2017. október 9., hétfő

Daniell XI/1 - Macska vendégségbe

Még nincs tél de mindketten el vagyunk havazva, vagy be, fene se tudja, ehhez már túl éjjel van. Tehát az "összeszedem ami még van" projekt döcögősen haladgat előre, azért megyeget, szépen, tyúkléptekkel. :)



Macska vendégségbe

- Szerintem ezt csak ti élvezitek, nekik semmi "party" nincs benne, hiába hívod így. - Ültem a kanapén, hátamat a támlának vetve, bal kezemmel támasztottam a karfát, hüvelyk és mutatóujjammal masszíroztam a halántékom és a homlokom bal felét. - Perec néha kivágtat a szófa alól, mint egy tébolyult, fut egy fél kört gúvadó szemekkel és felpúposított háttal, szigorúan oldalazva, majd kaffogva visszamenekül a sötétbe. Erre ez a másik díszpéldány, ó, bocsánat, Bársony, fogja magát és mind a húsz halálos karmával nekiáll tépni azt a szerencsétlen, régen döglött szőnyeget. Apropó, nagyon köszönöm, hogy hoztál magaddal erre a célra külön szőnyeget, igazán hálás vagyok érte.
Mézszőke szerelmem fültől fülig vigyorgott, ujjai újfent elmerültek a vendégmacska hófehér, tömött bundájában. Az boldogan dorombolva bökdöste tovább az orrával, két fura nyúltappancsával pedig gazdája combját püfölte.
- Imádom, tündér! – sikkantott oh Daniell, a férfi, és annyira tudtam, mi jön! - Kell még egy.
Szemöldökkel lemorzéztam, hogy „hé, fura macskás fiú, ne is gondolj rá. Ne. Is. Gondolj. Rá!”
- Szívszerelmed nem így van ezzel – mondtam mindezt, nem, mert tudok macskául, de a kacskaringós ívben ugráló morgást hallgatva arra gondoltam, ez a nemtetszés jele lehet.
- A macskák nem szeretik egymást – bólogatott Kazuya, türkizkék haját egyik oldalról a másikra hajtotta át.
- Nem – értett egyet Dany. - Ha kutyák lennének, már itt rohangálnának körbe-körbe egymást szaglászva, de így esélytelen.
Szemöldököm felszaladt, néztem őket a szőnyegen, összeborulva a fehér pamacs felett.
- Ha teljesen tisztában voltatok vele, miért ez az egész?
- Azért, mert néha kell, hogy kibillenjen a komfortzónájából… fogalmam sincs, miért kell, hogy oka legyen? Bársony cuki, imádom, vegyünk még egy macskát!
Kazuya nevetett, kék haja a szemébe lógott, így ismét megpróbálta arrébb hajtani, újfent nem sok sikerrel.
- Nagyon bejön a hajszíned – mondta vendégünk hirtelen a macskáról Danyre fókuszálva. Kedvesem százfogas vigyorral fogadta a bókot. – Ne sértődj meg. Teljesen igazi? – méregette hunyorogva, hátha felfedezi benne a csalást.
- Abszolúte – bólintott a kérdezett.
- Semmi melír? – vizslatta a sötétebb, világosabb tincseket.
- Egy szál se – csavart az ujjai közé egy kunkori fürtöt. – Nyáron kiszívja a nap, már amennyit ér belőle, gyakorlatilag egész évben ilyen tarka tőle.
- Szinte kedvet kaptam a szőkéhez. – Elnézegetve így, ahogy a hajával babrál, kijelenthetem, én is kedvet kaptam a szőkéhez, de az ilyesmit nem illik vendégség alatt és az még folyamatban van, tehát türelem. – Akkor hiába is kérném a fodrászod számát azzal, hogy bejön, amit művelt.
Daniell megeresztett felém egy negyed, tudakolóan felvont szemöldököt, de utána csak mosolygott tovább.
- Nekem a tiéd tetszik. Én is szeretnék egyszer kipróbálni valami vad színt, mint a lila vagy a kék, kicsit sötétebb kék.
- Persze, persze – mondtam támogatóan. – Egyszer… ha sikerült átverekedned magad a merev hullámon. életem – mormoltam az orrom alatt. Ők túlságosan bele voltak feledkezve a kedvencezésbe, na meg egymás hajának méltatásába. Az én hajammal mi lesz?


Fogalmam sincs, hogy történt. Úgy értem…

Ott voltunk, éppen végeztünk az utolsó kontrollal és készültem az útjára bocsátani a fiút. Váltottunk még pár szót az előtérben, de már nem igazán volt mit mondanom, ő mégis várt és várt, csak dobálta a magasba a labdákat és toporogva várakozott, hogy leüssem, én pedig hagytam őket egyenként a földre hullani, mert feltett szándékom volt nem látni többet, amikor megjelent Daniell. Jókedvű volt, ragyogott, csokit adott a recepciósnak, úgy csinált, mint mindig. Lépten-nyomon hagyta maga után a kuncorászó alkalmazottjaimat, elvett egy névjegykártyámat a pultról - talán gyűjti őket vagy mi -, majd félúton felénk hezitált egy sóhajtásnyit. Láttam, méricskélte, vajon hivatalosban vagyunk még vagy éppen végeztünk. Én közelebb biccentettem, Kazuya odaköszönt neki, így Dany mellénk lépett, szó szót követett és mikor körülnéztem, hármasban töltöttük az ebédszünetemet egy közeli kis étteremben. Aztán meghívtam vacsorázni. Azt hiszem, én csináltam, nem vagyok benne száz százalékig biztos.


- Aranyos srác ez, bírom. – Daniell térült-fordult, éppen csak kijöttem a mosdóból.
- Te mit… ? – néztem a kezét, mert csak pár pillanatra hagytam el a konyhát és ő megint művelt valamit és bár még csak rákészülni látszik, szerintem el akarja fogyasztani, mindenféle védőfelszerelés nélkül. Fehér póló van rajta.
- Szendvics. Kérsz? – kínálta fel nekem a masszát, amit a jobb kezében fogott, én pedig csak hitetlenkedve pislogtam a tenyerére.
- Szendvics – ismételtem és még a kérdőjelet sem merészeltem a mondat végére biggyeszteni, mi sem tükrözi jobban bizonytalanságomat.
- Aha – helyeselt és körbenyalta a valamit, majd rám mosolygott, mert a ragacs ellenére utána még tudta mozgatni az arcizmait. – Érdekel, miből van, mi?
- Az oldalam mint az ementáli, ne kímélj, szerelmem – mondtam és hátamat a pultnak vetve, karba font kézzel vártam, hogy újfent kulináris rémutazásra invitáljon Daniell-land-be.
- Kell két keksz – mondta mindentudóan, én pedig bólogattam.
- Minden normális szendvics alapját keksz adja, mint tudjuk.
- Linzer. Az egyiket megkened mogyorókrémmel, a másikat pedig mogyoróvajjal. Kitalálod, mi a következő lépés?
- Feltételezem összeborítod őket. – Ő pedig mosolyogva harapott s lehunyt szemmel élvezte az ízkarambolt a szájában. – Már csak azt mondd meg – tűnődtem, mert nekem már csak ilyen kíváncsi a természetem – és most biztos vagyok benne, hogy minden átlagos földi létforma azzal hozakodna elő, nem zavar-e, hogy a mogyoróvaj sós, a krém pedig enyhén szólva is édes, de nekem nem ez van a fejemben. Sokkal inkább szeretném tudni azt, a felkarodon mi folyik.
Nem hoztam zavarba.
- Eperdzsem. Csak, hogy jobban csússzon.
- Rendben – és higgadtan figyeltem, ahogy lassan a „szendvics” felénél jár. -  Akkor most beszéljünk a vércukor-szintről, és hogy miért jó nekünk, ha nem jár az egekben.
- Nene – mondta, nem-elfoglalt kezét túl közel tartva az arcomhoz, nem tudtam nem szimatolni, mogyoró illata volt. – Semmi gond, Ryury, nem éhgyomorra eszem!
- Még jó, tündérem, nemrég vacsoráztunk, rémlik? Vendégünk is volt az alkalomból.
- Pf… Az már órákkal ezelőtt volt.
- Egy. Másfél, talán.
- Szóval mielőtt nekiálltam a második desszertnek, ettem egy olyat. Az egyensúly.
Néztem az asztalt, rajta a tányért, ami majdnem üres volt, próbáltam helyére tenni a dolgokat.
- Milyet? – hunyorogtam, de nem láttam mást, csupán a tálalót, amiben nem maradt csak némi dekoráció…
- Olyat – bökte kisujjával arrébb a díszt.
- Aha! – gyulladt a fejem fölött egy Batman idézéséhez elegendő erősségű izzó. – Értem! Megettél egy retek-rózsát!
- És beleharaptam egy uborka-virágba is.
- Pompás. Akkor most már csak azt áruld el, életem, mi köze annak bármihez is, hogy belelegeltél a vacsora romjaiban talált zöldség-díszítésbe?
- Kimondtad a kulcsszót! – húzta ki magát diadalmasan. – Zöldség!
- Szeretlek, Daniell, őszintén, szívemből.
- Kérsz egy harit?
- A világ minden kincséért sem venném azt a dolgot a számba, szerelmem.
- Fiatal koromban én is gondoltam ilyeneket, csak mással kapcsolatban – merengett az utolsó falat felett.
- Ne sértődj meg, Dany, de hol van már a tavalyi hó? Nem akarok közönséges lenni, de a mondanivalómat ezekkel a szavakkal fejezhetem ki a legjobban: azóta úgy szívsz, mint egy porszívó. Egy kicsit sem szégyenlős, sok lóerős porszívó, ami simán átlép a gégereflexén.
- Én a brokkolira gondoltam, de kösz a bókot. – A falat eltűnt a szájában és míg kéjesen forgatta a fogai között, rajta kaptam, hogy lopott pillantásokat vet a szekrény irányába.
- Nem, nem – fogtam a csuklójára, hogy szelíden kivontassam a konyhából. – Egy cukros-zsíros kalóriabomba bőven elég a gyomrodba lefekvés előtt.
Benne még volt némi ellenállás, a sarkát próbálta a járólapba vájni, hogy befékezzen.
- Lemozgom! Futok egy kört a ház körül! – kezdett alkudni.
- Rágj meg még egy retekrózsát. – Én hajthatatlan voltam és kicsit erősebb, mint ő.
- Előtte? – érdeklődött lelkesen, immár az előszobában.
- Helyette – pontosítottam, ő pedig megadóan fújtatott.
- Egészségbuzi. Nem a homofób értelemben.
- Kedves tőled, köszönöm.
- Hanem abban az értelemben…
- Értettem, kedvesem.
- De mivel ilyen vagy, ezért ma nem porszívózlak meg, pedig akartam.
Kiábrándultan csóváltam a fejemet.
- Oda jutott a kapcsolatunk, hogy szexmegvonással fenyegetőzöl, te jó ég, nem gondoltam, hogy ezt is megérjük.
- Nem szexmegvonással, csak azt mondtam, esetleg ma mégsem fogok porszívózni.
- Az szopás – fintorodtam el.
- Vagyis nem – korrigálta a nyelvbotlást.
- Volna, amivel mégis rá tudnálak beszélni? – érdeklődtem, magam előtt terelve a lépcsőn, hogy még véletlenül se legyen lehetősége egy éles hátraarcot venni és visszatrappolni a konyhába.
- Igen. Egy szendvics – ajánlotta rövid gondolkozás után.
Én az órámra pillantottam.
- Elég későn van már, de megpróbálhatok rácsörögni Seikire, hátra ébren van még.
Nagyon lassan esett le neki, de amikor koppant, kissé meg is tántorodott a felismerés súlya alatt.
- Bekaphatod – ajánlotta.
- Azt szabad? – tudakoltam kissé elbizonytalanodva.
- Minden további nélkül.


Aztán túl sokat beszéltünk a szexről ahhoz, hogy ne csináljuk. Legalábbis belekezdtünk. Ott feküdtem én, saját verejtékemben úszva, látványosan ég felé nyújtózó erekcióval, aminek karcsú ujjaival markolta a tövét, ígéretét megszegve éppen rám-készült. Lopva, csak szempilláim alól figyeltem egy darabig, míg megnyalta a száját, rám markolt én pedig sóhajtottam és vártam a nyelvét…
- Tudod min filóztam?
Azt hittem, költői kérdés, ami majd megválaszolatlan marad, mert kérdez, de feleletre nekem nem ad időt, minthogy én, a szájával magamon jobban szeretek nyögni, mint magvas gondolatokkal szórni tele a hálónkat. De mikor semmi, szó szerint semmi nem történt, kénytelen kelletlen kaptam ki a puha párnák közül a fejem, hogy rá meresztgethessem a szemem, hitetlenkedve, eltátott szájjal. De nem lépett egyről a kettőre, így csak engedtem visszapuffanni magam az ágyra, hogy arcomat gyűrve elkezdjem bámulni a plafont.
- Min? – nyeltem egyet, majd megint és büszke voltam magamra, hogy ennyi is telt tőlem.
- Most, hogy így barátkozol a sráccal, még mindig nézed a filmjeit?
A vér máshol van. Pozícióját tekintve jelentős része azon munkálkodik, hogy fenntartsam a merevedésemet, ezért nekem is komolyan dolgoznom kellett azon, hogy rájöjjek 1: ki barátkozik, 2: kivel, 3: milyen filmeket.
- Ez… néztem még mindig a mennyezetet – most fontos? Úgy értem… nem tudsz… nem jut eszedbe valami, ami fontosabb? Fontosabb, lilább, segítek. A kezedben van…
- De most tényleg. Mert ha így összejárkálunk vele és te még mindig nézed, az olyan fura lenne, nem?
Kicsit sem segít, hogy az ágyékomon érzem a forró levegőt, ami az orrából jön.
- Nem járkálunk vele össze – morogtam, és egyúttal megpróbáltam picit lökni felfelé.
- Hát de most vacsizott itt. És biztos lesz még ilyen. Nagyon bír téged, szeretne barátkozni, te meg miért ne hagynád neki? Nem rossz srác, csak fura lenne, ha ezek után az ember még mindig nézné szexelni.
- Tudod, mi lenne még fura? – nyomkodtam a homlokomat. – Ha szex közben egy harmadik pasasról beszélgetnénk, na, az fura lenne. Teszem azt egy intim szituációban, ahol a pároddal csak egymással kellene, hogy foglalkozzatok, mert fontos, az élet annyira rohan, néha nem csak melletted szalad el, de rajtad is átgázol. Ilyenkor, ismétlem, fontos, hogy meg tudjunk őrizni privát momentumokat. Az intimitásnak két ember között fontos alkotóeleme a szex és hogy a két fél odafigyeljen egymásra, csak egymásra, anélkül, hogy szóba jönne egy harmadik személy munkássága a felnőtt szórakoztatóiparban…

Soha senkinek nem fogok eldicsekedni azzal, amikor Daniell röhögő rohamot kapott a farkammal a kezében.



A hátamon fekve hintette apró puszikkal a tarkómat. Én doromboltam, túl sok macskát láttam ma, átragadt. Elsimította a hajamat a nyakamról, a fülem mögé is adott egy csókot. Az utójátékra én tanítottam meg és most megköszönöm magamnak, hogy jó munkát végeztem.
- Kiengeszteltelek? – suttogta, ujjai kunkori csigavonalakat rajzoltak a vállgömbömre, majd ajkaival is követte a nyomát. – Eléggé megőriztük a privát momentumot a rohanó élet forgatagában? Úgy érzed, kielégítően mély és hosszú volt az intimitás kettőnk között? – kacagott, arcát a lapockáim közé temetve, csak enyhén fuldokolva saját gurgulázó hahotájától.
- Fogd be – nevettem vele. Kezemet hátra lendítve fenekére csaptam. – Nem fair visszaélni a belőlem ömlő hülyeséggel. Olyankor, amikor nincs normális keringés az agyamban, meg sem kellene hallanod, amit mondok.
- Azt nem lehet, fontos, hogy két ember odafigyeljen egymásra, ezt nemrég hallottam.
Nevettem vele, bele a párnába, a szemhéjam kellemesen nehéz volt, a testemben még nem halt el a lüktetés, zsibbadtam minden porcikámban.
- Nem nézem a filmjeit. Amióta a páciensem lett, elment tőle a kedvem. Nem érzem etikusnak, amióta barátkozni akar, meg egyenesen zavar.

Ezt ennyiben is hagytuk. Elaludt volna rajtam, ha nem gurítom arrébb, de én finom mozdulattal lehemperítettem magamról. Mikor kijöttem a víz alól, ő már kényelmesen elhelyezkedve pihentette a szemét. Látszólag alig mozdult arrébb pár centimétert.
- Csokis a szád széle – közöltem, míg a szekrényből pizsamát vettem elő magamnak. A tükörből láttam, hogy némán elkáromkodja magát, ujját végig húzza a szája peremén.
- Blöfföltél – hunyorgott rám. Én csak kaffantottam.

- Pff. Amatőr.

13 megjegyzés:

  1. Nagyon édesek:-) Hiányoztak már:-) Ryury az örök kedvenc!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, örülök, egészségedre!

      Törlés
  2. Ohh ez nagyon aranyos volt! Szeretem amikor ilyen kis lazán édesek :) Nagyon várom a többi történetet is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan jön a többi is, bár ez a kötet eléggé megrágcsált, de megígértem, ami megvan, az felkerül.

      Törlés
  3. Annyira de annyira szeretem ezt a párost. Köszönöm, hoztál egy vidám estét számomra.

    VálaszTörlés
  4. Nem is emlékszem, hogy volt-e már ilyen pikáns fejezet!
    Jó poén volt a vége is - Ryu nagyon profi, de ez természetes, hisz ismeri Danny-t, mint a rossz pénzt!
    Köszönöm a fejezetet! :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem emlékszem. ^^" Hehe.
      Örülök, hogy tetszett, én köszönöm, hogy olvastad!

      Törlés
  5. Nagyon jó volt imádom őket :) Mindegy meddig tart várjuk a folytatást :)Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így gondolod! :) Én köszönöm, hogy olvastad!

      Törlés
  6. Szia. Az lehet, hogy a régebbi írásokat nem lehet megnyitni? Vagy csak én vagyok béna?! 😅
    Köszönöm, hogy hozod még a meglévő fejezeteket. Örök Csücsök marad minden, ami itt megtalálható. 😚

    VálaszTörlés
  7. Szia Ajase!Mit is mondhatnék,töretlen imádat még mindig!Köszönet!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon várom a következő részt, hiányoznak már :)

    VálaszTörlés