Daniell X/5 - Gyömbér is

- Műszak után beugrom egy könyvért, amit kinéztem, aztán fodrászhoz, de utána együtt hazajöhetünk, mit szólsz? Ha még áll, hogy shoppingolnál, megint, mert mintha mondtad volna, hogy halaszthatatlan ruhászkodásod van...

- Jó... - aztán durr, tarkón vágott, hogy nem, ez mégse jó így. Kiperdültem a fürdőből és megfogtam a karját. - Hova mész?

Nézte, ahogy kiskutyatekintettel kapaszkodom belé.

- Dolgozni, könyvesboltba, utána fodr... oh - pislogott rám. Ujjaival megformázott egy kisebb borsószemet. - Ilyen picit. A végéből. - Csak a szemöldököm ráncoltam, az öltönyöm hamuszürke volt, most egészen sötétté komorult. - Megmondom neki, két centit és nem többet. - Rémképeim voltak.

- Mindig hazudnak. Csak vagdosnak és vagdosnak - hunyorogtam rá.

- Mint a sebészek? - hunyorgott vissza elszántan.

- Szép a hajad, nem is törött a vége. - Ujjaim közé vettem egy mézszínű tincset és ha már ott voltam, megillatoztam. Gyönyörű volt, egészséges és erős. Csak a testemen át. 

- Azt tudod, hogy van ez a dolgod a - mutatóujjával szerpentin-forma alakzatokat festett a levegőbe, csacskákat, játékosakat - a hajjal.

Fintorogtam, rámeresztettem a szemem. 

- Most megosztunk egymással tökéletesen egyértelmű állításokat?

- Úgy látszik...

- Vásárlás igen. Fodrász nem. Nem. Kérlek. 

Igyekeztem nagyon hamar végezni aznap, hogy még kísértésbe se essen, a fodrász gondolata kerülje el a lehető legnagyobb ívben.

- Ide még ugorjunk be – mondtam, de hiába mozdultam, szemem sarkából láttam, hogy lecövekelt, sőt tett egy lépést hátra.

- Én nem megyek be oda - jelentette ki, arcán valami különös, odakövült réveteg tekintettel.

- Miért nem? - léptem vissza, értetlenségemnek hangot adva vártam a válaszát. Csak a fejét csóválta.

- Ez "az" a bolt.

- "Az"? – pislogtam, mert kutya legyek ha...

- Az. Az a bolt, ahol te megőrülsz, Ryu el, és jön helyette valaki...

- ... valaki? - próbáltam végszavazni, hátha még ma megszületik a megoldás, én pedig mehetek vásárolni...

- Akinek két órájába telik kiválasztani egy fekete inget, ami csak fekete és semmi több! Ez nálam úgy történik, hogy: Helló, kérek egy fekete inget, M-es méretben, ő köszi, van fehérben is? Jó, jöhet az is, köszi, csá! De te, ha bemész ide... Durr! Történik valami, amitől...

Leesett.

- Tudom, mi jön, csak azt akarom, hogy kimondd - néztem rá lapos tekintettel.

- Sztereotípia leszel! A sztereotípia ebben a kontextusban a meleg metaforája.

Visszaléptem mellé és odahajolva, szinte suttogva adtam át szerény véleményemet.

- Szerelmem, én meleg vagyok. Férfiként szexuálisan vonzódom más férfiakhoz, ez teljes mértékben kimeríti a homoszexualitás fogalmát, sőt, tündérem, a világért sem akarlak megbántani, mert tudom, hogy az esetedben ez inkább amolyan művészi mellékhatás, de a tény, hogy hozzám jöttél, téged sem tesz a heteroszexuális férfi mintapéldájává, alfahím ego ide vagy oda.

- Nem akarok bemenni oda, hogy te vegyél egy sokadik fekete inget órák alatt.

Megmakacsolta magát, be is feszített, és én akkor csalódott lettem. Talán el is fintorodtam.

- Szeretem ezt a boltot. - Mert így van, egyike azoknak a helyeknek, ahol úgy érzem magam... mint ő érezné a mézeskalács-házikóban, banya nem oszt, nem szoroz. - És azok az ingek nem mind feketék – prüszköltem, akár Perece – te, mint a színek megszállottja, igazán láthatnád köztük a különbséget, de jó, persze, nem számít, akkor majd eljövök egyedül és...

Daniell arcán széles vigyor terült szét, csöppet sem ő féle lágy, inkább ragadózó-tekintete nőtt, és mintha még a szemfoga is élesebben csillant volna meg. Besétált az ajtón. Valamit bebizonyított magának, én pedig lemaradtam, mint a borravaló.

Tényleg vettem két fekete inget. Csak azért is. Dacból.

Már ment le a nap. A konyhaablakból néztem a lassan sötétbe boruló tájat. Az ég alja narancs és vörös, rózsaszín és lila. A felhők is játékos színt kaptak, pedig a haragszürke sem állt rosszul nekik. Eső lesz. A teám lassan gőzölgött, a gondolataim helyén csak egy lyuk tátongott és néha ez mindennél jobb, csak lenni.

Az eget néztem és lassan újra fókuszba kúszott az ablak, amiben pedig... ott ült egy macska. Fogalmam sincs, mikor került oda, de ott volt. Engem nézett. Egészen világos vörös, a szeme szinte mustársárga, mandulaforma. Mókás orra volt, hosszúkás, barna és ahelyett, hogy frászt kapott volna, hogy ráráncolom a szemöldököm, rám meredt. A pupillája megmutatta. Nem láttam még macskát mosolyogni, esküszöm, nem ittam, még a teámba sem hörpintettem bele, de ez a macska mosolygott. Nézett, aztán pedig megnyalta az orrom. Na jó, valójában az ablakot, de bemérte, hol lenne az arcom, ha nem lenne közöttünk ez a kellemes dupla üveg. Ráfintorogtam. Ez nem ijesztette el, az orrom után az arcom, majd homlokom következett. Kitartóan lefetyelt az üvegen.

- Mi vagyok én, valami nyalóka? - Az ujjammal odaböktem. - És egy hete lett tisztítva! - Megnyalta az ujjbegyemet is. - Te bolond vagy - közöltem vele, miközben méregettem. Szép, tömött bundája volt.

- Kivel karatty? - zuhant be - szó szerint - az ajtón kedvesem, majd meglátta... - Jaj! - Az üvegre bökött, ujja az enyém mellett fészkelődött. - Egy macskanövendék!

És akkor dörögni kezdett az ég és az egész átcsapott drámába. Odakint a macska hátracsapta a füleit, idebent Daniell torpant meg. Újfent kint, a vöröske kidülledt szemekkel figyelt az égboltra, idebent Daniell engem nézett ping-ponglabdányi szürkékkel. Az első villámlásra a macska belelapult a párkányba, Daniell egy helyben toporgott, inkább helyben futott, a járólap szikrákat pattintott, enyhe füst szállt fel, és amikor nem tudom, miért, talán egyszerűen csak gyengeségből, mert ahogy mostanában kezdek rájönni, tényleg elpuhultam az évek során, szóval mikor bólintottam neki, startot vett és csak azt láttam, ahogy két óvatos kéz kiemeli a keretből a négylábút, utána pedig ott állt a konyhakövön.

- Gyömbér! - közölte Daniell a padlón térdelve. A combjaihoz törleszkedő kamasz macska ágaskodott, hogy minél többet érjen el belőle.

- Nem, nem, szerelmem, ez nem így működik - csóváltam a fejem. - Máris szemléltetem egy egyszerű példával. Ha Numata Seiki besétál az ajtón...

- Oké, nem lehetne inkább, hogy valaki más sétáljon be az ajtón? – nyögte, miközben dögönyözte az IDEIGLENES macskát.

- Rendben, kit látnál szívesen elméletben belépni az otthonunkba? - forgattam a szemem, de neki jobban bejött a vörös.

- Jelenleg senkit, mert a saját barátaimból ugyanúgy elegem van, mint a tieidből – kaffantott, miközben fültővakarászásba kezdett, nem a sajátjába. - Luke Skywalkert.

- Tessék?

- Anya mindig fan volt, nekem pedig lennének kérdéseim... - foglalta össze.

- Oké. Szóval ha... te jó ég, el sem hiszem, hogy ez egy felnőtt beszélgetés... ha Luke Skywalker... besétálna az ajtón, azért mert bejött a házunkba még nem nevezheted át... Mr Milkywaynek!

- Ez vicces, tökre – kacarászott.

Akkor pedig megjelent a helyi nehézfiú. Lány. A lényeg a nehézen van, mert olyan helyes kis potroha kerekedett lépcsőmászás ide vagy oda, hogy lassan szőrös bowling-golyónak inkább kinéz. Perec, vagy inkább Cipó. Hát nem volt boldog. Olyan volt a farka, mint egy jobb napokat is megélt üvegmosó kefe. A háta púpos és mintha fura bugyborékoló hangot adott volna ki magából, bár nem hallottam tisztán, mert Daniell gügyögött, az új VENDÉG macska meg dorombolt. Perec harci pózban beoldalgott, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is slisszolt. Fél szemmel utána pillantottam. A kanapé alá bújt és onnan lesett kifelé, a farka járt, mint az ablaktörlő.

- A kisasszony lelke romokban - sóhajtottam, hátha meghatja, de nem, Daniell csak legyintett.

- Drámázik. Otthon is ezt csinálja, ha meglátogatnak egyéb cirmosok.

Ez a mai nap...

- Szoktak? Úgy értem, meglátogatni... ? 

- Igen. Elvetted a fura macskás fiút, késő bánat. Megtartjuk? 

- Kit? - nyaffantottam.

- Luke Skywalkert.

- Daniell, csak bepillogta magát a vihar elől. Ennyi.

- Nem - Daniell simogatta a lapos kobakot és nem viccelt. - Ismerem a szomszéd macskákat. Ő új. 

- Új szomszéd macska. Majd kiplakátolom.

- Megteheted, ha ennyi felesleges időd van - vonta meg a vállát, a macska már az ölében feküdt, háton, lábai az ég felé. - De csak, hogy tudd, a Gyömbér nevű új ciccet te találtad, így egy-egy, a következőt én találom, aztán megint te jössz.

Kiverte a biztosítékot és még a kisujját sem kellett hozzá mozdítania.

- Addig állj fél lábon, míg ki nem csapom alólad a formás kis vádlidat, virágom, nem vagyunk állatmenhely.

- Nem – bólintott. - De a kóbor állatok gondolatától gyomorgörcsöm van, te pedig azt ígérted a templomban a pap előtt, hogy otthont adunk szegény otthontalan állatoknak, hogy nekem ne fájjon a hasam.

- Hol? Mikor? Mi? Ittál? - A látványát is imádtam annak, ahogy gyurkálja azt a kis dögöt, de próbáltam hajthatatlan maradni.

- Nem vittem haza a kutyát a sulinál - mosolygott, merengett, megrebbent a szája széle. - Aztán láttam elütve az úton.

És sakk-matt. Szép lépés volt, gyönyörűm.

Szombatunk további része eldöntetett. Daniell ismerkedős délutánt szervezett a macskáknak. Mondjuk úgy, Perec egy ponton feladta és csak laposkúszásban próbált eliszkolni a nyomában boldogan galoppozó vörös démontól, én pedig helyes kis plakátot nyomtattam, amin gazdit keresünk, lehetőleg az eredetit.

- Szóval két macskátok van?

Numata Seiki kaján vigyorára válaszképpen csak annyit mondtam:

- Középső ujj.

Copfját egyik oldalról a másikra lendítette, lábéllel megpöccintett az asztal alatt.

- Ne nyígjál már, rosszabb is lehetne.

Komolyan elgondolkodtatott. 

- Mi lehetne rosszabb? - fintorogtam rá és már láttam magam előtt, mennyit vedlik két macska tavasszal és hogy a szőr majd benő minket, mint a moha az északi oldalt... Ő pedig csak felhörpintette az italát és az üres poharat az asztalra tette.

- Kutya - válaszolta töprengve, én pedig csak sziszegtem.

- A falra az ördögöt, meg majd jól pofán váglak. Ha holnap ott ül a lábtörlőmön egy kutya, én átviszem hozzád. Asuka biztos imádná.

- Kilégzés, belégzés - rögtönzött légzőgyakorlatokat csak nekem, mellkasa, csak hogy szemléltesse, radikálisan emelkedett és süllyedt. - Mondd szépen - nem kap szívrohamot, mert az nem egészséges.

Aznap este elvitték a vöröskét. Valóban új szomszédmacska volt, a hozzátartozó gazdi egészen zord külsejű, negyvenes férfi, amikor meglátta a macskáját tizenhárom éves lett és könnyben úszó szemekkel hálálkodott hol nekem, hol Daniellnek, aki így nem sajnálta annyira ideiglenes második macskánk elvesztését.

Arra ébredtem fel, hogy kiugrik az ágyból. A takaró repült, a matrac pattant, Daniell dobbantott a padlón, szaladt, feltépte a fürdő ajtaját, hallottam, ahogy zubog a víz és őt, ahogy köhög.

Szédültem, mert túl gyorsan ültem fel, botorkáló lépésekkel követtem a fényt, az ajtóból hunyorogva figyeltem a mosdókagyló fölé görnyedő Daniellt. 

- Jól vagy?

A hangom elcsuklott, túl rozsdás volt, még nem voltam ébren teljesen. Dany a tenyerébe engedte a vizet, az arcába fröcskölte, nedves kezével végig simított a haján.

- Aha – krákogta.

- Biztos? - támolyogtam volna közelebb, de kitartotta a kezét, szó nélkül mondta, hogy maradjak ott, ahol vagyok. 

Figyeltem, ahogy másik kezével csak szorítja a mosdó peremét, az ujjai szinte fehérek voltak.

- Álmodtál? - kockáztattam meg és ő bólintott. Saját kezébe vette a csuklóját, mozgatta jobbra, balra, félkört rajzolt vele a levegőbe. Kiengedte azt a bent szorult sóhajt.

Epizódok, de elmúlnak.