2014. január 9., csütörtök

F.A. - Momentum

Fedőneve: Apuci - Momentum

Megjegyzés: Azon kevés side sztorik egyike, ahol kivételesen Akira részéről látjuk a dolgokat.



~ ~ ~

- Hogy jutottunk idáig?
Az iroda üvegfalán keresztül nézett kifelé a semmibe, szinte észre sem véve a fel és le rohangáló embereket.
- Mármint?
Kijima Naotaka összevont szemöldökkel figyelte.
- Megpróbáltam távol tartani ettől az egésztől. Aztán amikor már térdig állt benne, úgy voltam vele, hogy olyan irodapatkányt faragok belőle, hogy arról koldul, mert a zűrösebb részébe csak a testemen keresztül mehet. Ehhez képest hogy múlatjuk az időt? Listám csak a hónapról: két hete táncikált egy elit bárban, hogy bizonyítékokat kereshessen abban a pár perces risza-szünetben, amit kapott, aztán alig van nyolc napja, hogy két éjszakát melózott át egy kétes hírű hoszt klubban, hogy leitasson és információkat édelegjen ki egy gyanúsítottból, és most? Kirakom egy sarokra az oda illő botrányos felszerelésben strichelni. Olyan vagyok, mint egy öreg strici.
- Te most a ma esti akcióra célzol?
- Milyen szép. Akció. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy a saját gyémántgyűrűmmel próbálok szarkát fogni. Nem lehetne mondjuk, hogy valaki más dobja az értékeit a placcra, ne az én farkammal verjük a csalánt?
- Lásd be, nem sokan tudnak ebbe a közegbe így belesimulni. Keveseknek vannak meg hozzá az adottságai. És itt nem csak a külsejéről beszélek, hanem arról a hatalmas szájáról, a talpraesettségéről, arról, hogy az átlagnál gyorsabb a reakcióideje és hihetetlen könnyen alkalmazkodik a nem várt helyzetekhez. Te vagy én ott labdába se rúgnánk. Inkább vinnéd többet terepre, meg rajtaütésekre? Szeretnéd inkább bevetéseken látni?
- Íróasztal mögött szeretném látni, meg dokumentumokat tologatva.
- Tudod, hogy hívja a mi ifjú titánunk magát?
Nakazawa Akira magasra húzta fél szemöldökét.
- Van egy pár név, amit használ. Mániákusan nevez.
- Csalikukac. A te Kenjid előszeretettel nevezi magát ilyen találó módon és roppant büszke a saját maga alkotta címre.
- Mert őrült.
- Mert őrült és talán mert tényleg az, élvezi is, amit csinál.
- Nem tetszik, hogy ennyire éhezik a veszélyre.
- Ugye nem akarsz prédikációba kezdeni? Akira, ne legyél olyan ember, aki más szemében a szálkát könnyedén és hunyorogva is, magáéban a gerendát még nagyítóval se. Szereti, amit csinál. Mind a ketten tudjuk, hogy bár vannak vakmerő dolgai, betartja a szabályokat. Ő, akárcsak te, megtalálta a hivatását. Jó mestere volt.
- Nem vagyok öreg már ahhoz, hogy így udvaroljanak nekem?
- Nem tudom, nem az én terepem.
- Na, jó. Engedelmeddel most megyek és levezényelem az akciót.
A sötét kocsiban ült és figyelt. A másik oldalon parkolt elég távolságra, de nem túl messze, hogy jól láthassa a két alakot.
A fiatal férfit teljes felszerelésében már volt szerencséje megcsodálni alig pár órája a saját fürdőszobájában. Akkor is úgy gondolta, hogy amit magára vett, azzal nem szabadna elhagynia a lakást, de a megállapításáért csak kikacagták.
Kenji munkaruhája most sem volt átlagos. A magas sarkú csizmákat olyan könnyedséggel hordta, hogy az egy férfi szemének felfoghatatlan volt. Bár Nakazawa Akirát sosem vonzotta különösebben az effajta öltözék, el kellett ismernie, Kenji tudta hordani ezeket a ruhákat és ő egyszer csak azon kapta magát, hogy tetszik a szemének.
Szép teste volt és különös dolgok szemérmetlenül felfedték minden apró részletét. Az alakján nyújtottak a magas sarkak, nem mintha combjának még szüksége lett volna efféle csalásokra. A szorosan a lábára tapadó leggings is szépen idomult az izmaihoz, a felette hordott sort még kerekebbnek mutatta a fenekét. Arányos, szálkás testfelépítésével, formás vonalaival olyan volt, mint egy szobor. Egy márvány remekmű, aki most kivételesen neccben és farmerban pompázik.
A haja pár hete egészen rövid volt, ettől kecses, hosszú nyaka még hangsúlyosabbá vált. Ha ilyen rövidre nyiratkozott, többször előkerültek az egészen vállig lógó fülbevalói is. Ahogy komótosan lépdelt, mozdulatain látszott, élvezi a játékot és ez volt, ami Akirának a legkevésbé tetszett.
Látszólag nagyon jól elbeszélgettek a mellette „dolgozó” fiatal nővel. Külső szem azt gondolhatná, hogy egy ipart űző madárka talált - ahogy Kijima Naotaka nevezte - társalkodó partnerre az ifjú titánban, de valójában a hölgy maga is a terv része volt.
A nő. Ahányszor ízlelgette a szót, magában szívesebben nevezte inkább lánynak. Már napok óta rajta tartotta a szemét. Figyelemre méltó jelenség volt. Ahogy pár bemutató alatt volt alkalma megtekinteni, kis termetéhez meglepően nagy testi erő párosult, finom vonásai csak tovább erősítették ezt a különleges hangulatot, amit árasztott. Hosszú haja szoros lófarokba felfésülve, a rajta feszülő fekete ruha kéttenyérnyi anyagból, ha készülhetett. Avatatlan szem gondolhatta volna, hogy már a derekán hordott ezüstszínű övet is nehezére esik megtartani, de Akira tudta, gyakorlatilag fél mozdulatába telik lefegyverezni nála kétszer magasabb vagy termetesebb egyedeket is. Nem kellett félteni. A látszat jelen esetben hatványozottan csalt.
Egy kocsi lassított a duó mellett. Akira szigorú szemekkel nézte az ablakon kinyúló kezet, ami egyetlen rövid mozdulattal magához intette a fiatal férfit. Kenji odatoppant, és bár ilyen távolságból hallani nem hallhatta, amit beszélnek, de gyanította, Ken egy kisebb palota árát kérte roppant kívánatos portékájáért és a kliensnek ez szemmel láthatólag nem tetszett, ezért kereket oldott. Eme mai akcióval amúgy sem az volt a céljuk, hogy egy nagyobb összeget szerezzenek valamelyik alapítványnak. Voltaképpen besegítettek. A csoportnak, aminek Nakazawa Akira volt az irányítója, nem volt szokása ilyenfajta akciókban részt venni, nem az ő hatáskörük volt, hogy ismeretlen eredetű gyilkosságokat derítsenek fel, de néha szívességeket kell tenni, mert kell és kész. Az, hogy ő is jelen volt, már csak járulékos dolog. Nem engedte a tűzvonalba a fiút egyedül, inkább önként felajánlotta a szolgálatait.
Monoton percek következtek. Az ülésen hátradőlve azon morfondírozott, hogy bár ő egyedül kezdi elunni magát, két felvigyázottja kifejezetten vidámnak tűnik. Amíg végezték az alibi munkájukat, kedélyes társalgásba keveredtek, ez szemmel látható volt.
Különösen fogadta a gondolatot, ami nagy magányában rátalált - mindig ilyen nőt képzelt Kenji mellé.
Valójában napok óta ízlelgette a tényt, de mostanra érett meg és öltött végleges alakot. Nem csak korban illett hozzá, egy hullámhosszon is voltak, ezt még a vak is láthatta. Egy fiatal nő, ideális négy év és egy fej mínusszal. Szépen mutattak egymás mellett. Ha Kenjin nem lett volna harisnya és magas sarkú, még szebb lett volna az összhatás, de így sem volt utolsó.
Vigyázni kell a túl szabadjára engedett fantáziával. Elindul és megállíthatatlan. Eltelt még pár pillanat és Nakazawa Akira már látott egy elképzelt jövőt. Kenjit az oltár előtt, törékeny arájával. Gyökeresen megváltozott életét. Kevesebb veszéllyel, mégis kihívásokkal telve, hozzá pedig egy klasszikus családmodellt. El tudta képzelni a férj szerepében, sőt, meg volt róla győződve, hogy jó apa lenne. Szép családot épített fel alig fél óra alatt és minél jobban nézte az ablakon keresztül a nőt, annál élénkebben látta benne ideális párját saját fiatal és kétség kívül gyönyörű szeretőjének és egy méretes gyomros elemi erejével hatott rá, hogy nem volt boldog tőle. Nem tudta, mihez kezdjen az érzéssel.
Sokáig csak vitette magát az árral. Úgy gondolta, mindkettőjük életébe belefér, főleg azok után, amit együtt csináltak végig, hogy éljenek kicsit csak bele a világba, nem gondolva a jövőre, a következményekre, tervek nélkül, csak úgy. De nem sokáig. Volt több verziója, de kettőjük tartós kapcsolatát nem tekintette lehetséges alternatívának. Abszurdnak vélte, hogy egy olyan fiatal férfi, mint Kenji, képletesen, de hozzá kösse az életét valakihez, aki kétszer olyan idős. Ketten más generáció szülöttei voltak, mintha két különböző világból jöttek volna. Talán ezért is pezsdítette fel. Mert azzal együtt, hogy túl sok gondolkoznivalót adott neki, mintha fel is ébresztette volna.
Igyekezett letagadni, félvállról venni, de elég régóta aludt már, amikor az életébe zuhant ez az üstökös és jólesett a hirtelensége, a parazsa, sőt minden olyan bosszantó apróság is, amiket felrótt neki olykor-olykor.
A szerelem definiálhatatlan vagy csak az ő érzései voltak világ életében túl összetettek ahhoz, hogy egyszerűen boldoguljon velük? Sosem okozott gondot, ha a kezeit kellett használnia. Nem tántorította el a harc, szembenézett a megpróbáltatásokkal, bármi elé állította az élet. Túlélőnek tartotta magát, szégyen akkor belebukni a megfoghatatlanba?
Eleinte azt akarta, hogy Kenji menjen el és ezt csakis az ő érdekében kívánta így. Azután? Rájött, hogy semmit nem akar kevésbé. Van, ami képes függővé tenni? Olyannyira, hogy egy szilárd elhatározást megcsáklyázva visszájára forgat mindent? Elnézegette azt a kettőt a másik oldalon, és az a szép nő, akiben látott potenciált arra, hogy minden téren a párja lehessen a férfinak, most megijesztette. Nem szokott félni, nem ilyen helyzetekben.
Elővette a telefonját. Kattintott egy párat, aztán már csak mogorvára ráncolt szemöldöke árulkodott arról, valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Üres üzenetet küldött. Szemben a fiú hirtelen abbahagyta a mondatot. Kezét felemelve láthatóan időt kért a nőtől. Előhalászta a mobilját, majd fejét hátra vetve kacagott. Pillanatok múlva megjött a válasz.
„1 km-ről le tudsz lőni egy almát valaki fejéről, de az SMS írás már kifog rajtad.”
Mondott is volna valamit, meg nem is. Ott volt a nyelve hegyén, de az ujjai máshogy tolmácsolták a gondolatot. A választ csak szűkösen mérte.
„Haza akarok menni. Veled.”
Az út másik oldalán újra nevettek, majd játékos cuppanósat adtak a képernyő tetejére. Nakazawa Akira a kocsiból figyelte a közjátékot, rosszallóan megrázta a fejét. Az üzenet is befutott.
„Én is szeretlek, apuci.”
S azzal mindenki visszatért a maga feladatához. A fiatalok tovább alakították az álprostituáltat, figyelőjük pedig a változatosság kedvéért tovább figyelt. A gondolatoktól megszabadulni azért annyira nem volt egyszerű. Ha elindult, onnan már nem volt, ami megfogja, akár a lavina.
Éppen újabb agyrémet készült kibányászni a folyamból, amikor megint üzenetet jelzett az időközben zsebébe süllyesztett készülék.
„Leesett! Rájöttem ám, mi a nagy helyzet. Ha látnád. Belepirultam. Csak nem féltékeny vagy, papamaci? <3”
Szinte a hangot is hallotta hozzá. Metsző pimaszsága hunyorgásra ösztökélte. Úgy döntött, megválaszolatlanul hagyja a kérdést. Nem tudott volna rá jó érzéssel nemet mondani, a nagy vallomásokat meg úgy gondolta, sokkal jobb intim, bensőséges pillanatokra tartalékolni, nem olyankorra időzíteni, mikor egyikük egy sarkon strichel, a másik pedig lesi, mint valami rossz kukkoló. A szerelemi suttogásoknak, bármennyire is másnak álcázza őket, nem itt van a helyük, így válasz nélkül hagyta. Bár erre Kenji azt mondaná, hogy hallgatás - beleegyezés, de ő nem szerette az efféle gyerekjátékokat, így teljes lelki nyugalommal rá tudta hagyni.
Eseménytelenül pörgött le az éjszaka. A szerencse nem szegődött melléjük, ez benne volt a pakliban.
Négy felé járt az idő, mikor annyi óra várakozás után Nakazawa Akira beindította a motort. Szinte odagurult melléjük, hogy most ő lógjon kifelé az ablakon.
Kenji arcán megjelent saját vérlázító mosolya. Modellesen egymás elé illegetett lépésekkel odasétált a kocsihoz és behajolt az ablakon.
- Szia. Ma nagyon varázslatosban nyomulok. Mondd, mit kívánsz és teljesítem.
- Haza akarlak vinni.
- Uh, de sokba lesz az neked.
- Vállalom. A barátnődnek nem kell egy fuvar?
Kenji vigyorgott, szemtelenül nyalta végig az ajkait.
- Nem. Mindjárt felszedik. Nem aggódom miatta, valahol itt parkol a felmentő serege.
- Akkor szállj be.
Rövid búcsúzkodás után bepattant lovagja mellé. Kenji elégedetten vetette magát hátra az ülésben, kéjes nyögdécselései elérték, hogy sofőrje diszkréten elpillantson az útról.
- Ne kend össze a huzatot. Ez kölcsön kocsi - pirított a felszedettre, akinek ez azért még nem szegte a kedvét. Kenji nekilátott, hogy lehántsa magáról a hosszú szárú csizmát, lehetőleg a másodperc törtrésze alatt. SOS akart megszabadulni tőle.
- Tudod, hogy szeretem ezt a cuccot, de ez valahogy most sok volt egyszerre.
Még akkor is sóhajtozott, mikor kiszabadította a lábát börtönéből és akár a szívmasszázs, úgy adott újraélesztést saját talpának.
- Az ülés alatt - közölte szűken Nakazawa Akira.
Kenji felnyerített. Az ülés alá kanalazva kezébe akadt a tornacipője, benne még egy pár gombócra gyúrt zokni is lapult.
- Szeretlek - hüppögte szinte könnyekig hatódva és gyönyörű tűsarkúját rögvest le is cserélte puha, betört sajátjára. Hiába húzta fel hozzá a bekészített fekete bokazoknit, a harisnyával érdekesen mutatott, de ez egyiküket sem túlzottan érdekelte.
- Arra gondoltam, hogy ma már nem vezetek haza. Hosszúra nyúlt ez az egész, szerintem te is fáradt vagy. Keressünk valami jó helyet és aludjunk ott pár órát.
- A Bársony Bonbon itt van két sarokra. Szép és az ára is tök jó.
- Akarom tudni, mióta vágod betéve a körzetben található összes love hotel nevét?
- Csak ezt ismerem, bácsi kérem. Ma este susogták nekem, hogy a környéken az a legjobb.
- Hát, ha az a legjobb...
Mellette hangos üdvrivalgásban tört ki a „tömeg”.

Valóban pillanatok alatt ott voltak és Nakazawa Akirának el kellett ismernie, mutatós hely a Bársony Bonbon névre keresztelt motel. Diszkrét mellékutcába rejtett, süllyesztett bejárattal. Bár ők nem érezték, hogy különösebb diszkrécióra volnának szorulva, a hely lehetővé tette a rejtőzködést. Nem válogattak, semmi extrát nem akartak, így csak ráböktek az egyik téma nélküli szobára, majd kiváltották a kulcsokat.
Metálkék és ezüst színében játszott az egész helyiség. Akira kifejezetten örült, hogy a választékban volt olyan, ami nem a bordó és piros keveréke. Valahogy ezeket a színeket nem kívánta a szeme, a fémes hatás most megnyugtatta.
Nem volt nagy, mégis benne volt, ami kellett. A méretes, kör alakú ággyal a közepén, az apró automatákkal a sarokban, jelenleg minden igényüket kielégítve érezték.
- Kérek zsét – csücsörített Kenji, rámutatva saját kétfalatnyi táskájára, amibe minthogy fegyverét rakta, másnak már nem volt hely. Akira engedelmesen nyúlt a zsebébe és adta át saját tárcáját.
- Főzz valamit, amíg lezuhanyozok. Fel kell frissülnöm kicsit.
- Nem akarod, hogy együtt frissüljünk fel? – vágta magát pózba, de hamar leszerelték.
- Zuhanyozni szeretnék. Ha velem jössz, abból már volt minden, de fürdés még soha – közölte színtelen hangon, részéről ennyivel le is zárva a dolgot.
- Nagyon tüskés vagy ma. Amíg áztatod magad, esetleg vissza is húzhatnád őket.
- Majd meglátom, mit tehetek – morrantotta oda és befordult az apró fürdőbe.
Igyekezett gyorsan végezni, nem áztatta magát sokáig, és bár a forró víz jólesett fáradt testének, nem nyújtotta hosszúra az affért. Kibontott egy törölközőt és maga köré tekerte. A választott darab éppen hogy átérte, de ezzel nem foglalkozott.
Kenji az ágyon várta. Öltözéke időközben lényegesen megcsappant. Szürke bokszer maradt és a fülbevaló, bár gyanította, az csak véletlenül. Körülötte kirakodóvásár. Akirája értetlenségére késztetést érzett kimondott kérdés nélkül is válaszolni.
- Tea, jégkrém, keksz, kulcstartó egér, cukortanga, zsepi, bigyó és egy cucc, amit szerelmi olajnak hívnak, de megsúgom, hogy ne ijedj meg, ez síkosító. Tutti-frutti illattal. – A főhadnagy csodálkozása további magyarázatokra adott okot, így folytatta. – Gondoltam szükségünk lehet rá.
- Ebből a halomból melyikre is?
- Ezeket enni fogjuk. – Határozott kézvonással különített el az egészből egy kisebb halmazt. – Ezeket megtartom szuvenírként – csinált egy második köteget, majd a középen maradt zsebkendő és olaj duettre mutatott. – És a szex.
- Szex?
- Az – pislogott kicsit bizonytalanul a még mindig a falnál ácsorgó férfire. – Mondjam, hogy kérem szépen, vagy mit hiányolsz? - Kenji nevetett.
A szobában kellemes meleg volt, kifejezetten jól érezte magát egyetlen darab alsójában. Kényelmesen kinyújtózott, kezét a feje alá tette.
- Végül is mondhatnád – morfondírozott Akira az állát vakargatva.
- Ó, de. Mindjárt még könyörgök is. Bejönne, mi? – Nakazawa Akira roppant bölcsen néma maradt, Kenji még hangosabban nevetett. – Uram, mit szeretne hallani, uram? Udvaroljak, uram?
Akira még mindig nem válaszolt. Részint mulattatta a pimaszság és kíváncsi volt, mivel lehet ezt még fokozni, részint nem igazán tudta, hogy mit mondjon és azt már megtanulta, ilyenkor jobb inkább hallgatni. Kenji kacagott, hasra fordult, majd inkább felült. Találkozott a tekintetük, egyikük se nézett el. Kenji szemöldöke megpercent, Akira végre ellökte magát a faltól és az ágy elé lépett. Kinyúltak érte, rögtön közelebb húzták. Engedett a szelíd erőszaknak. Leült, súlyát a karjaira engedve, kissé hátradőlt. Kenji mellé térdelt, sarkain ült, így most talán magasabb is volt, lenézhetett a férfire. Homlokát a másikénak döntötte, érezte a hirtelen összeszaladó rácokat, mosolygott, ahogy a másik szemöldök csiklandozta bőrét. Ujjai megsimították a halántékára tapadó, már ezüstös hajszálakat.
- Te tényleg azt akarod, hogy udvaroljak neked – vigyorodott el kissé gonoszkásan –, vagy csak meséljek róla, milyen érzés, hogy minden porcikámat képes vagy bekapcsolni?
Hangja ellágyult és élcelődni sem volt már kedve. Talán mert olyasvalamit látott főhadnagya arcán, amit nem sűrűn. Keze megsimította a férfi markáns arcélét, állán át erős nyakára siklott, majd végigcsusszant a mellkasán. Akira a szemével követte a kéz finom útját, figyelte, ahogy a karcsú ujjak végigcikáztak a törölköző peremén. Eldőltek.
Kenji ráfordult. Szerették egymás ízét, csókjaik ezért voltak hosszúak és mélyek. Már az felért egy egész előjátékkal, ahogy teljesen elmerültek egymás ajkaiban. Egy ilyen csókot mindig nehéz volt elengedni. Zsongott bele az ember feje, az érzékei tompultak voltak minden egyébre a másik lüktető testén kívül.
- Féltékeny vagyok.
Kenji keze mozdulatlanságba dermedt. Lenézett a combjai között fekvő férfira, aki üveges szemekkel bámulta a plafonba ágyazott hangulatvilágítást. A fejébe villámként csapott a gondolat: „pia automata van a klotyóban, mi?!”, de hallgatott. Frappáns csípőskéjét most megtartotta magának. Helyette mosolygott.
- Soha nem mondtad még ezt nekem – próbált a férfi szemébe nézni, nem sok sikerrel.
- Soha nem mondtam még ezt senkinek.
Talán sokan megkérdezték volna, ami rögtön az eszükbe jutott. Miért most? Se mérföldkövet nem hagytak el, évfordulójuk sem volt. Utóbbit nem is ünnepeltek. Egyikük sem volt az a túl érzelgős alkat, még ha Kenji, zord főhadnagya mellett azon is munkálkodott, hogy feloldjon bizonyos kikezdhetetlen gátakat, nem voltak jellemzőek rájuk a túlzások. Nem volt látszólagos oka a vallomásnak, mégis több bújt a szavak mögött, mint azt a rövid gondolat mutatta.
Ismét jött egy csók. Harapós, ízlelős. Vad és játékos. A puha nyelvek csatájában itt-ott kiserkentek apró erecskék, nedves szálakkal szőve meg az útjukat. Kenji vált ki előbb. Vörösre mart száját most a férfi fülkagylójára tapasztotta. Forró lehelete bizsergette, bepárásította a bőrét.
- Mondhatnám, hogy ne legyél. De állok már a gondolatától is.
A férfi erős kezei a fiú csupasz derekára fonódtak. Nem érte át, de nem kellett hozzá sok. Szálkás volt, arányos és formás, saját magához képest annyira más.
Kenji testén apró libabőrök serkentek, ahogy a hatalmas, meleg tenyér végigsiklott rajta. Mintha egy gyönyörű vadat simítana végig, olyat, aminek az érintése emberi kéznek még nem adatott meg. Különlegesnek érezte magát. Értékesnek és végtelenül aprónak. Akira vezette a kezét végig az ívein, izmai meg-megrándultak cirógatása alatt. Tenyere barázdáit, ujjperceit, minden évét érezte. Kenji lehunyta a szemét. A levegő remegve szakadt ki a tüdejéből, s ő szinte belesóhajtott a férfi fülébe.
- Ezt nem tudja más.
Nakazawa Akira egyetlen mozdulattal fordított a helyzetükön. Kenji alákerült, hátáról ismételt csavarral hasra pördítette és ő fölé magasodott.
- Mit még? – szuszogta a fiú tarkóját csókolva.
- Ezt sem…
Ahogy haladt lefelé a gerince vonalán, a fiú halk sóhajai kísérték minden apró mozdulatát.
Kenji meg akart fordulni, de határozottan fogtak a vállára. Engedelmesen domborított, mellkasát az ágyhoz nyomta, csípőjét szinte kétségbeesetten tolta felfelé, türelmetlenül, de engedte, hogy az erős karok úgy formálják, ahogy nekik a legjobb volt. Lehunyt szemmel vetette alá magát minden kimondatlan kérésnek.

* * *

Akira mögötte állt, térdeivel az ágy oldalát támasztotta, Kenji az izmos testnek még csak a hőjét érezte. Gonoszan kínzó játék volt ez, csak sejteni az ottlétét, nem kóstolni a forróságát.
- Miért így? – suttogta felvillanó és gyorsan el is haló mosollyal az ágy ezüstszürke felszínébe. Szavai megremegtek, bent ragadt a levegőkorty, ahogy a férfi az ölét végre hozzá préselte.
- Mert imádod.
- Honnan…?
Gunyorkásnak szánta, de a szó megpattant. Váratlan sóhaj, hirtelen nyögés jött a helyébe, ahogy Akira elmerült benne. De a lassú morajlás alig pár pillanatig tartott. Kenji fojtott szusszanásai, a kéjt éppen csak ízlelő, torokból hallatott hangjai nem értek be.
Akira lehajolt. Egy ütem szünetet tartott, hogy újra megcsókolja a fiú karcsú nyakát, hogy kissé meg is harapja, hogy fogainak rajta hagyja a nyomát. Morajlott a hangja, sűrű volt és mély, rezonált rá a karcsú test minden porcikája.
- Ez az egyetlen póz – búgott - ahol már attól is elélvezel, ha háromszor jó szögben talállak el. – Gyöngéd, de erős mozdulattal nyomta lefelé a fiú csípőjét. – És imádod.
Kenji torkát elhagyta egy hangfoszlány. Egy „várj” vagy egy „még”, túl tagolatlan volt ahhoz, hogy megértse. Megtartotta és lökött. Mélyen és gyorsan. Egy, kettő, három. Kenji teste megfeszült, eddig ütemes nyögései kapkodó kiáltásba fulladtak. Ujjai görcsösen kaptak a huzatba, izmai rándultak, majd szinte egyszerre ernyedtek el. Akira megtartotta, megvárta, míg szabálytalan zihálása elhal, míg megnyugszik és újra saját ütemében veszi a levegőt, csak akkor engedte vissza az ernyedt testet a puha ágyra. Oldalvást dőlt mellé, kicsit fölé hajolva, kicsit rányújtózva, mintha árnyat adó fa, vagy hűst ontó szikla volna.
Kenji szerette a súlyát és ő soha nem keresett rá magyarázatot. Így volt és kész.
Meztelenül feküdtek egymás mellett jó darabig csak némán, elcsigázott érintéseket váltva, egészen az első fél mondatig.
- Ó, apám… - Kenji rekedt volt, szavait mégis szinte harapni lehetett.
- Nem tudnánk néha egy-két pillanatot megőrizni a maga szépségében? – dörmögött a mellette fekvő. Fintorogva húzta el a száját. A nyújtózó fiú felhorkant.
- Rohadt rossz az, aki rosszra, ugye tudod? Nem úgy értem, hogy te apám. Úgy, mint „ó, anyám” csak éppen nekem most az apám jött a számra. – Felnyerített, mert igen, itt már ő is piszkosabb alternatívákat forgatott abban a különös agyában.
- Ne folytasd – intette le Nakazawa Akira, azt remélve, hogy még csírájában sikerül elfojtania az orgazmus-mámor okozta kitekert agymenéseket. Ez alkalommal szerencséje volt, Kenji elhallgatott. Száját már csak arra használta, hogy puha csókokat adjon a feje alatt párnájául szolgáló kemény felkarra, néha a férfi vállgömbjére is. Cserébe puha simításokkal jutalmazták a fejbőrét és a homlokát. Akira ujjai süppedős játékot játszottak a fekete tincsek között, néha ajkait is használta és észre sem vette, hogy szemei le-leragadnak.
Ő aludt el előbb. Arra még kinyitotta a szemét, hogy betakarják, félálomban volt, mikor a másik test bevackolt a sajátja alá. Közelebb húzta a fiút. Óvatosan rádőlt, elbújtak a hamuszínű takaró rejtekében. Akkor már reggel volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése