F.A. - A túlélő 2.fejezet

- Ezért kínoztak évekig? Hogy itt csesszem el a napomat?

Megpöcköltem egy kiálló bigyót, majd újra és újra. Nico nagyon csúnyán nézett rám. Kezeimet a magasba csapva jeleztem, hogy megadom magam, többet nem piszkálok olyasmit, ami a fülébe recseghet és fújtatva hátradőltem a széken.

- Megfigyelés. A szó melyik részét nem vágod? – pislogott rám, szájából valami számomra ismeretlen aszalt vacak lógott ki. Csúnya egy színe volt. – Egyébként mi a francot keresel te itt? Én itt dolgozom, te meg? Az én agyamat jöttél baszogatni, Ken? Mert akkor inkább told le a gatyád és igazítsd a fülemre a cuccost, akkor jobban eléred, azt is könnyebben elviselném, mint ezt az izét, amit nyomsz. Olyan vagy, mint egy kis bizbasz. Bizbaszogató.

- Tudod, hogy az embereknek vannak személyiségi jogai? – kérdeztem színtelen hangon Nicót, miközben nyolc hatalmas monitoron, egyszerre több szögből figyeltük a pofátlanul drága öltönyét éppen levetni készülő harmincas csókát, nem szerényke méretű fürdőkádja előtt.

- Naná. De ha nyakig vagy olyan finomságokban, mint a prostitúcióra kényszerítés, embercsempészet és hozadékai, akkor máshogy értelmezik a jogaidat. Ezért is jobb vigyázni, mert ha csúnya dolgokat csinálsz, akkor a te csupasz seggedet is pasik fogják kukkolni.

A vackot szája bal széléből a jobba rágta át, miközben zoomolásba kezdett, így az egyik méretes képernyőn közelebbről is rálátásunk nyílt arra, hogy a fickó kétszer állt sorba - sőt talán harmadszor is belógott valaki elé -, mikor a szerszámot osztogatták.

- Tessék, egy kis kisebbségi komplexus nekünk – fintorgott Nico, de az étvágyát nem vették el a látottak.

- A magad nevében beszélj – vontam vállat, ő pedig semmitmondóan végigmért. Láttam az arcán, nem hiszi, hogy hasonló felszereléssel áldott meg a sors. Nem is. De ezt neki még nem kell tudnia. - És úgy gondolod, az ipse annyira profi lenne, hogy hugyozás közben is űzi az ipart?

- Olyanokat láttam, hogy mind a kettőnk alá odapiszkítanál tőle. Ezért tök mindegy nekem, hogy szarik, zabál vagy gyúrja a gyíkot.

- Ha majd mész agyturkára, vigyázz, meg fogja kérdezni a díványos néni, miért pont ez a három jutott az eszedbe.

- Neki is azt fogom mondani, mint neked – addig jó neked, amíg nem tudod.

- Néha nem sajnálod, hogy ide fejlődött a technika? – hallgattam a füleséből tisztán kihallatszó csorgatást.

- He?

- Itt ülsz ebben a mutatós fekete dobozban és kvázi fedezékből sasolsz, ahelyett, hogy egy ház előtt parkoló fehér furgonban gubbasztanál, aminek a tetején ott fészkel egy gigantikus parabola, te meg odabent hangolgatnád a vételt.

- Oké, te tényleg az agyam baszása végett vagy itt. Ken, szeretlek. Menj már el.

- A nagy, tányéros antenna forogna körbe-körbe, meg lóghatnának belőle ki a kábelek… - Erre már nem tudott mit lépni. Kigúvadt szemekkel nézett rám, akkorákat pislogott, hogy a szemöldökömet összekócolta a huzat. – Jó a pólód – böktem rá, bár fogalmam sem volt, mit jelent, ami rá volt írva. Szerintem ő se tudta. Még ijedtebben figyelt, miközben fülhallgatójából hallottam ki, hogy csődörünk még mindig csurgat a porcelán kagylóba. Nem csak a farka, a hólyagja is dupla lehetett a ficaknak. - Azért jöttem, hogy beszélj Kijimával – terítettem ki a lapjaimat és értetlen Nico átváltozott meg még mit nem Nicóvá. Megcsóválta a fejét és visszafókuszált a slagozó ürgére.

- Tudja, mit miért csinál. – Teljesen más hangsúlyban beszélt most és túl halkan is.

- Nico, megőrülök az íróasztal mögött. – Leguggoltam a széke mellé, hogy erőszakkal vegyem rá, hogy a szemembe nézzen. – Nico. Kérlek, vigyetek terepre. Hadd menjek én Nobu helyett.

- Nincs az a pénz vagy akármi, amiért Kijima erre rábólint. És ha megtenné, én próbálnám lebeszélni róla.

- Erre az akcióra én vagyok a tökéletes. Nincsen sem-mi baj a sráccal, de tudod, hogy jobb vagyok.

- Jobb vagy, Ken, de nem mehetsz oda. Ez egy igazi gennyláda és mocskos módszerei vannak.

- Eggyel több ok, hogy ne Nobut dobjátok oda neki – pöcköltem meg a képernyőt.

- Dobjunk oda inkább téged?

- Önként jelentkezem.

- Hát ez az, Ken. Önként és dalolva, ezért ne is találd meg ezzel Kijimát. Úgy vissza fog vágni, hogy füstöl majd a segged. Menj haza. Éjjel majd megyek én is, viszek sört és beszélünk.

- Olvastam az anyagot, ezt nekem találták ki, nekem kell mennem.

- Én ebben nem leszek partner. Ha most azt akarod, hogy én menjek dorombolni Kijimánál miattad, akkor csúnyán elnézted.

Időközben a célszemély, fentebb említett igazi gennyláda, alámerült a habokba, mind a sok képernyőn.

- Meddig csináljátok még ezt velem?

- Amíg át nem veszed a kormányt.

- Vezérel a rutin. Azt hittem, a robotpilóta jó dolog.

- Ja. De a tiédet Kamikaze 3000-nek hívják és amíg ő irányít helyetted, nem jöhetsz, Ken. Kijima ugyanezt fogja mondani. Nem.

- Baszd meg.

Ez volt a végszavam.

Szemét dolgot műveltem, de mentségemre szóljon, én próbáltam helyesen intézni. Az, hogy a kérésem süket fülekre talált, nem az én hibám. Jöjjön a B terv.

Egész nap lébecoltam, folytattam az akták bogarászását, ahogy elvárták tőlem. Fogyott körülöttem a tömeg, megvártam, amíg elszivárog Kijima, majd felszívódik Nico, apadt a forgalom, ürült ki a helyiség.

Nobut a liftnél csíptem el. Úgy rohantam utána, mintha épp akkor kaptam volna hívást, mikor kilépett az ajtón. Kezébe nyomtam egy cetlit, Kijima üzenetével. Rövid, de velős instrukciót kapott. „Változás. Kék kéz.” Megkérdeztem tőle biztos, ami biztos, ismeri-e a helyet és mivel nemleges választ kaptam, gyorsan el is irányítottam. A bárt egy kedves néni vezeti. Inkább amolyan családi ivó, mintsem szimpla kocsma, Nobu egész este nagyon jól fogja magát érezni, legurít pár sört, talán még egy-két finom falatot is megenged magának, eltársalog a tulaj csinos lányával, szerez pár új cimborát, de a célpontot nem találja majd. Én pedig, mivel ki tudja, hova tűnte el magát, nagylelkűen helyettesítem majd.

Olvastam az instrukciókat, tudtam az ütemtervet, tudtam, mire játszunk. A fülemben lévő apró kristálypettyet kicseréltem a nyomkövetőre. A mobilomat is a másikra váltottam. Vacilláltam a fegyverem felett, de aztán úgy döntöttem, ezen nem bukhatunk el, így a fiókban hagytam és megpróbáltam nem a következményekre gondolni. Mert lesznek.