Megjegyzés: Még a végén történik is valami. XD Ja nem, nem ebben a részben.
- Foglaljuk össze, csak
hogy tényleg jól értem-e. – Akira az útra meresztette a
szemeit, akárha sejtette volna, hogy mi jön, révetegen bámult
maga elé, mintha legalábbis ő vezetne. Persze nem ő vezet. Na meg
egy nagy büdös sípszót. De tud valamit a pasas, vagy csak ismer,
mint a rossz pénzt, vagy esetleg mint azt a szép, nagy, formás,
lapát tenyerét. Megnedvesítve az ajkaimat felkészültem arra,
hogy rácsatlakozzam a nyaki ütőerére és megkezdjem a vére
szívását. - Csak egy gyors áttekintés. Tehát. Fogalmad sincs,
hova menjünk, nem tudod, mit csináljunk. Kurva nagy kérdőjel.
Miután visszaaludtál és kilenc magasságában újra magadhoz
tértél, elhatároztad, komolyan veszed majd, hogy valami kábszer
csiholta lázálomban azt mondta neked a gombán ülő zöld manó,
hogy látogasd meg egy száz éve nem látott dzsungelharcos
spanodat, akivel együtt suhogtattátok a macsetét, hogy átvágjatok
a bozóton. Szóval hogy keresd meg a faszit, mert ő majd biztos
kihúz a szarból, nem mellesleg ad muníciót.
Belekrákogott.
- Khm…
- Várj, várj, a
kérdőjelek folytatódnak. Eddig csak mondjuk tényösszefoglaltam.
Szóval. Mi a tökömnek nekünk még cucc? Nem elég, ami a
táskádban van? Mi van amúgy a táskádban? Miért nem néztem meg,
mikor mata voltál? Kit akarunk halomra támadni? Előszedjük az
összes ellenségünket és megkérdezzünk őket, melyikük az a
sátáni géniusz, aki ki akar minket iktatni? A biztonság kedvéért
mindet elföldeljünk? Milyen tartalékok kellenek neked, mégis?
Páncélököl? Aknavető? Álcaháló? Szerinted nem lennénk enyhén
szólva is feltűnőek egy kiszuperált tankkal az autópályán? Egy
csomó mindent akarok még mondani, de hadd zárjam azzal, hogy a
harcos spanodat Skótként nevezted meg. Tudod, én nem vagyok egy
előítéletes figura, és a sztereotípiákat
is gyűlölöm, na de mégis valahogy
kialakultak, szóval komolyan egy Skót nevű póktól akarsz ajándék
extrákat kapni?
Nem bírta tovább,
beledörgött a monológomba.
- Amikor a pöcsödet
markolászva rólam fantáziálsz, Rambót is látod mellettem a
mocsárban, vagy hogy van ez a kamaszoknál? – morrantott az
előttünk kígyózó útnak.
- Te mondtad! –
védekeztem magasba emelt kezekkel, aztán inkább gyorsan
visszatettem őket a kormányra.
- Nem. Én azt mondtam,
eszembe jutott, hogy felkereshetnénk egy régi barátomat, mert
igaz, nem a szomszédban, de viszonylag közel lakik, és ő ki tudna
segíteni sok szempontból, például kimentene minket ebből a
dodzsemből és szállást is adhatna pár éjszakára. Legalább
annyira, hogy a fejfájásom teljesen elmúljon, mert hiába enyhült,
ez még messze van jótól. Így nem tudok gondolkodni.
- Szarul vagy. – Ez egy
újabb tény volt, tőlem, neki.
- Nem annyira, mint
tegnap. Akkor közel voltam hozzá, hogy könyörögjek, vess véget
a szenvedéseimnek.
- Annyira?
- Egy épkézláb
gondolat nem termett meg a koponyámban, azon kívül, hogy „ölj
meg”. Eszméletlen koncentrációmba tellett, hogy az izmaim
tartsanak és igen, itt a záróizmokról is beszélünk, és persze
volt egy pont, ahol úgy éreztem, a beleimet is kihányom majd, de
nem képletesen, szó szerint. Beleket, szerveket, szövetet,
mindent, ami ott benn van, és…
- Uh. Oké, örülök,
hogy ezt így megosztottad velem, igazán belsőséges volt,
meg minden, de most már elég lesz, mert a reggelim lassan
harangozik a nyelvcsapommal, és inkább nem dobnám a szélvédőre
a rókát. Ezt állapotodra való tekintettel meghagyom neked.
- Csak hogy tudd, most
sem vagyok fényesen. Minden egyes kavics, amire ráhajtasz, a
tarkómba nyilall. Nem vagyok egy Borsószem királykisasszony, de
minden perc, amit ebben a kurva kocsiban száguldva töltünk, egy
szög a koporsómba és az agyamon keresztül verik bele.
- Értem – hunyorogtam
rá, mert újfent meg kell állapítanom, ha Nakazawa Akira beismeri,
hogy szarul van, akkor sokkal rosszabbul van, mint ahogy az
feltételezhető. A fájdalomküszöb az ő esetében inkább
fájdalom torlasz, gát vagy hullámtörő. - Mennyi van a pasasig?
- Másfél nap? –
vetette oda félvállról. - Talán.
- Talán? – hörögtem.
– Fogalmad sincs, merre van!
Ő csak leintett, több
mint lazán.
- Majd útközben előjön.
- Mi van? –
kaffantottam. – Csak hajtsak bele a világba?
- Ott az út – bökött
előre. – Javaslom a követését. Pár óráig még bírom, de
utána ha látsz alvási lehetőséget, álljunk meg - szólott
Nakazawa Akira és nem volt elhanyagolható a mondatból kicsengő
főnöki parancsolat, így hát én csak biccentve követtem az
előttünk kígyózó betont és befogtam a számat, mert jó vagyok.
Már amikor.
Kora délutánra Akira
megint elindult lefelé a lejtőn, így megálltunk az első útszéli
motel mellett és ő bemászott az ágyba. Komolyan. Mászott. Szinte
négykézláb. Miközben cirókáztam a homlokát, prüntyögtem
neki, olyasmiket, hogy – mi van papamaci, jön a téli álom, már
így az ősz elején? De nem vette a lapot, sokkal inkább azzal volt
elfoglalva, hogy bealudjon. Ültem még ott mellette talán negyed
órát, aztán megírtam egy kísértetiesen déja vu papírost
arról, hogy kajáért mentem, majd zsebre vágtam a slusszkulcsot és
némi kesst - az ő tárcájából, mert abban több volt - és
visszacsapódtam a volán mögé. Fél kézzel szendvicset ettem, a
másikkal pedig azon voltam, hogy betartsam a sebességhatárt, a
francnak se kell, hogy lemeszeljenek, lehet, hogy már körözött
személy vagyok, ne rizikózzuk meg. Az agyam azon kattogott,
mennyire okos dolog, amire készülök. Az óra ketyegett. Lehet,
hogy az egész céltalan és értelmetlen, de lehet, hogy összejöhet.
Elhajtottam az első
kereszteződésig és ott vettem egy kilencven fokos kanyart, hogy
elinduljak rohadtul merőlegesen attól az iránytól, amerre
eredetileg tartunk Akira és én. Nincs fél órája, hogy ő kidőlt,
ha az előzőeket veszem alapul, most alszik hajnalig, így én
fogtam magam és majdnem száz percig süvítettem előre, a
százkettedik percnél felém vágtató benzinkútnál pedig
megálltam.
Évek teltek el és
valahogy megszoktam, hogy Akira a főnököm, lehet, hogy annyira
sikerült, hogy ezért tökölődöm már egy napja. Hát most lépek.
Aztán lehet, hogy megbánom. Nálam sanszos.
Ó, a francba, két kezem
nem lenne elég ahhoz, hogy összeszámoljam, hány kütyüt kaptam
Nicotól az évek során. Hol tartom őket? Otthon. Naná. Eszembe
nem jutott, hogy be legyen tárazva a csomagtartóban, arra az
esetre, ha elkezdünk menekülni. Arról nem is szólva, hogy kinek
van szüksége Nico-pótló ketyerékre, mikor ott van Nico 3D-ben,
nem igaz?
Besétáltam a shopba és
vettem egy mobilt. Ja és egy csomag kekszet. Meg chipset. És
jégkrémet is. Vagy húsz percet töltöttem stresszkajálással és
a telefon bizarr szuggerálásával, a percek számolásáról nem is
beszélve. Amikor jött rá egy üzenet, kis híján átszakítottam
a tetőt, akkorát ugrottam. Persze csak valami idióta reklám volt,
hát ki a fene írna nekem egy pár pillanattal ezelőtt megvásárolt
kártyára! Okos, Ken, okos. Plecsnit neked.
Kezembe vettem a hatalmas
jóindulattal is fapados készüléket. Elmormoltam egy imát, kicsit
rendhagyót, nem a standard fajtából – Kérlek, legyél olyan kis
sekélyes farok, akit annyira izgat a terebélyesedésnek induló
potroha, hogy még akkor is képes lemászni az edzőterembe, ha a
legjobb barátját – ajánlom, hogy a legjobb barátját –
valószínűsíthetőleg körözik. Kérlek. Kérlek. Tárcsáztam.
Némaság, majd két
csengés után bejelentkezett egy dallamosan csicsergő fiatal női
hang, én pedig a sajátomnak tompított másával belefogtam a
mondókámba.
Néztem az órát és a
percek esküszöm baszakodtak velem, mert amíg arra vártam, hogy a
recepciós megtalálja nekem Nicót, az idő elindult visszafelé, s
akkor hirtelen meghallottam a hangját és én annyira örültem
neki, mint kevés dolognak a világon.
A visszafelé utam sokkal
kedélyesebb hangulatban telt. Beszereztem némi kaját, biztosítva
magamnak az alibit a cetli-fedősztorimhoz, aztán csokit ettem,
dudorásztam… Nem, ez nem igaz, üvöltöttem a zene ritmusára és
meg voltam róla győződve, hogy kurva jó hangom van. Igazából
még most is meg vagyok, ezért egy egész lemeznyi kemény rockot
nyomtam végig, a ráadást már zenei aláfestés nélkül,
unplugged. A percek csak úgy suhantak és én Nicóra gondoltam,
többször is, mindenféle hátsó szándék nélkül, csakis
barátilag.
Úgy gondoltam szépen,
lassan, hangtalan visszalopakodom a szobácskánkba, így Akira majd
még csak nem is sejti meg a röpke utamat. Nem mintha nem akarnám
felfedni előtte az új információkat, amik a birtokomba kerültek
a kis kiruccanásom alatt, de fejben még nem sikerült úgy
becsomagolnom a történéseket, hogy ne hangozzanak iszonyatosan
felelőtlenül. Remélhetőleg amíg felébred, nekem lesz időm
arra, hogy kisüssem, hogy tálaljam úgy, hogy én legyek a mi kis
limitált létszámos csapatunk hőse.
Kenji, neked mindig az
arcodra basszák az ajtót, szokd már meg. A nagybetűs szeret
szivatni.
Én beosontam, a lámpa
meg kattant és az ágyon ott ült, teljesen és minden kétséget
kizáróan „nem most ébredtem ám fel, csak a hatás kedvéért
ülök a sötétben” pózban Nakazawa Akira… tökre rohadtul
éberen, a fene vigye.
Elég
pihentnek tűnt, még olyasmit is mondtam volna, hogy jól fest, ha
nem nézett volna rám úgy, mintha molylepke lennék a
ruhásszekrényében. Megköszörülte a torkát, feltételezem, hogy
megfelelő tónusban döröghessen rám, aztán belekezdett.
- Eljátsszuk a „hol
voltál”, „sehol, csak kaját vettem”, „hazudsz, mert
felébredtem, miután beindítottad a motort” című kétszemélyes
mini kvízt, vagy csak simán kezdhetjük onnan, hogy elmondod, hol a
fészkes fenében voltál majdnem több mint négy órán keresztül.
- Kezdjük onnan, az tök
jó – dörgöltem meg a tarkómat, majd lekaptam a túlságosan
barackszínű terítőt a kerek asztalkáról, az ágyhoz slattyogtam
vele és kezdő akkordként piknikezni invitáltam, vagyis
megterítettem az előttünk heverő, kockaforma abroszon. Számára
is egyértelmű volt, hogy éppen próbálom élét venni valaminek,
tegyük fel a vakmerőségemnek. Mennyire szánalmas, hogy ehhez
tekintélyes mennyiségű gyorskaját kívánok felhasználni
eszközként?
- Nico egészen biztos
benne, hogy a tűzfalon semmi nem jött át, nem is próbált. A
védelem tökéletes volt, bármi fennakadt volna rajta - nyammogtam
a maradékon, csippentettem innen is, onnan is egy picit. - Azt
mondta, az a valami bentről jött és bár nagyon okos kis rohadék
volt, mert szinte nyom nélkül megsemmisítette magát, a
„szinte” mégis hagyott annyit, amennyin el lehet indulni. A
sticken volt a szar, gyakorlatilag azzal aktiváltuk, hogy rögzíteni
akartuk az eseményeket, és ő mérget venne rá, hogy a gyártónak
könyékig benne van a keze.
Akira csak a fejét
csóválta, persze roppant óvatosan, miközben a kezében tartott
langyos teából hörpölt.
- Én pedig tudom, hogy
a céget átvilágították. Mielőtt megkapnak egy ilyen megbízást,
végig kell járni egy utat, biztonsági lépcsőkön kell
végigmenni, amik…
- Ezt értem, de mindig
lehet egy, akit meg lehet fogni. Lehet, hogy találtak egy gyenge
láncszemet, akit meg lehetett venni és…
- Nem, Kenji, nem lehet.
Nincs, aki belemenne egy ilyenbe, mert elég egy apró nyom ahhoz,
hogy náluk keressék a bűnöst, egyértelmű bukás.
Hozzányúlhattak az üres adathordozókhoz, többen is lehettek,
akik hozzáfértek, de a dolog itt indul. Nem a gyártónál. – A
gépen lapozva én csak a számat rágtam, ő folytatta. - A
szállítást intéző cég alkalmazottjai között két embernek is
van priusza. - Felém fordította a monitort és az arcomba tolta az
aktákat.
- Az még semmit nem
jelent.
- És ha emberekként
gondolkozunk és megengedünk magunknak némi előítéletet, akkor
mégis. Az egyiküké egy tini ballépés. Forrófejű kölykök, meg
pár betört kirakat üveg - lapozta át újra a fájlt - na de a
másik jómadár már komolyabb múlttal rendelkezik.
- Hacker? – tippeltem.
- Banki alkalmazott.
Sikkasztott.
- Pff! - horkantottam
csalódottan. - Az, hogy egyik számláról a másikra képes volt
utalni, még nem jelenti, hogy a vírusírásban is csillog.
- Nem. Ellenben van rajta
fogás.
- Fogás? Miről
beszélsz? Kisfőnök volt az egyik pénzóriásnál, most meg
gyakorlatilag futár. Mi van, kiesik a pikszisből és
visszaminősítik futárnak? Ja, várj, nem, annak már nem, mert az.
- Jó. Akkor
leegyszerűsítem. - Az éjjeliszekrényre dobta, amit eddig
kattogtatott. - Az van, amit én mondok, kész.
- Mi van? - pislogtam rá.
- Egy csapat vagyunk! Megbeszéljük, nyomozunk és kiderítjük
együtt, hogy...
- Azt hiszed, mi vagyunk
Starsky és Hutch?
- Azt hiszed, ez itt a
hetvenes évek?
- Vajon ha nem a tiéd
lenne az utolsó szó, akkor besülnél, mint a rossz hajszárító?
- Olvastam, hogy egy
keményebb agyrázkódás okozhat személyiségbeli változásokat,
miért nem tudtak rajtad olyan pontot bezúzni, amitől kedves
lennél? - vicsorogtam rá.
- Brühü – mondta,
aztán jelképesen becipzárazta a számat és nem zavarta villámokat
okádó tekintetem, odahajolt és adott egy puszit is rá. Tényleg az
volt. Ajka az enyémhez ért, egy langyos és száraz érintés,
aminek a végén csak nekem biccent a feje, én pedig a hajszálai
közé túrtam.
- Hogy van a fejed? -
Jelentése: mennyire vagy rohadt szarul?
- Elmegy. - Jelentése:
közepesen vagyok döglött.
Adtam egy puszit a
halántékára.
- Mit szólnál, ha
elhelyezkednél az ágyon, én meg térdre dobnám magam és a többit
azt hiszem, el tudod képzelni magadtól is.
Mosolyogva hümmögött.
- Az egyik fele nagyon
rendben van.
- Miért gondolom, hogy
az első felére támadt gusztusod? – nevettem, de csak halkan.
- Mert okos vagy.
Megsimogatta a hajamat,
tenyere a tarkómra csúszott, úgy húzott a szájára és adott egy
újabb apró csókot.
- Hoppá-hoppá, valaki
mégis bezúzta az a kedvesség-központot.
- Fogd be – morrantott,
de két újabb puszi között azért odasúgta - Köszönöm a
vacsorát. - Ismét egy puszi. Puszika, ilyesmi.
- Na, döntsd el szépen,
mit szeretnél, mert ha tényleg nem akarod, hogy rádmozduljak,
akkor húzd be a kéziféket.
Szolid mosollyal hámozta
ki magát a karjaim közül és elnyúlt az ágyon. - Aludjunk –
mondta, míg helyezkedett, magára húzta a takarót, igazította a
párnáját. - Feküdj le te is. Holnap meglátogatjuk a hunyót.
- Vagyis azt, aki
szerinted az – mondtam, míg lerúgtam a farmeromat, ő még
csettegett kettőt.
- Mondtam vagy nem
mondtam, hogy az van, amit...
- Mondtad, mondtad, meg
hogy kussoljak – bólogattam, majd egy szál gatyában bemásztam a
háta mögé az ágyba. Felvettem az alakját, belé bújtam, arcomat
nyakszirtjének döntöttem. - Zavar? – tátogtam, de csak megrázta
a fejét, inkább csak mozgatta, nagyon körültekintően. – Jó
éjszakát - simogattam végig a karján, de akkor már aludt.
Eszembe jutott Nico.
Rögtön az első kérdése az volt, hogy van Akira. Nem tudtam rá
mit felelni. A vak is látja, hogy ráférne egy kórházi szoba és
két hét ágynyugalom, ehelyett olcsó motelszobákban alszunk fél
éjszakákat, rohadt kényelmetlen matracokon. Ha a kezem közé
kapom azt a barmot, aki ebbe a szarba kavart minket, nem csak az
országút falta kilométerek utáni benzinpénzt verem le rajta, de
a főhadnagyom agyát is.
Oh, Akira és Kenji, hogy én hogy vártam már ezt a fojtatást! Jó kis páros, ezt a történetedet is nagyon szeretem. KÖSZÖNÖM!!!
VálaszTörlésHát egészségedre és szívből köszönöm!
TörlésHiányoztak már nagyon! Tényleg kiváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni. Köszi szépen, minden jót!
VálaszTörlésHát még én! Á neeeeem! Tökre sejtem ám! ;) Köszönöm, hogy elolvastad!
TörlésJaj, de hiányoztak már zsarukáék :$ :D Öröm volt hallani róluk, pont terveztem, hogy újraolvasom az ő történetüket (is) :D (Apropó, puhatolózó kíváncsiskodásként... a Szakíts, ha bírsz is majd olvasható lesz, ugye? *-* ) Köszönet az újabb gyöngyszemért, élmény volt, mint mindig :)
VálaszTörlésÉlből ide akartam írni, hogy ezt meg, hogy érted, hát most is olvasható! Ha nem szólsz! Igyekszem visszapakolni mielőbb! Ezt a mostanit pedig köszönöm, hogy olvastad!
TörlésMár nagyon vártam hogy, hogyan alakul a: NAGY SZÖKÉS!!!
VálaszTörlésA srácok most is csak úgy sziporkáztak. XD Köszi szépen a folytatást.
Remélem úgy, ahogy a legvadabb álmaidban sem képzelnéd! Szeretem a meglepiket, főleg készíten. ;) Köszönöm, hogy benéztél!
TörlésA Nélkülünk a Yes my lord! után van? Nincs benne az Írásaim felsorolásba, tudsz róla? ^^;;
VálaszTörlésA Yes my lord első fejezeténél elakadtam az olvasásban, egyelőre még az annyira nem jött be, de A túlélő tetszett. Hiába tudtam, hogy Akira túléli valahogy, mégis ütött az eleje és mikor előkerült. =)
Igen utána bár nincs sok jelentősége (ígérem mostmár sorba rakom őket... Előbb-utóbb), és nem, nem tudok. XD Azt is csak egy hete vettem észre, hogy Dany9 nincs ott. Oo" Pótolom!
TörlésTudom, hogy a MYML picit...más, bár én annyira nem éreztem ezt rajta, de azért tisztában vagyok vele.
A Túlélőről szólva csak annyit - én nagyon biztos voltam benne, hogy senki nem veszi be, hogy ilyesmit tennék Akirával, de próbálkozni azért lehet. ;)
Örülök, hogy nem vetted piszkálásnak, mert nem annak szántam. =)
TörlésMég nem sikerült időben sem elhelyeznem a Yes my lordot, igaz, előző kommentem óta egy betűvel nem haladtam vele, mert nem volt rá időm. XD
A túlélővel kapcsolatban gondolkodtam azon, hogy Kenji a túlélő, hiszen túlélte a nagy szerelme elvesztését, de az az érzésem, te nem veszed el a karaktered nagy szerelmét, hogy aztán másokat kapjon, megtartod őt az elsővel boldogan. =)
Miért vettem volna? Nem hangzott annak. ;)
TörlésBevallom amikor nekiállok írni (velük kapcsolatban), nem az az első lépésem, hogy elkezdek idővonalat felhúzni. ^^" Csak úgy belecsapok. Persze kivétel ha direkt kapcsolódnak egymáshoz.
Igen, az nem én vagyok. Bár tervezem, hogy egyszer csinálok olyat... Tervezem! Egyszer... :D Valaki mással, máskor, egyszer.
Na jó, bevallom! :D Nagyon hiányoztak! :]
VálaszTörlésNem tudom, hogy ki is lesz az a Skót, de ha csak fele annyira rendes, mint Nico, akkor a "hunyó" is megbánja, hogy ezzel a kettővel kezdett ki.
Aranyosak voltak ezek a kis cirókás mozzanatok - köszönöm a folytatást! :]
Köszönöm, hogy olvastad! Keverem, kavarom... ;) és majd kiderül.
TörlésSzívem Csücskei újra akcióban! Juhúúú! Hiányoztak ám nekem, mint egy falat kenyér.. Ayase, örök hálám.. :D
VálaszTörlésÉs még csak most kezdtek neki! Miket fognak még művelni.... ;)
TörlésTudom, hogy ez inkább akciósorozat, pörgős és szórakoztató ez a két pasi együtt, de azért a romantikus részek benne a kedvenceim. Főleg Akira, amikor hajlandó engedni a "kemény zsaru" imázsából. <3
VálaszTörlésEnnek szívbnől örülök, mert nekem is azok a keevenceim! <3
Törlés