Felébredtem. A yukatája volt a fejem alatt.
Megismerem az illatát és a tapintását is, ezer közül, még álmos gondolatokkal a
fejemben is. Az elmúlt hónapok történései úgy zúdultak rám, mint egy lavór
hideg víz, egyenesen a nyakamba.
A temetés, a gyász, Nico, a kocsma, a
drogok, a kórház, hogy tegnap éjjel az ő oldalán bicegtem haza. Se vége, se
hossza, és nem találtam, hol vehetném fel a megszakadt szálat.
Éreztem alattam. A fejem a vállán volt,
testem az övére dőlve. Emelkedtem és süllyedtem minden levegővételével, a
hatalmas tüdőből szabaduló korty szinte ringatott. Ujjaimmal éppen hogy
megérintettem, a forró bőr meleg volt és száraz.
Nem mertem kinyitni a szemem.
Összeszorított szemhéjjal feküdtem, mint
egy darab fa. Csak fogtam. Lábaim köréfonva, karommal átöleltem. Rettegtem
tőle, hogy Nico fekszik az ágyamban, hogy ez egy álom és szertefoszlik azzal a
másodperccel, amikor kinyitom a szemem. Ha csak így lehet mellettem örökre,
akkor csukva marad.
Talán órákig fogtam. Egészen addig, míg az
ujjai el nem simogatták homlokomból alvás kócolta tincseimet és helyére nem
érkezett egy puha csók.
- Élsz.
És megint sírtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése