F.A. - Akira

- Mondtam neked, hogy meg fogod járni a kölyökkel, Akira. – Barátja apró, kárörvendő kacaj társaságában tovább nézte a papírokat. – Csúnyán megjárod, barátom, mert rábólintottál erre az egészre, annak reményében, hogy félúton elszáll a lelkesedése és megelégeli a szivatás hegyeket, amikből - legyünk őszinték – eleinte neked köszönhetően dupla annyit kapott, mint mások. Bár kettőnk között legyen mondva, szerintem rájött, hogy apuci keze sokáig elér, ezért is állta olyan hősiesen mindet.

- Még egy apuci és nagyon tiszteletlen dolgot művelek majd veled – kortyolt közömbös arccal a teájába.

- Ahelyett, hogy fogta volna magát és visszavonulót trombitált volna, az eredményei kiemelkedőek. Van egy évfolyamelső kislányod, papi.

- Felírtalak a listámra – hunyorított vészjóslóan a csészéje felett az íróasztal másik oldalán ülő férfi szemei közé, de annak nem szegte jókedvét a baljós villámok hada. Nakazawa Akira sóhajtott. – Azt hittem, a hajvágásnál olyan hátraarcot csap majd, hogy csak úgy porzik utána az út.

- És nem.

- Nem – sóhajtott és letette a csészét. – Nem örülök neki.

- Ugyan már, Akira. Értékeld, könyörgöm. A maximumot adja a fiú. Amikor a hamis személyazonosságát gyártottuk és Nico fenekére mérve vásároltuk a szoknyáit, soha nem gondoltam, hogy még lehet is belőle valami. Reménytelen esetnek tűnt, erre tessék.

- Szerettem volna, ha nem jut ilyen baromság az eszébe. Ha talál magának valami jól fizető munkát, mondjuk egy biztonságos irodában. Aztán ki tudja.

A csésze üres alját fixírozta még pár pillanatig, majd felállt. Lassú léptekkel sétált vissza a fogasig, hogy zakója zsebében megkeresse a cigarettáját. Hallotta, ahogy a háta mögött barátja, egyben jelenlegi felettese, még mindig a papírok között olvasgat.

Megtalálta a dobozt és karcsú szálat biggyesztett szája sarkába. Felnézve csúnya pillantást zsebelhetett be, így kezét megrebbentve, jelezve, hogy megadja magát, rögtön az ablak felé vette az irányt, ahol a kitárt üvegtábla mellett, fél fenékkel az ablakpárkányra ülve rágyújtott.

Az első slukk hozott magával egy sóhajt és egy ráncolt szemöldököt. Két napja az első szál és jobban esett neki, mint egy méregerős feketekávé vagy egy kiadós reggeli szex, bár utóbbihoz mostanság csak hétvégenként volt szerencséje. Elnézegette az izzó parazsat a szál végén, majd újra szippantott, s a füstöt kifújva elengedte a gondolatot, amitől nem tudott szabadulni.

- Más életet szeretnék neki. Jó állást, szép lakást…

- Egyiket sem látom lehetetlennek. Főleg, ha tartja ezt a színvonalat.

- Biztonságot. Hogy ne történhessen vele semmi.

- Tudod, mi a biztos?

- Az a bajom, Kijima, hogy fogalmam sincs róla, hogy értessem meg vele, hogy… mi lenne neki a legjobb.

- Mi lenne neki a legjobb? – tolta fel a férfi a szemüvegét orrnyerge közepére, hogy meghallgassa azt a lemezt, amit mostanában rongyosra forgatnak ketten.

- Azt akarom, hogy keressen egy korban hozzá illő, helyes, fiatal lányt.

- A fiú legalább annyira monogámnak tűnik, mint ahogy te. Beleférne ebbe egy harmadik?

- Ne fussuk a köröket – szippantott. – Tudod, hogy értem. Nincs mellettem jövője, ez egy meddő dolog. Rohan utánam, tehát ha én aknára lépek, az az ő lábát is leviszi. Arról nem is beszélve, hogy maholnap ötven éves vagyok, ő meg feleannyi és ez lesz az, ami sosem változik majd. Túl fiatal hozzám.

A dolognak ezen felével Kijima Naotaka nem kívánt vitába szállni, így inkább más irányba érvelt.

- Szereted, hogy veled van – közölte tényszerűen, hiszen több volt, mint egyértelmű.

- Én már öreg vagyok ehhez.

Íróasztalánál, papírjai felett a férfi a barátját figyelte. A kintről betaláló langyos fuvallat megkócolta Nakazawa Akira haját. Hátát a falnak vetette, hunyorogva nézte az eget, gondterhelt vonásairól rá is átragadt valamicske borongás.

Ő maga sosem vonzódott a férfiakhoz. Nem zavarta ugyan, ha mások teszik, de meg soha nem értette. Első szerelmét vette feleségül és bár lassan a negyvenet készült betölteni, még mindig ugyanolyan kamaszos pír futta el az arcát, ha a nőre nézett. Karcsú, törékeny teremtés volt még két gyerek után is, ugyanaz a madárka csontú tünemény. Pontosan olyan, amilyennek az ideális nőt látta. Valahogy mindig úgy gondolt rá, mint tökéletes példájára a nagybetűs Nőnek, odabent titkon úgy feltételezve, minden férfi álma egy, az övéhez hasonlatos, gyönyörű asszony.

De hogy mit evett a fiatal fiú morcos főhadnagyán, akiben a számára szépséget megtestesítő vonalak egyike sem volt megtalálható, mégis tökéletesen értette. Nakazawa Akira minden porcikája büszkeséget sugárzott. Egyenes háttal, mindig magát kihúzva lépett, bizonytalanságot soha nem mutatott. Férfias férfi volt, és ha hiúsági játékokba bocsátkozott volna, nyugodtan letagadhatott volna pár évet tényleges korából. Széles vállak, hatalmas hát, már a megjelenése is tiszteletet parancsoló. Ha az ő hitvese egy gondosan munkált porcelán balett táncos, akkor Nakazawa Akira kőszikla. Olyan, aminek az árnyékában túléled a vihart, megóv az esőtől, menedéket nyújt, kérned sem kell.

Ha tűnődött Nakazawa és a kétbalkezes kölyök viszonyán, mindig egy sivatagot látott maga előtt. Dűnék, amíg a szem ellát, minden domb mögött újabb domb. Forró nap, égető pillanatok, kilátástalan távlatok. És ott volt a szikla. Ha kellett, árnyékot adott, tövébe kuporodva túlélte a homokvihart, a kegyetlen, fagyos éjszakát is enyhítette testébe gyűjtött napmeleggel, óvta. A magányos hegy pedig az oltalmában élő vándor okán már nem is volt annyira egyedül.

- Adjak űrlapot a nyugdíjazási kérelmedhez? – Kijima jól érezhető iróniával fűszerezte meg a válaszát.

- Mondhatsz, amit akarsz, attól még igaz marad. Öreg vagyok.

- Három hete láttam, ahogy összeöltötted a saját felkarod…

A szeme előtt volt a jelenet, ahogy a férfi átvetette magát az üvegtáblán, a szobában talpra érkezett és miután levezényelt egy komplett lefegyverzést, amíg a mentőalakulat ellátta a sérülteket, ő megcsapolta a kocsi készleteit és ellátta a saját kezét. Mindezt azért, mert utána még dolga volt.

- Le is baszott érte a sebészem.

Kijima nevetett, főhadnagya inkább fintorgott.

- És tudja?

- Ki és mit?

- Kenjid, hogy te a fejedben már szervezed neki az első omiait.

- Kenjivel nem lehet erről beszélni.

- Nem lep meg. Ha az én apucim lennél, már…

- Mondtam vagy nem mondtam, hogy ha nem szoktok le erről az apuciról, akkor csúnya végetek lesz?

- Illik rád.

- Csak szeretném Kenjivel megértetni, hogy jót akarok neki.

- Szerintem nem Kenji az, akivel baj van.

- Ezt hogy érted?

Kijima Naotaka nyugodtan csukta be az aktát, kényelmes bőrszékén a kérdező felé fordult.

- Úgy értem, hogy kettőtök közül nem Hayama Kenji az, akinek gond van a felfogásával.

- Én csak racionálisan igyekszem nézni ezt az egészet.

- Racionálisan? Egész életedben mindent racionalizáltál, mi lenne, ha a változatosság kedvéért kicsit engednéd, hogy csak úgy történjenek a dolgok. - Nakazawa Akira morrantott, majd megelégelve barátja társaságát, induláshoz készülődött. – Tudod mit jelent az, hogy naphosszat csak azon rágódsz, mi is lenne Hayama Kenjinek a legjobb?

A kérdezett nem válaszolt.

- Semmire nem megyek veled – közölte szárazon, belebújva kabátja ujjába.

- Most hova mész?

- Délutánra találkozóm van. Meglátogatom G.I. Kent.

- Add át neki üdvözletem, és ha megengedsz egy javaslatot, ne vigyél házastárs jelöltet a légyottra.

- Majd megfontolom – ráncolta a szemöldökét, biccentett és elindult kifelé az irodából. A végszónak szánt gondolat az ajtóban érte.

- Szerelmes vagy! – rikkantották utána, mintha hirtelen az asztal mögött nem is egy felnőtt férfi, csak egy incselkedő óvodás ülne.

Élénk cékla színű arccal hagyta el az épületet.