2014. február 13., csütörtök

Daniell IX/1 - Minden jó, ha...

Daniell 9. kötet 1. fejezet - Minden jó, ha...

Megjegyzés: Valentin napi meglepi. <3 Ide, az első fejezethez nem árt némi komment. - Csavartam egyet a dolgokon. Senki ne kapjon frászt, nem azért kezdünk úgy ahogy, mert egy szép ugrással átrepültem a nász felett. Ez a kilencedik hivatalosan is az esküvői kötet becenevet kapta, de mégis szükségét éreztem egy kis variálásnak (mintha még nem csináltam volna ilyet… lásd 1. kötet). Arra jutottam, ha nem az utolsó fejezettel kezdem, ami megmutatja, hogy minden jó, ha a vége jó, akkor sokan tudják, hol lakom és… :D Igen, ebben a kötetben hááát finoman fogalmazva Ryunek kijutott a jóból, és én, mint író, úgy éreztem, meg kell mutatnom, hogy azért a végén mindig kisüt a nap. ^^

~ ~ ~

Minden jó, ha…


Nem sokszor ragadtattam magam olyasmire, hogy a tökéletesség fogalmával dobálózzam. Nagyritkán megesik, de nem sűrűn teszem meg. Most éreztem, mert most, éppen ebben a gyönyörű és gyorsan szaladó másodpercben, minden az. Leírhatatlanul, mégis megélhetően tökéletes.

A gyertyák szálanként, szépen lassan elaludtak, egyik a másik után. Nem tudom, melyikünk gyújtotta meg az utolsót, de annak az egynek a sápadt fénye egészen sokáig pislákolt még. Emlékszem, megremegett, mikor kibontottam a haját. Balra rebbent, ijesztgetve azzal, hogy elalszik, ellopja halvány fényét és vele a látványt, de nem tette, sokáig adta világát a szerelmünkhöz. Most kialudt, már csak viaszos, orgonaaromás illatsóhaj szállt utána a levegőben, lángjának emlékénél én mégis láttam őt. Tisztábban, mint eddig bármikor.

Daniell haja a vállára omlott, erős fürtökben kavargott, jutott belőle az én karomra, mellkasomra, hasamra is. Belesimítottam, ujjaim köré tekertem egy kóbor tincset, szálai csiklandoztak, puhán szaladtak tova. Az orromhoz emeltem, majd megcirógattam vele az ajkaimat is. Ő csak nézte. Vállamra hajtott fejjel végigkísérte a játékos mozdulatot, szája szélére bújtatva megjelent egy igazán lágy mosoly. Úgy éreztem, valami ott kuporog a nyelve hegyén. Egy szó, amit nem mond ki, talán egy kóbor gondolat, talán el is felejtette abban a pillanatban, hogy csókot leheltem arra a hullámos tincsre.
Nem tudom, mióta növesztette, de jó ideje lehetett, nekem pedig valahogy nem tűnt fel. Egészen alattomban művelte, sokáig hordta csak fura gombolyagként a haját copf helyett, érdekes csomót viselt, de valahogy elsiklottam felette. Most utólag úgy gondolom, ezzel próbálta leplezni az akcióját és érdekes módon sikerült is neki. Talán túl elfoglalt voltam mostanság és szégyellem beismerni, de lehet, hogy figyelmetlen is. Úgy vélem, egy nekem szánt ajándék, hogy a haja most hosszabb, mint valaha. Ismeretségünk óta még soha nem volt ennyire hosszú a sörénye és bár tudom, hogy nem fogja ebben a formájában megtartani, imádom, ahogy most mutat. Pont ezért igyekszem kiélvezni minden másodpercét.
 - Azon gondolkozom, mi lett volna, ha máshogy találkozunk?
Feltett egy kérdést és én ujjaim között a mézszín zuhatag egy kunkori hullámával, elmerengtem rajta.
 - Semmi. Ugyanúgy beléd szerettem volna. – Nem volt min gondolkozni.
 - Nem vagyok benne biztos – vágta rá szinte azonnal, majd nekiállt, hogy lefessen egy képet, ezúttal ecset híján pusztán a szavaival. – Képzeld el, ha olyankor futunk össze, mondjuk egy langyos tavaszi napon, mikor éppen egy tábla csokit tömök az arcomba, és az egyik utcasarkon bekanyarodva, lendületi okok miatt nem tudom behúzni a kéziféket és teljes sávszélességben rákenődöm az öltönyödre, én is, meg a csokim is. Egyből nem lettem volna az, aki szerelem első látásra és egyéb furi bajok. Sőt! Tíz szeletbe vágtál volna csak és kizárólag a tekinteteddel és fix, hogy a tisztítószámládat is állnom kellett volna.
 - Szerelmem – kezdtem, kissé ünnepélyes hangsúlyt igyekezve adni kezdődő monológomnak. – A világért sem szeretnélek kiábrándítani, megbántani, vagy beletaposni abba az érzékeny művész lelkedbe, de a miénk soha nem volt szerelem első látásra. Amikor először megláttalak, sőt mi több volt szerencsém pár szót váltani az orrom előtt szívószállal hadonászó, követhetetlenül csapongó szerzettel, arra gondoltam, hogy biztos holdkóros és te jó ég, ebből hogy a fenébe fogok kimászni. Azon voltam, hogy lehetőleg azonnal sikerüljön felfedeznem az időutazást, hogy sebtében kivehessem a nyakam a hurokból, amibe mellesleg én dugtam bele. Úgy gondoltam, minimum tönkreteszed a lakásomat és örülhetek, ha ennyivel megúszom.
 - De nem így lett – közölte, mintha gyerekeknek mesélne a királylányról és a tündérkastélyáról. Még meg is hajolt volna hozzá.
 - Nem – túrtam újra a puhán omló szőke tengerbe. – Nem így lett. – Mély levegőt vettem, kiszippantottam lágyan citrusos, édesen élénk illatát a megannyi selymes szál közül, s csókot leheltem a homlokára. Orromban ott bongott az a leírhatatlan aroma, ami már szinte íz, kóstolni és élveznivaló. – Úgy lett, hogy boldog vagyok és hidd el, ezt akkoriban nem igazán tudtam elképzelni.
 - Sosem értettem, miért annyira hihetetlen ez.
Hosszú ujjai végigsimították a bőröm. Ádámcsutkámtól indult, mellkasomon sétált végig, valahol a köldököm tájékán állt csak meg.  Annyira nyugodt volt. Kicsit sziruposan, árnyalatnyit giccsesen, de elmondhatatlan békével. Akaratlanul is eszembe jutott kapcsolatunk első pár hónapja, éve, s ilyen-olyan fordulói. Ha akartam, sem tudtam volna rávenni arra, hogy a vállamra hajtsa a fejét és csak engedjen ólomnehéz szempilláinak, aludjon, ha jólesik. Görcsösen menekült minden sztereotípiát sejtető vonástól. Ha szex után szerettem volna magamhoz vonni, mindig hárított, ha csak a közelségére vágytam, cél nélkül, csak úgy, általában nehézkesen jutottam hozzá. Egyszer, még hajdanán, vacsorát főztem neki. Eltöltöttünk egy kellemes estét és ő a végén bejelentette, hogy nyamm, szép volt, jó volt, köszöni, de most távozik. Nem én lettem volna, ha nem firtatom az okát, lévén késő esete volt, plusz azt akartam, hogy maradjon és kész. Kisebb csata bontakozott ki közöttünk, ugyanis kiderült, távozásának az indítéka ama faékszerűen egyszerű dolog, miszerint fáradt. Szolidan, finoman, vérig sértődve közöltem vele, hogy egészséges libidóval rendelkező, nevetségesen rózsaködben úszó férfiemberként akármikor kapható vagyok a szexre, na de a ’nem’ az én szótáramban is tiltószóként van jegyezve. Ellenben van ágyam, kényelmes, sőt kényelmesebb, mint amit ő annak hív az otthonának nevezett raktárban, várom szeretettel a hálómban így is, úgy is. Őt valahogy mégis verte a víz a gondolattól, ahogy megfogalmazta, hogy ’cél nélkül éjszakázzon nálam’, közölte, most szexképtelen, tehát maximum alvásra használná a matracom, ami pedig ahogy fentebb írva vagyon ’cél’ nélkülinek minősül. Már akkor is ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, amit már úgy is tudtam - félt feladni bizonyos nélkülözhetetlennek hitt részeit az életének, hátha akkor ég szakad és föld indul. Nem is sejtette, hogy általuk esetleg újakat is kaphat.
Most itt fekszünk, romantikára éhes lelkemnek olyannyira tökéletesen. A feje a karomon nyugszik, félig a vállgömbömön, félig már a mellkasom szélén. Kezei a testemen játszanak, érintenek, meg-megcirógatnak vagy éppen csak hozzám érnek, ok híján csak az érintés érzéséért. Én a haját simogatom, ölelem a derekát, sóhajtom a nevét, csak mert ennél jobban még soha nem esett suttogni ezt a dallamos szót – Daniell.
 - Daniell – leheltem a mézszínű hajzuhatag sűrűjébe – Én Daniellem.
 - Mondd, én Ryum? – kunkorította felfelé a hangsúlyt, inkább játékosan, mint gunyoros csengéssel, de én hallgattam. Nem volt gondolat, amit megosszak. Csak ki akartam mondani a nevét, máshogy, mint eddig bármikor tettem. Elsuttogtam még egyszer, „Daniellem”, csak mert annyira jólesett és mikor láttam, hogy cél híján játszom a betűivel, mosolygott.
Daniell hirtelen ült fel. Fél mozdulattal átvetette rajtam a lábait, lehajolt, hogy megcsókolhasson, majd az ajkaimba haraphassa:
 - Még egyszer – lehelte a nyelvemre és én viszont csókoltam. Haja az arcomra omlott, teste forró volt és követelő. Égett, izzott a karjaimban. Hirtelen úgy éreztem, kevés vagyok hozzá, ha most zabolázni próbálnám, elevenen felperzselne.
 - Nem megy – nevettem vagy nyögtem, még előttem sem volt igazán tiszta. A fáradt zsibbadás, bár boldogságom ködében csak a felszín alatt lapult, tudtam, hogy ennyi volt és nincs tovább.
 - Nekem igen – suttogta a fülembe, orrával túrt a hajamba, fogával morzsolta a cimpámat. – Csak bólints rá – mormolta.
 - Bólintok – súgtam rekedten és csak homályos tekintettel figyeltem a mozdulatait.
 - Mindig eszembe jut – karjait a térdhajlatomba támasztva megemelt. Daniell úgy tornyosult fölém, mintha kétszer akkora lenne, mint én magam – hogy nekem – mellkasa megemelkedett, ő hozzám hajolt és a fülembe suttogott, nem mintha más is hallhatta volna, de így a szavai csak az enyémek voltak – hogy nekem te egy első voltál. Ez téged is bizserget?
Mosolygós kérdés volt. Egyszerre pimasz, izgalmas, játékos és nosztalgikus.
 - Bizserget – feleltem fátyolos tekintettel csodaszép szürkéinek. Jött az emlék, millió képkocka követte egymást, az egész mégsem volt több egyetlen szempillantásnál. Minden állomás, a második első csók, az a pár kurta szó, a bőrének íze, a haja illata, az ágy, ami szinte elnyelt minket, a fájdalom, hogy széthasadok a saját érzéseim bírhatatlan súlya alatt. A film gyorsan lepergett, visszhangja borzongást és forróságot hagyott. - Ezt kérdezned sem kellene…
 - Én is szeretnék – sóhajtotta, nyelve körberajzolta a fülkagylómat. – Irigylem. – Először ugyan nevetett, de komolyra váltott, mint mikor elsötétül a babakék ég és ott, ahol előtte olyannyira fényesen tündökölt a nap, most a feltámadt szél fellegeket hajt a hátán. – Szeretnék így bizseregni.
 - Te vagy az egyetlen, akivel házasságra adtam a fejem – próbáltam elviccelni, játékos grimaszt mellékelni mondandóm mellé.
 - Tudom. De ez más. – A szemembe nézett. Ezüst örvény és mégis, én csak lebegtem a hullámain, pedig még süllyednék is, ha azt akarná, csak azért, hogy nézhessem. - Komolyan. – Figyelt. - Mit tegyek veled, hogy adhassak egy elsőt? – Szembogara cikázott, vadászva egyetlen vibrálásra, villanásra, amiből választ kaphat. – Amit tőlem kapnál, életedben először?
A hajába túrtam. Tarkójára simítva húztam a számra.
 - Szeretnék egy első tíz éves évfordulót, aztán egy húszéveset, majd harmincasat, negyveneset, ötveneset, sőt bár lehet, hogy sokat kérek, de hatvanasat is. Szeretném látni az első ősz hajtincsedet. Szeretném minden reggel tőled kapni az első csókomat és szeretnék én lenni, aki neked ad minden egyes új nap reggelén.
 - Ezt akár elmondhattad volna mindenki előtt is – mosolygott. - Olyan volt, mint egy eskü.
 - Ez inkább kívánság. A nyilvánosságról meg annyit, hogy az apukád szívének az újraindítása véleményem szerint nem emelte volna az ünnep fényét, éppen ellenkezőleg, afféle mélypontként kerülhetett volna be a történelembe, hogy miközben én vallottam neked, ő hörögve a szívéhez kapott és elnyúlt a füvön…
Megengedett magának egy fél hahotát.
 - Bivalyerős ketyegője van, ne álmodozz, Ryury.
 - Soha nem kívánnék rosszat neki. Szeretném, ha sokáig és boldogan élne. Nem mondom, hogy nem öntené el mérhetetlen boldogság lelkem minden zegét-zugát, ha egyszer a cégénél gondolnának egyet és áthelyeznék valahova jó messzire, vagy a fejére pottyanna egy kisebb fajta cserép, amitől részleges amnéziát kapna, melynek következtében mondhatnám neki, hogy kedvel, ilyen módon újraértelmezve nem túl felhőtlen ismeretségünket, új esélyekkel startolva ennek az egész kapcsolatnak. Na de rosszat, amolyan halál kimenetelűt soha nem kívánnék neki.
 - Mert szereted - zárta le eme extrém fantazmagóriával az eszmefuttatásomat.
 - Nem mennék ilyen messzire – köhintettem. - Inkább azt mondanám, hogy azért, mert téged szeretlek.
Daniell felnevetett.
 - Nekem elég – mondta vállat vonva. Hangja szétmállott a szobában, újra szétterült rajtunk a csend. Csak néztem a szemét. Ezüst fényben gomolygó szürke csillagköd, s úgy kavargott pupillája körül, hogy saját univerzuma szikráiba kis híján beleszédültem. Ragyogott.
 - Szeretlek – kívánkozott ki ajkaimon a vallomás. Könnyűnek éreztem magam. A fejem tele volt vele, Daniell foglalta el minden apró gondolatomat. Odanyúltam, a tarkójára simítottam a tenyerem, a számra húztam. Selymes, forró ajka éppen csak érte az enyémet. Hozzáérintettem a sajátom, apró, lágy csókot váltottunk, beleremegtem. A hajába túrtam, orrommal végigcirógattam az övét, kértem a tekintetét, kutattam a tökéletes szavak után. - Tényleg szeretném – súgtam, mintha titok volna.
 - Mit? – mosolygott, de hamar komollyá lett.
 - Veled lenni, mikor az első deres szálak megjelennek abban a gyönyörű, mézszőke hajadban. Még a hatása alatt vagyok a tegnapnak. Még bennem zsong, bizsereg minden. Szédülök. Életem legszebb napja volt, soha nem fogom elfelejteni. Meg akarom köszönni.
 - Mit? – tért vissza röpke pillanatra az a Daniell-féle játékos vidámság, de csak azért, hogy megvillantsa magát és tova is tűnjön. Megfogta az arcomat, két tenyere bölcsőjébe, mintha gyerek lennék. – Mit akarsz megköszönni?
 - Hogy vagy nekem, Csücsök. – A kezére fogtam. Kecses jobbja, annyi mindent megélt művészujjai tűrték az érintésem. Megsimogattam, ajkaimmal megkerestem rásimuló karikagyűrűjét, csak hogy lehelhessek rá egyetlen szelíd csókot. Egy pecsét. A szerelmünk bizonyítéka, a jele, hogy együtt tervezzük a jövőnket, hogy az életünk örökre összeforrt. Megcsókoltam a finom arany karikát és ő egy pillanatra lehunyta a szemét. – Ígérd meg nekem, még egyszer. – Simogattam, először csak a gyűrűjét, a kézfejét, a haját, a feje tetejét. – Úgy szeretném még egyszer hallani. Visszhangzik idebent, de a te hangodon sokkal szebb, higgy nekem.
 - Jóban, rosszban, és odaát is.


Ha valaki kérdezett volna róla, őszinteségi rohamomban elmondtam volna – kételkedtem benne, hogy eljutunk idáig. Az elmúlt napok, hetek, hónapok tükrében elképzelhetetlennek hatott. Túl sok volt a buktató, az utunkba hányt akadály, a gáncsolni kívánó láb, mintha minden és mindenki összeesküdött volna ellenünk, és ha történt is jó, az élet rögtön három rosszal kompenzálta azt. És mégis, most itt vagyunk. Mint a mesében? Kiálltuk a próbákat, hogy bebizonyosodjon, érdemesek vagyunk egymásra, a szerelemre? Hogy jár nekünk a sírig és azon túl tartó boldogság? Most már megkönnyebbült sóhajjal vagyok képes csak előre tekinteni. De ha visszanézek…

28 megjegyzés:

  1. Félre ne érts, de erre mondom én azt, hogy csöpög, de nagyon. Viszont nekik mindent meg tudok bocsátani^^ (egyébként főleg Ryunak kell sokat elnéznem a töméntelen mennyiségű monológjai miatt XDDD ) és le sem tagadhatnám, hogy mégis milyen jó volt olvasni. Én nem ijedtem volna meg akkor sem, ha nem ezzel kezdesz, mert úgy is tudom, hogy képtelen vagy bármiféle módon szétszakítani őket, szóval a happy end ilyen szempontból borítékolva van történjék bármi is az odafelé vezető úton. Ettől még ugyanúgy fogok izgulni, hogy mi lesz velük az idő alatt, amíg a szertartásig el nem jutnak, de főleg az fog érdekelni, hogy Ryu és após jelölt milyen csatákat vívnak majd egymással. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, ne lepődj meg ha hirtelen három válaszom is lesz. XD Nem tudom mit kutyulok össze. :D
      Szerintem a "szirupos" rá a tökéletes szó. :D Nem tudom félreérteni, mert tisztában vagyok vele, hogy az! Én írtam. Ilyen mértékben sosincs rá ingerem, de ide kellett. Annyi kemény fejezetnek sikerült belekerülnie ebbe a kötetbe (szerintem), hogy nekem kifejezetten jólesett ide idézni egy irreálisan idilli pillanatot. Nem mondható el a párosról, hogy fenékig tejfel az életük, szóval megengedtem magamnak, hogy Ryu egy fejezet idejére dagonyázzon a vattacukorrózsaszín boldogságban és gondoltam ti is szeretnétek látni. :)
      Elgondolkodtattál, remélem tudod. Ha kivennénk Daniellből - mint történetből - Ryu gigantikus monológjait... iszonyat kevés olvasnivaló maradna. Ő egy ilyen narrátor. Néha elfogult és imád túlzásokba esni, minden fronton. :)

      Törlés
    2. Az egy dolog, hogy Ryu egy narrátor szerepét is betölti, de Ryu az a fajta fazon, aki egy egyszerű tölgyfa bútorról is ódákat képes zengeni oldalakon keresztül. Ez pedig könyvolvasói pályafutásom kezdetétől fogva egyfajta vesszőparipa volt nálam, mert bármilyen táj, szoba, stb. leírással találkoztam azért oda kellett figyelnem, ha nem akartam pár oldalt csak úgy lazán átugrani. Lehet, hogy csak nem nekem való a dolgok túlzott körülírása, mert Ryu ezt csinálja. Kell a leírás, hiszen hogyan máshogy ismerheti meg az olvasó a világot, amibe az író helyezi a karaktereket és a cselekményt. Viszont Ryuval nekem mindig is küzdeni kellett. XDDD De azért szeressem őt, főleg azt a jó kis izmos testalkatát. ♥♥♥♥♥

      Törlés
    3. LOL! XD Oké, most voltaképpen azt mondtad, hogy Ryu sokat pofázik de legalább jó a teste? XDDD Ezt jól megkapta szegény. XDDD
      Na jó, komolyan. Ryu plasztikai sebész. Szépít, olyan munkát végez ami precizitás (szerintem ha jól akarja csinálni hiper precizitást) igényel. Ez sok mindent elárul. Az is, hogy szereti picit eltúlozni a dolgokat. Néha picit nagyon. Na de, most mondjam azt, hogy Ryu nem heteró? Vagy azt, hogy Kenjinek csuklás nélkül a szájába adnám, hogy - Piros függönyök lógtak az ablak előtt míg Ryutől ez a mondat úgy hangzana - A hatalmas faltól falig üvegtáblákon beáradt a fény, a mélybarnára pácolt spirálos végű karnison karmazsínvörös brokátfüggöny nyújtózott. - Hát... :D ez Ryu.

      Törlés
  2. Köszönöm!
    Ahogy a fejezet végére értem sóhajtottam kettő nagyot és annyit mondtam a fiamnak,hogy imádom ahogy ez a nő ír!
    Köszönöm mégegyszer. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm neked, hogy olvastad! <3 Bevallom itt én is sóhajtoztam mert nekem ez olyan kis... hát <3 láv.

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon köszönöm, hogy megleptél velük eme napom:D Nekem ők mindig valami pluszt adnak, bármi is legyen velük. Hihetetlenül a bűvkörükbe kerültem, nagyon várom az előzményeket, bár sejtem, hogy igen nehéz lesz kivárni egy-egy fejezetet, ha sok a negatív benne, féltem őket és izgulok értük. Köszönöm neked őket! Szép hétvégét! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretek ilyet olvasni. Köszönöm szépen! <3 Öröm, hogy a csücskeim másoknak is csücskök. ( A következő fejezet nagyon Seikis lesz és nem kell rá majd sokat várni. ^^ )

      Törlés
  4. ... azért a pesszimista Ryu időnként előtör - most is csak arra gondolt, akivel nem teljesen egy húron pendül - Dany apu -, de azok, akik elejétől fogva elfogadták - anyu, tesó, sógor... - az ő szeretetük természetes. Bár az is igaz, hogy az "apósától" még mindig több érzelmet (pozitívat is), elfogadást kapott, mint a saját apjától.
    Bizonyára nevetséges amit leírok, de mivel évek óta kísérhetem figyelemmel Ryu életét, mindig azt szeretném, ha az élet teljesen kárpótolná a kamaszkori (és későbbi) sérelmekért. [... s mivel tudom, hogy ez egy romantikus történet, ezért lehetnek ilyen "földtől elrugaszkodott" vágyaim. :D ]
    Köszönöm az új kötet nyitó fejezetét, remek lesz ez a rész is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Blackfield, ez egyáltalán nem nevetséges. Vagy legalábbis szerintem nem az. Én is hasonlóan érzek vele kapcsolatban. Daniell sem véletlenül követi el a maga kis akcióit (melyeknek félreérthetetlen célja, hogy Ryut részévé tegye a családjának, ő ezzel próbál adni valami pluszt). Egyszóval sokan vagyunk hasonló elképzelésekkel. <3
      Az apu dolog meg - és nem akarok spoilerezni - talán nem akkora titok, de az egész gyűrű sztori kapcsán megint kap egy kis hangsúlyt, így nem tudom Ryut hibáztatni azért, hogy még ebben a helyzetben is eszébe jut. Nagyon régóta tudom mit merre szeretnék alakítani és annyira kíváncsi vagyok rá, mit fogtok majd szólni egy-egy szakasznál.
      Köszönöm, hogy olvastad! Nemsokára hozom következőt! <3

      Törlés
  5. Úgy de úgy örülök h elkezdted felrakni!!! <3 Hát szerintem is sokszor szirupos Ryu, de hát ez ad egyfajta hangulatot a sorozatnak... és imádom a sajátos stílusodat, szóösszetételeidet, amik már önmagukban is egy egészen egyedi humort képviselnek, nagyon kíváncsi vagyok mit művelsz velük ebben a kötetben és várom már a beígért Daniell- vallomásokat is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy örülsz, de tényleg! <3 Köszönöm, ezt nagyon akartam hallani. Tisztában vagyok Ryu hibáival, tökéletesen! De valahogy úgy érzem, hogy Ryu ettől lesz Ryu. Én meg ettől vagyok én. <3 Ebben a kötetben sem nyúzom őket kevésbé mint eddig, eddig megígérhetem... jaj de gonoszul hangzottam. ^^""

      Törlés
    2. Hát attól függ melyik részre gondolsz... a 2 rész második fele és a 3. rész nagyon-nagyon sötét volt, de azóta egészséges feszültség és feloldás arány volt... és azt kell mondanom Ryu rózsaszín ábrándozásain kívül, igencsak valós kapcsolatot mutatsz be... A homoszexuális kapcsolatokhoz nem értek, de egy heteró hosszútávú kapcsolatban is ezek a problémák léphetnek fel ( világ elfogadása, szülők, barátok, mennyire egészséges a kapcsolatuk, azaz nem tapadnak-e túlságosan a másikra) mert ugye a szülőkkel és a barátokkal nem csak akkor lehet probléma, ha nem megfelelő nemű a párod, egy egész sor egyéb kategóriának is meg kell felelni (életkor, társadalmi helyzet, anyagi helyzet, családi háttér, iskola, legyen NEKIK is szimpatikus) mert ha nem tudják belerakni a megfelelő dobozba, akkor végig azon fáradoznak h szétcincáljanak benneteket :( (saját tapasztalat) szóval szerintem sok más slash írással ellentétben ez még egészen realisztikus is :P a lényeg h nagyon szeretem és nagyon várom a folytatást,mert vicces, mert romantikus, mert valós problémákat dolgoz fel, mert érdekes és egyedi a stílusod :D

      Törlés
    3. Hm-hm. Annyira nem lesz sötét de az események jól felkavarják majd az állóvizet (már amennyire eddig "állt" O_o), és lesznek nagyon rázós olvasnivalók. Oké legalábbis én így érzem, majd elválik.
      Szeretem az ilyen sztorikat. Szeretem a mindennapi problémákat és Daniell pontosan egy olyan sztori ami a hétköznapokról szól. Persze néha mindenki életében történnek drasztikus mozzanatok, amiket megpróbál valahogy túlélni, de többségében ha szerencsés, kisebb akadályokat kell átugratnia. És naná, az élmény kedvéért néha felnagyítunk és eltúlzunk, de ez kell, ez egy könyv! Bla bla sokat beszélek, lényeg - én szeretem ezeket a hétköznapi gondokat... írni. ^^ Igazából nagyon nő vagyok, kapcsolataim mindegyikébe pedig nagyon pasi volt a másik szereplő, tehát nekem sem lehet sok fogalmam arról, hogy működik egy homoszexuális kapcsolat a való világban. De itt nem is lényeg. A yaoi még mindig yaoi és még mindig nőktől, nőknek. A másik fele pedig a dolognak, (nekem legalábbis ez a véleményem), hogy teljesen mindegy férfi-nő, két férfi vagy két nő között de ezek az általad is felsorolt problémák igenis ott vannak. Ha valakinek fontos a szerettei véleménye - és jó esetben azért igen, - ha apu, anyu, tesó, nagyi, akárki de meghatározóak az életében és felnőtt mindennapjainak is aktív részesei, akkor igenis fontos kérdés mennyire passzol majd bele ebbe a körbe egy kívülről jövő személy. Barátoknál ugyanígy. Teljesen igazad van abban, hogyha a környezetünk tök mindegy miért (okkal vagy ok nélkül) de nem találja szimpatikusnak a választottunkat akkor annak rendszerint nincs jó vége. Lehet azt mondani, hogy gyere szerelmem, ketten a világ ellen, de... de. Ege. :/
      Egy szó mint száz - te jó ég mennyit tudok beszélni O_o" - nagyon örülök annak, hogy még ezekkel a kis túlzásokkal is megmaradt a dolog realisztikus íze, ez sokat számít. <3

      Törlés
  6. Amúgy nem szeretem a Valentin napot, mert felesleges rongyrázás, de most kaptam egy okot, hogy szeressem. :)
    Csatlakozok, Ryu nagyon szirupos, fennáll a cukormérgezés esélye, de hát Ryu az Ryu és azért az előző kötetekben már hozzáedződtünk, A pasi romantikájához. :D
    Amúgy még mindig nagyon édesek ezek ketten.

    Várom a továbbiakat. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akár hiszed, akár nem, én sem vagyok nagy rajongója. A cuppogó plüss szívecskék és az egymást ölelgető gombszemű medvebocsok... na az nem az én világom. (A csoki egy más kérdés de szerencsére az év maradék 364 napján is lehet kapni bőőőőven. XD)
      Hát ez az! Ryu az Ryu. Ismerjük őt, tudjuk milyen... nem is szeretnének ha nem volna önmaga, és én pedig csúnyán elfogult vagyok ha róla van szó, ez van. :D
      Köszönöm, hogy olvastad! A folytatás már itt toporog a küszöbön. ^^

      Törlés
  7. Az én romantikus lelkemnek az ilyen fejezetek tetszenek a legjobban. Ezeket szoktam nagyon sokszor újraolvasni, a "Levendula szoba" például zseniális. :) Tudom, hogy az élet nem ilyen - és hasonló helyzetben lehet, hogy én magam csapnám agyon a hangulatot egy ironikus vagy humoros megjegyzéssel - de olvasni nagyon szeretek ilyesmit. Tökéletes romantika, ahhh...
    Az a legjobb, hogy megnyugtatja a lelkiismeretemet, hogy nem vagyok túlzottan romantikus alkat. :D Hiszen Daniell is Ryu romantikus természetének a varázsa alá került, ha Ryu egy ideig nem produkál valami érzelem-megnyilvánulást, akkor hiányozni kezd neki a dolog, és kiprovokálja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyi? Néha kell! Persze cukormérgezésünk lenne ha mindegy egyes fejezet így nézne ki, na de pont ez a lényeg! Ha nem adagoljuk túl akkor néha elhempereghetünk a rózsaszín cukormázban és örülhetünk magunkat újra és újra. (A Levendula boksszal engem meg lehet fogni mert az egyik kedvenc fejezetem. Biztos ezerszer mondtam már de egy barátomra várakozva írtam egy gyorsétterem felső szintjén pedig nem sokszor fordul elő velem, hogy egy ilyen hangulatú fejezetet rakok össze egy emberektől nyüzsgő helyen. Megvolt a varázs. <3 )
      Ha én lennék Dany helyében - bilibe lóg a kezem XD - azt hiszem engem is be tudna szippantani Ryu és az ő romantikus természete. <3 És ha felhagyna ezekkel az őféle dolgokkal, nekem is hiányozna. <3

      Törlés
  8. Imádtam, de azért én még várom, hogy olvassam, mikor Ryu átér az úttest másik oldalára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kételkedsz benne, hogy átér? :D Pedig átért. :D

      Törlés
  9. Csak nagyon-nagyon vártam már ezt a találkozást. Sokszor elméláztam rajta mióta a Daniell-Ryu barátok nagy bemutatkozást megírtad, hogy a másik oldalon is hogy zajlana.
    Úúúúúúgy olvasnám :)
    Lécciléccilécciiiiiii
    :
    (naaagy kérlelő szemek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm. Tudod mit? Oké. :D Nem sűrűn csinálok ilyet, bár nem sűrűn kérnek tőlem ilyet, de miért ne. :) Megtoldom egy fejezettel a kötetet (bár már így is akkora O_o')

      Törlés
    2. Juhúúú! Erre én is nagyon kíváncsi voltam. :D

      Törlés
    3. Én már azon is gondolkodtam, hogy vajon az, hogy Daniell barátai elegánsan kiöltözzenek, hogy merült fel, mint ötlet... Lehet, hogy nem is Daniell hozta szóba, hanem az egyik haver vetette fel, aztán mindenki haláli jó ötletnek találta...

      Törlés
  10. Jújdejóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó :)

    VálaszTörlés
  11. *.* (nagy boci szemek) mikor lesz folytatás???????

    VálaszTörlés
  12. Egyszerre akartam elolvasni a 9. kötetet, de eddig tartott az önuralmam.
    Én nem vallom magam romantikus alkatnak, de ellent mondanék a giccses, szirupos jelzőre.
    Szerintem meg kell különböztetni érzelmességet és érzelgősséget. Az érzelgősség giccs, szirup.
    De az érzelmesség teljesen más. Hogy lehetne giccs, ha Ryu az igazi, mély érzelmeit tárja elénk. Ezek az érzelmek nem a külvilágnak szólnak, mélysége és tartalma. Egy olyan ember szavai, érzelmei, aki nem hittem volna, hogy valaha ez a nap bekövetkezik az életében, és most, hogy megtörtént túlcsordult a szívében az érzelem. Szerintem Ryu-tól lehetne tanulni, hogy hogyan szeress. Azt a hatalmas szívét kordában tartja, nem önti rá a másikra az érzelmeit, de mindig ott van, és sugárzik.
    Örülök neki, hogy ezzel a fejezettel kezdtél, mert ha tényleg annyi megmérettetés vár rájuk, akkor jó, hogy tudom, hogy eljutottak idáig :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én általában ennél sokkal-sokkal türelmetlenebb vagyok szóval le a kalappal előtted! <3
      Tudod, ha én írok le ilyesmit, mindig úgy érzem, hogy magyarázom a bizonyítványom, valaki más tollából (billentyűzetéből) olvasni, az viszont melengető élmény. Butaság megköszönni, hogy így látod? Mindenesetre én azért köszönöm neked.
      Tényleg annyi hegyen és völgyön mennek át ebben a kötetben, hogy az én lelkemnek is kellett, hogy úgy nyissunk, hogy minden rendben lesz. Néha kell tudni, hogy ott a happy end. :)

      Törlés