aztán kibökte, hogy ő voltaképp még senkivel soha és ha így már nincs kedvem...

- Javíts ki, ha tévedek, de neked volt.

- Volt. Többször is volt aznap éjjel. És másnap. És két napra rá is. És azóta még jó párszor. És, hogy ne kalandozzunk annyira vissza, itt van a tegnap. Tegnap is volt. Sőt. Jelen pillanatban is kurvára van kedvem hozzá!

- Hűha, most mi lesz?

- Nincs benne semmi, Ryu! Semmi! A széles vállakról csak álmodhat, de neki soha nem lesz. A haja egy látáskárosult madár fészke. Olyan halkan beszél, hogy be kell nyálaznom az ujjam, hogy érzékeljem a légmozgást, amit a szájával kavar. Mintha húztak volna egy egyenes vonalat. Asuka egy...

- Asuka?

- Így anyakönyvezték ezt a kis csíkot. Asuka.

- Szép név.

- Pont ennek a csőtésztának való.

- Most mi is a probléma lényege?

- Napi szinten meg akarok dugni egy szöcskét és te azt kérdezed tőlem, hogy mi a probléma lényege? Lássuk. A globális felmelegedés.

- Csillapodj már le! Ez azért van, mert jó a szex. Úgy csinálsz, mintha nem ismernéd magad.

- De hát pont ez az! Ryu! Nem jó a szex! Vagyis... nem olyan, ahogy szeretem, nem az a „harapom a nyakát, mint egy kanos vadállat, ő meg vinnyog, mint egy ellőtt lábú őzike” féle!

- Miért kellene minden alkalommal lekefélni a képeket is a falról?

- Ébredj már fel, csesszelek meg, te szerelmes vagy! Te morbid örömet lelnél szerintem abban is, ha 24 órán keresztül körbe-körbe nyalnád a száját, mint egy motorikus szőlőzsír! De én nem vagyok belegárgyulva ebbe a kis taknyosba, ennek ellenére valahányszor alám kerül, úgy csinálok, mintha egy kristályvázát dugnék!

- Ha most lefordulok a székről, az a vizualitásomnak köszönhető.

- Egyáltalán nem vicces.

- Valahányszor... Te Sei, szóval neked viszonyod van ezzel a fiúval.

- Nincs viszonyom!

- Hogy hívod, ha két ember ismétlődő szexuális tevékenységet végez?

- Többszöri dugásnak?

- Asuka és te már egy huzamosabb ideje intim kapcsolatban álltok egymással. Tehát a szeretőd, szóval ez egy viszony.

- Nem viszony! Nézd, te kaján mosolyú nagyokos, az, hogy nálam lakik, még nem jelenti, hogy ez egy kapcsolat!

- Hogy mit csinál, kedves Seiki?

- Nem említettem?

- Ezt a pöttöm részletet elfeledted.

- Nem úgy van, ahogy gondolod.

- Nem?

- Nem.

Nem tetszett az arca.

- Sei, mi történt?

- Semmi.

Faggattam volna tovább, de tésztával töltötte tele a száját, így elvágta beszélgetésünk további fonalát. Némán fogyasztottuk el az ebédünket. Tényleg szavak nélkül. Majd közölte, hogy ma ő fizet és rendezte a számlát.

Laza léptekkel sétált előttem az egyszemélyes járdán. Nem egy felkapott hely ez az étterem, de szeretünk itt enni, ha ketten ebédelünk és tényleg, ahhoz képest, hogy nincs a top 10 közé osztályozva, remek kis hely. Ezért még hajlandó vagyok azt is lenyelni, hogy parkolni csak utcákkal arrébb lehet, és hogy gyakorlatilag mellékutcákon kanyarogva tudok elcaplatni idáig.

Néztem, ahogy lépdel előttem. Most is, mint mindig, felfelé figyelve, soha nem fejleszegve, mindig büszkén előre néző pillantással. Egy hajgumival éppen csak lazára fogott hajat viselt, a sűrű, fekete rengeteg lágyan ringott lépései hullámzó, mégis határozottsággal vegyült mozgására. Kezei a zsebében, velük szűkebbre vonja kabátja nyílását, nem hogy inkább begombolná. A hideg ellen hatásosabb. De hát mikor helyezte barátom az ésszerűséget a megjelenés elé? Nem. Soha nem mondanám, hogy sekélyes, mert nem az. De... szereti, ha annak látják. Azt várja, hogy az ember olyan kialakított képpel legyen róla, amit ő tudatosan, a saját kezeivel formál meg. De az én agyamban nem ő gyúrja saját maga szobrát.

Éppen azon morfondíroztam, hogy most biztos nem munkába tart, hiszen haja nem szigorúan bebörtönzött alakjában tündököl, mikor a sarkon utána kanyarodva valaki galléron ragadott és berántott egy kapualjba. Röpke szélütés után rádöbbentem, hogy ez a marha az.

- A frászt hoztad rám, te állat! Mi... - de megláttam a tekintetét és képtelen voltam tovább beszélni. Taszított egy finomat rajtam és én engedtem. Hátamat a falnak vetve álltam s ő olyan szorosan rajtam, hogy még a mellbimbóját is éreztem a zakóm szövetén keresztül. Vagy az is lehet, hogy csak hallucinálok. - Seiki...

- Áll a farkam.

Forró lehelete cirógatta a fülcimpámat. Nem találtam hamisnak az állítást. Csípője szorosan feszült nekem és nem vagyok fából, hogy érzéketlen maradjak a testére. Lehet, hogy soha nem is leszek.

- Érzem - leheltem halkan, s közben csukott szemmel élveztem a röpke pillanatot, amíg nyelve a nyakamon matatott. Még fél perc és úgyis véget vetek ennek az egésznek.

- A tiéd is.

- Ennek a tényével is tisztában vagyok.

- Ryu, senki, soha nem tudná meg - harapott rá finoman a nyakam bőrére.

- Éppen elég lenne, hogy én magam tudom.

De a fogai érzésétől nem tudtam a torkomban tartani azt az önkéntelen nyögést, ami kikívánkozott.

- Van itt egy motel, két utcára talán.

- Sei, te is tudod, hogy ez nem megy.

- Nem akarok járni veled, sőt, szeretőnek sem kellesz, csak... - Homlokát az enyémnek támasztotta, az ajkai minden egyes kiejtett szónál súrolták a sajátom. Éreztem a bőrét, puha volt. Nedves szavaival forróságot ébresztett a testemben. - Ryu... - Nem finomkodott. Hirtelen nyúlt a combjaim közé. Tüdőmben rekkenő levegő elfojtott nyögést préselt ki a torkomon.

- Ezt... hagyd abba.

Akár a falnak mondanám. Ujjai nadrágom szövetén keresztül kezdtek el játszani az ölemen és egyetlenegy ostoba pillanatra annyira kívántam, hogy a bőrét érezzem, ne az alsóm pamutjának egyre forróbb dörzsölését. Hogy zárjon a tenyerébe, hogy...

- Nem szerelmet akarok... - Számra hajolt. - Csak hogy megkefélj...

Én nyúltam az ajkaiért. Én voltam, aki, mint egy kiéhezett dúvad, fogaival mart rá a piros húsra, hogy megkapjam azt, amit már egy ideje nem. Érintést. Melegséget. A tudatot, hogy kellek, hogy valaki engem akar. És én voltam az is, aki csuklójára szorítva tolta el a heves összecsapás után, mert pontosan tudtam... nem ezt a csókot vágyom.

- Nem foglak. Nem foglak.

- Ryu... - hajolt újra a számra, de elfordítottam a fejem.

- Nem működik, hogy mindig az ágyamba menekülj, ha rád jön a pánik.

- Ugyanúgy akarod, mint én, mi a fasz bajod van?

- Seiki, meghallgatlak. Tudod, hogy mindig megtettem és meg is fogom. Azt is, hogy azért van kulcsod a lakásomhoz, hogy bármikor, bármi van és kellek, akkor megtalálj. Hogy jöhetsz az éjszaka közepén is, soha nem lesz az időpont „nem megfelelő”. Hogy rám örökre számíthatsz. Örökre. De Seiki, ne akard tőlem... Ne csináld ezt velem, nagyon szépen kérlek, mert pontosan tisztában vagy vele, hogy ki vár haza és azzal is, hogy nem bírnék hazudni neki. Tudom, hogy te szét tudod szedni a kettőt, hisz mindig is képes voltál rá, de nekem nem megy. Neked a szex az szex. De én sosem voltam ilyen. Nem neked kell elszámolnod a lelkiismereteddel. Te nem éreznéd magad utána mocskos féregnek.

- Csak legyél velem egy kicsit... Akkor... Ryu, csak... mint régen.

- Ha most kiveszünk egy szobát, Sei, még ha tisztán csak azzal a szándékkal is megyünk oda, hogy fekszünk és semmit nem csinálunk, tudjuk, hogy alakulna. Mindketten tisztában vagyunk a következményeivel. Sei, ne hozz ilyen helyzetbe. Tudod, hogy szeretem. És ha még egy percig folytatod, úgy fogom érezni, hogy visszaélsz azzal, amit alig pár perccel ezelőtt elmondtam neked. Nem valami fényes mostanában köztünk a helyzet, de ez nem változtat a tényen, hogy ő az életem és neked segítened kell, nem beállni rugdalni alattam azt az imbolygó létrát.

- Azt hiszem, kicsit össze vagyok zavarodva. Csessze meg - fújtatott, mint aki most ébredt rá saját tetteire. - Sajnálom - lépett hátra két lépést, zsebébe nyúlva az ellentétes falnak dőlt s nézte a betonba ágyazott pókhálós lámpa régen halott körtéjét. Cigarettát kotort elő és ráizzított.

- Megint? - kérdeztem, míg megigazítottam a ruhámat.

- Ja.

- Mióta?

- Egy hete. Pedig már majdnem újra letettem - fújta ki megkönnyebbülten a füstöt és felém nyújtotta a szálat.

Megráztam a fejem. Kölyökkorom óta nem gyújtottam rá. Egy időben a sok gyomorideg és az állandó feszültség közepette kellett valami, ami az én döntésem, ami megnyugtat és felszabadít kicsit. Drogot sosem vettem volna a kezembe, alkoholista még úgyse szerettem volna lenni. Így maradt a cigi és a fogkrém a tolltartóm alsó, rejtett rekeszében. Aztán egy tankönyvnek köszönhetően pánikomban lemondtam róla. Akkor Sei is velem szokott, de amíg én teljesen búcsút tudtam mondani neki - gyanítom, a háttérben az kuporog, hogy túlságosan féltem az egészségemet -, addig ő, ha életében jön egy nehéz időszak, egy kimerült ciklus, egy pár keményebb hét... újra és újra előlép dohányossá.

- Abba kéne hagynod a tüdőd gyilkolását. Nem állna jól neked a nikotinszürke bőr és az illatod is rontja az a szar.

- Mondd meg nekem, Ryu, mi a francot csináljak azzal a gyerekkel?

- Mit is mondtál? Asuka? - kérdeztem mosolyogva, bár tökéletesen emlékeztem a névre.

- Asuka.

Nagy helyeslése közepette közelebb oldalogtam és letettem magam a három lépcsőfok egyikére.

- Furcsa vele, Ryu - súgta a gondolatot a távozó cigarettafüst szárnyára fektetve. Egy biccentéssel arrébb parancsolt és mellém vackolt a lépcsőre.

- Miért?

Nem tudom, miért suttogunk, mikor nincs itt senki.

- Semmi olyan nincs benne, amit keresek. Semmi azokból az emberekből, akiket eddig válogattam magamnak. Nem is tudom, miért hívtam meg magamhoz, én... Pillanatnyi elme-zavar volt talán, fogalmam sincs. Még akkor is hátraarcot vághattam volna, amikor vöröslő fejjel bejelentette, hogy még nem feküdt le soha férfival. De én megint mentem a farkam után, hát tessék, most megkaptam. - Újabb csókot váltott a cigivel. Lehunyt szemmel, hosszan... Mintha tőle gyűjtené az erőt minden mondathoz. - Úgy kapaszkodott belém, mint egy kismajom. A karjait a hónom alatt átbújtatva a hátamat markolászta, lábával is engem satuzott... Tudod, hogy még senki nem hívott szex közben Numata-sannak? - Ismét mélytüdős slukk. - El kellett volna küldenem, de ott piroslott, mint egy retek és csak a cipőmnek dadogta, hogy Numata-san így meg úgy... Mi a szart tagadjam? Megint jött a roló és kész. Sötét odabent. Pedig tőlem szokatlan ideig kitartottam! De... Bezsongtam tőle, talán jobban is, mint kellett volna, aztán meg úgy voltam vele, hogy... Ne nézz hülyének, nem vagyok se szent, se valami lélekvédő szervezet, de ott téblábolt előttem ez a kissrác és nekem hirtelen átfutott az agyamon, hogy milyen naiv, ostoba kölyök módjára bemászott egy idegen férfi autójába, mert az kettőt mosolyogott rá és némi flörtölést is megejtett vele. Úgy gondoltam, ha most én nem, akkor valaki más, talán holnap, talán holnapután... És mi van, ha beleakad egy vadbaromba, aki jól megdugja, aztán nesze neked. Tizennyolc évesen még szűz volt, kicsit lassan érik a srác és ki tudja, lehet, hogy olyan durrbelét kapott volna, hogy inkább elveszi az első nőt, aki hajlandó hozzámenni, harminc évesen meg golyót röpít a fejébe. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy önzetlenül megkeféltem a saját érdekében, csak... Volt egy ilyen gondolatom. Nem tudom. Lehet, hogy inkább ki kellett volna lépnem.

- Numata-san?

- Aha. Annyira halk... Nem is mondja, inkább leheli. Nem hangosan. Mintha nem merné. Csak a fülembe. Halkan. Mindig, mikor már majdnem ott van... És saját magamat verem le a lábamról, ha utólag elkezdem vele baszkurálni az agyam, mert nem értem! Akkor, abban a pillanatban, úgy mozgok és vigyázok rá, mintha tényleg valami mit tudom én, mi lenne. Porcelán mütyür vagy fogalmam sincs. Valami, ami egyetlen rossz mozdulatra elromlik. És utólag visszapörgetve nem értem magam. Nem értem, miért?! Az egész fiú semmilyen. A haja fekete. Olyan egyszerű fekete, amiből több százezer rohangál fel és alá. Szemei is, mint két széndarab. Mindig kócos, tényleg, mint aki áramba nyúlt. A hüvelyk és a mutatóujjammal átérem a csuklóját. Ekkora nagydarab ez az Asuka. Akkora, hogy egy kéztörlőbe bele tudna tekeredni. És én mégis... Barom vagyok. Egy kibaszott idióta.

- Miért lakik nálad?

- Mert otthon nem maradhatott.

- Sei...

- Ne feszegessük. Nem maradhatott és kész. Elfogadta a feltételeimet és így, mondjuk kiadtam neki egy szobát a sokból.

- Értem.

- Belevettem a szabályokba, hogy közte és köztem nincs semmi. Hogy az, hogy itt élhet, nem jelenti, hogy köze van hozzám vagy a magánéletemhez. Csupán kisegítettem és semmi több. Mint ahogy azok sem tartoznak neki számadással, akikkel eddig egy háztömbben lakott, így én sem lógok neki magyarázattal, kivel, mikor, hol. Senkik vagyunk egymásnak.

- Keményen hangzik.

- Elfogadta - szippantotta ki lassan az utolsó kortyot a csonkig égett szálból, majd hanyag mozdulattal az utcára pöccintette. - Ő el - kacagott fel és ledöbbenten vettem tudomásul, hogy eddig nem is tűnt fel, mennyi keserű cinizmussal fertőzöttek a mondatai. - Tegnap éjjel egy csodálatos pasas aludt az ágyamban. Aludt... Mindegy, érted, nem? Karcsú, ideális fél fej mínusszal, csokoládé-barna sörénnyel és harapni való tricepszekkel. Jó volt. Nem is egyszer. És miután lemostam magamról az izzadtságát, én... Odasétáltam Asuka ajtaja elé és vagy tíz percig csak álltam és vártam. Hogy mire? Kibaszottul nem tudom. Álltam én, állt a gombóc a torkomban, állt a farkam, pedig előtte nem keveset használtam... Kurvára kívánom azt a kis semmilyen taknyost és szeretném, ha valaki megmondaná, mi az istenért! Miért akarom újra és újra megdönteni, ha az egész menet olyan irányba terelődik, amire alapjáraton nem gerjedek! Mint egy szájbarakott rituálé. Én nem így szoktam! Nem az én stílusom, hogy az alkaromat csúsztassam a feje alá, hogy kényelmes legyen és még közelebb lehessek! Nem szeretek csókolózni és mégis hagyom, hogy a számon lógjon az elejétől a végéig...

- Soha nem volt gond kettőnk között.

- Mi?

- A csók.

- Az más volt.

- Miért?

- Te és én, Ryu, az nem a múlt héten történt. Kölyök fejjel vágtunk bele, akkor még az ember nem tudja, mit szeret. Nem alakult ki.

- Lehet, hogy antik mese és még igencsak fiatal fejjel vettük komolyra a dolgot, de azért már nem voltunk tacskók, mikor ketté mentünk és én nem emlékszem, hogy valaha is ne szeretted volna a számat.

- Szerettem én, csak jobban tetszett, ha máshol használod.

- Komolyan.

- Komolyan? Nem bírom, ha összenyálazzák az arcom. Ráz tőle a hideg.

- Sei, ugye tudod, hogy öt évig te és én meglehetősen intim kapcsolatban voltunk egymással és bizonyos szakaszokban utána is sokszor élveztük egymás társaságát, meglehetősen bensőséges módon. Nem akarod megetetni velem, hogy nem emlékszem, hogy mik a szokásaid, ugye?

- Ryu, ne legyél már ilyen kurva okos. Mi, az más tészta.

- Már miért lenne az?

- Szerelem volt. Az más.

Csak nevetni tudtam azt látva, hogy barátom ekkora tagadásokra képes. Álla alá nyúltam, mintha egy tapasztalatlan fiúcskát akarnék tanítani és ráhajoltam. Ajkaim közé vettem felső, majd rövid váltás után alsó ajkát. Nem is kellett kimondanom, hogy szezám, tárulj. Szempillantással később már nyelvemmel masszíroztam az övét, s az az általam diktált ütemre simogatott. Egy csók. Amit nem szeret. Amit nem igényel. Amit alig bírt elengedni.

- Szerintem... - suttogtam a fülébe, miközben próbáltam újra normálisan lélegezni - Numata Seikinek nincsen a születési bizonyítványára rávésve, hogy szerelemadagja 1db/élet.

- Ryu...

- Szerelem.

- Nonstop kanos vagyok és megdöntöm, akire gusztusom van, de ne hidd, hogy közben mindre rózsaszín puffancsokat okádok.

- Rikkát majdnem elvetted. Nem szeretted?

- De szerettem. Rendet csinált és jól főzött.

- Na látod.

- Ha néha megkefélt volna, nem tudtam volna megállni, hogy Ryunek hívjam.

- Szép bók. Köszönöm.

- Szerettem. De nem több. Az anyámat is szeretem. Ezért nem lett semmi a holtomiglan, holtáiglanból. Rég nem... - Nézett a szemembe és bár elharapta azt az egy mondatot, én mégis értettem minden ki nem ejtett szavát.

- Akkor talán itt az ideje.

- Mikor még együtt voltunk, minden egyes mással töltött alkalom után kurvára tudtam, hogy faszságot csináltam és azt is, hogy idő kérdése, hogy rájöjj. Mégsem voltam képes erőt venni magamon. Most se tudnék.

- Fogalmad sincs, mennyi mindenre képes az ember, ha tényleg akar valamit.

- Faszság. Ryu, te már nem voltál egy elesett srác, amikor mi szakítottunk. De képzeld, milyen fejet vágna ez az ázott verébfióka, ha egyszer rosszkor nyitna rám. Nem hiszem, hogy bevenné, hogy privát nőgyógyászati rendelést tartok otthon. Annyira kis... Még a végén nagyon a szívére venné... Látod?! Basszus, kit érdekel, mit szólna! Hülye vagyok.

- Miért törvényszerű ez?

- Mert ilyen vagyok, baszd meg!

- Ha most felvettem volna ezt a cseszett beszélgetést, lenne mit az orrod alá passzíroznom, hogy visszahallgathasd a saját mondataidat.

- Tisztában vagyok velük.

- Kétlem. Jólesik érinteni, vágyod óvni, tetszik az az összevissza korom haja és a gomb szemei, imádod a hangját, szenvedsz a hiányától, nem akarod, de húz. Sei, ne legyél ostoba.

- Nem tudom, hogy mit érzek. Nem emlékszem, mit kellene éreznem.

- Szerintem pontosan tudod. Egy dolog, hogy nem akarod.

- Tapasztalatlan kis csík.

- Én is voltam. Te is voltál.

- Mit adhatok én egy ilyen kölyöknek?

- Nem tudom, Numata-san - álltam fel mellőle. Kinyújtóztattam elgémberedett lábaimat és leporoltam utcapiszkos nadrágom. - De lenne egy tippem.

- Rosszabb már nem lehet.

- Add, amit én adtam Daniellnek.

- A farkadat?

- Ah, végtelenségig romantikus pasas vagy te, Sei.

- Na, ide a bölcsességet. Mit kapott az a kis szaros? Egy kisujjat újságpapírban? Pénzt? Biztosítást?

Azt akartam mondani nagy fennkölten, hogy a szívemet... De ahogy sorra vettem, mit is helyeztem őszinte szerelemből drága Daniell lábai elé, megváltoztattam a szavaimat, mit Seire kívántam bízni.

- Mindent.