F.A. - Nélkülünk 3.fejezet

Fedőneve: Apuci - Nélkülünk 3. fejezet

Megjegyzés: Minden orvosi blablát Vik követett el. ^^

 

~ ~ ~ 

Lesötétítettem a szobában, amennyire lehetett kizártam a fényt, aztán ledobtam magam a fotelba és figyeltem, ahogy alszik. Milyen változatos, nem igaz? Mostanában mintha állandóan ezt művelném. De jó.

Nem vagyok orvos, de némi tapasztalatom már van e téren. Megértek olyan dolgokat, mint „nystagmus nincs” vagy „kétirányú koponya CT, ágynyugalom, i.v. folyadékpótlás, sz.sz. fájdalomcsillapítás”. Commotio cerebrii, mi az nekem. „A koponyát ért erőteljes ütés miatt kialakult enyhe fokú agyrázkódás. Sok pihenés, ágynyugalom, pár napos kórházi tartózkodás javasolt. Bőséges folyadékbevitel” blablabla, és tudom, hogy ezek tényleg a könnyedebbik fajta frászok, főleg ha azt nézem, mi egyebet is kaphatott volna, de ettől független nem vagyok nyugodt.

Emlékszem én arra, mikor egyszer úgy becsesztem a fejem, hogy három óránként megébresztettek, hogy agyamnál vagyok-e még! Vagyis, hogy az agyam nálam van-e. Utóbbi helytállóbb.

Nem szeretek érte aggódni. Ő egy bástya, könyörgöm, azok nem dőlnek ki! Ha meg véletlenül mégis, akkor kezdhetünk darázni, mert a világ kifordulóban van önmagából és ki tudja, mi jön ez után.

Jelentem, most itt tartok. Fú, de marhára kitaláltam én a nagy tervet, hogy pattanjunk meg, de igazából úgy gondoltam, hogy innen az én érdemi szerepem véget is ér, és Nakazawa Akira majd jön, hadszíntérről örökített évszázados tudását latba vetve elkommandózgatunk itt a város dzsungelében, és levadásszuk a minket sározni próbáló főgonoszokat. Ehelyett ő alszik, én meg itt kuporgok az ágya mellé állított méregzöld színű és igencsak öblös fotelban és várom, hogy teljen az idő.

Szeretnék beszélni Kijimával, Nicóval, tudni, hogy mégis mi a franc van. Nem akartam a dolgokba úgy igazán belegondolni, de csessze meg, ha valaki tényleg ránk akarja verni ezt a korrupt zsaruk-cirkuszt, akkor kapásból két ember élete szárad a lelkünkön és tudni nem tudok semmit, de bizarr módon rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Kinek ne lenne?! Egyszerűen ráz a hideg és ver a víz, mert a zsigereimben az bong, hogy ez még csak most kezdődik. Meg akarom kérdezni a barátaimat, hogy mi van, de amire főként szükségem van, az a hadnagyom, szóval gyerünk, percek, húzzunk bele, mert mire felébred, én megőszülök az aggódásban, és kettőnk közül csak ő sármos deres halántékkal, én még várnék vele, ha egy mód van rá.

Miután lyukacsosra olvastam a kórlapját és negyedszerre sem találtam benne semmi rendhagyót, a kopottas éjjeliszekrényre csúsztattam és nekiálltam megszámolni a lábujjaimat. Amikor ráuntam a matekra, tovább hallgattam, ahogy Akira veszi a levegőt. Szépen, egyenletesen, nyugodtan. Ez jó. Innen kívülről úgy festett, békés álmai vannak, talán már a feje se fáj.

Mielőtt eldőlt, elmentem vele zuhanyozni. Persze ez ellen puffogott egy csöppet, de nem mertem magára hagyni. Mire ideáig jutottunk, zsarukám olyan csálén imbolygott, hogy ha a kerékben nyolcas van, benne harminckettest csapott, hogy megrázták az agyát. Igazából annyira ki volt, hogy a fürdés gondolatától is fázott és bármennyire is sajnáltam őt, a folyamatosan fel-le szambázó, szakadatlan hányingerrel küzdő ádámcsutkájával, homályos, sokszor zavaros pillantásával és a keresztbe álló szemeivel együtt, nem engedtem abból, hogy másfél perc alatt felfrissítse magát. Ismerem, tudom, hogy egy langyos zuhany után kétszer olyan jól pihen, plusz… ne szépítsük, az új, hányásmintás pólója indokolta és kész, így bepattantam vele a víz alá, csak a biztonsága végett. Nem hiányzik, hogy még több horpadás legyen a borításán, hogyha lehet, ne károsítsa tovább a formás koponyáját például csempével vagy egyéb ki és nem kiálló tárggyal. A zuhanyfülke veszélyes.

Nem. Bár volt pára és két pőre, egymáshoz feszülő, szappanos test, szex, az nem csúszott be. Én megértettem. Könyörgöm, szerintem kettőig nem látott a fejfájástól. Az a baj, hogy más, beépített, évek alatt jól trénelt, pöccre induló alkatrészem és az agyam között nem mindig tiszta az átjáró, így hiába voltam én aggódó és toleráns nyaktól felfelé, deréktól lefelé egy egészen más partira készültek. Én vagyok a főnök! Már amikor, így mind a ketten úgymond ignoráltuk az ágaskodó kígyót a lábam között és a tusolásra fókuszáltunk. Pillanatos felfrissülésünk végeztével megigazgattam az ágyat, segítettem neki elfeküdni, hoztam hidegvizes borogatást. Egy ideig az ágy szélén ültem és cseréltem a homlokán a fehér kendőt, megsimítottam vele az arcát, nyakát is, mert láttam, hogy jólesik neki, utána pedig hagytam, hadd pihenje ki ezt az egész ramazurit. Már amennyit tud belőle.

 Már délután kettő felé járt és én kiolvastam minden bulvárlapot, mikor azon kezdtem morfondírozni, hogy elmehetnék neki vadászni valamit. Ha felébred, ide a bökőt, hogy éhes lesz majd, mint egy falka farkas és én csak tudom, hogy könnyebb vele szót érteni, ha tele van a gyomra, mint ha kong.

Ezt nem fontolgattam sokáig, inkább felöltöztem, vettem magamhoz némi lóvét, majd zsebre vágva a kulcsokat elindultam kifelé. Már az ajtóban jutott eszembe, hogy nem ártana valami üzenetet hagyni. Nehogy éppen akkor jusson eszébe magához térni, mikor hűlt helyem, amekkora most körülöttünk a katyvasz, még azt hiszi, el lettem rabolva, amíg ő Csipkerózsikát alakított hófehér nyoszolyán, így macskakaparáshoz hasonlatos véséssel odafirkantottam egy papírra, hogy – Kajáért mentem. Kenji. Egy kurva szót sem szólhat, ő, aki ha nem üres üzenetet küld, akkor sem tudat veled többet, mint hogy „nem”, „menj haza” vagy esetleg „mindjárt”. Odabűvészkedtem üzenetecskémet az éjjeli szekrényen álló lámpa halványnarancsszínű búrájára, s dolgom végeztével elindultam ételszerzőbe.

Pár lépést tettem csak meg, még ki sem értem a folyosóról a lépcsőkig, mikor belém hasított. Oké, észrevette valaki, hogy olyan vagyok, mint egy feleség? Plusz a farok és golyók, mínusz a bögyök, de erősen haladok abba az irányba, hogy én legyek a magát éppen gyógyító Nakazawa Akira főhadnagy asszonykája. Egy lábmaszírozásnyira vagyok tőle, hogy uram és parancsolóm legyen. Igazából szarok rá, magasról, spirálban, de az ilyen, hirtelenjében rám törő felismerések mindig egyértelmű, addig mégis érthetetlen módon nem tudatosult gondolatokat közölnek velem. Wow, mi? Szerintem napról napra bölcsebb leszek. Ha ezt Akira hallaná, leröhögné a fejemről a hajamat. Bizony.

Szereztem ételt. Dobozban hoztam és többfélét is, hogy tudjon válogatni. A roppant előkelő szobánkhoz járó mikrosütő okán kihűlni nem fog, vagyis fog, de a dolog visszafordítható, így ez nem lesz baj arra az esetre, ha Akira még mindig alfában tartózkodik, mire betoppanok. De lehet, hogy azóta már éber.

Igen, aha, persze. Ajtónyitás, matatás az időközben szürkületben, rövid csekkolás után megállapítás, hogy Na-san még mindig az igazak álmát alussza. Papíreltávolítás a lámpáról, étel toronyba halmozása, rendrakás címén végzett, látszólag céltalan molyolás, majd egyszemélyes vacsora és egészen halkra vett, sötétre tónusolt tévéképernyő, csak hogy ne üljek egymagam az időközben alkonyba borult szoba sarkában. Aztán hirtelen, a semmiből – haha, semmiből. Na persze. Ébren töltött óráim száma tetőzött és durr – egyszer csak elaludtam a székben.

Tíz, tizenegy, majd bimm-bamm, belső órám elütötte az éjfelet, mikor iszonyatosan sajgó, elgémberedett tagokkal megébredtem arra, hogy Akira fronton minden változatlan, a pasas továbbra is jóleső alvás hangokat hallatva kergeti a pillangókat álomföld tarka rétjein, csak én érzem magam úgy, mint akit egy fiókból húztak elő.

Amíg kajakutatóban voltam, megkísértettek. Na, nem a standard módon. Szembe jött pár könnyen beszerezhető filléres mobil, instant kártya, miegymás és én nagyon közel voltam hozzá, hogy felhívjam Nicót. Másodpercek választottak el tőle és hogy mégsem tettem meg, csak az volt az oka, hogy ne tetézzem a károkat. Korántsem vagyok már benne biztos, hogy az én kis dobbantsunk-tervecském helyénvaló volt. Persze, másodszor is ezt tenném, de rohadtul tanácstalan vagyok a folytatásban és nagyon szeretném már Akira pincemély basszusán hallani, hogy minden rendben lesz. Nem mintha valaha mondott volna ilyesmit. Amikor mégis megtette, akkor általában nyakig álltunk a szarban és szinte biztos volt, hogy a helyzetünk több mint kilátástalan. Olyankor szokott efféleképpen nyugtatni. Ironikus, hogy pont akkor szánja rá magát, mikor egyértelmű, hogy nem.

Meglátogattam a fürdőt, zuhanyoztam, fogat mostam, aztán az egészet agyonvertem azzal, hogy újra kajáltam, de mindegy. Feltett szándékom volt, hogy elnyúlok mellette, mert annyira kicsinált a fotel, hogy amióta kievickéltem belőle, ropogok, mint egy buborékfólia a hülyegyerek kezében, de aztán meggondoltam magam. Az ágy végében álldogálva néztem és arra jutottam, nem akarom háborgatni. Annyira jól feküdt, kinyújtózva, látszólag igazán kényelmesen. Ha jobbról, vagy balról mellé fúrnám magam, félek, hogy megzavarnám a pihenésben. Asszonyka, vágd magad vissza a karosszékbe. Na, szép.

Arra ébredtem, hogy mozog a talaj. Nagyon nem volt kedvem egy földrengéshez éjnek évadján, de ahogy távozott az álom, úgy jöttem rá, hogy nem a világ rázkódik körülöttem, én mozgok, Akira karjainak segítségével.

Vaksötét volt, ahogy kinyitottam a szemem, úgy tűnt, messze még a hajnal. Akira óvatosan tett le az ágyra, feltételezem azért, hogy ne a széken töltsem, ami megmaradt még az éjjelből. Egy szép gesztus volt, amit én, akkor már teljesen tiszta aggyal, nem úgy viszonoztam, ahogy illett volna.

 - Normális vagy? – hördültem rá, a vaksötétben is láthatta, hogy szikrákat szórnak a szemeim.

 - Tartogasd a becéző szavakat egy intimebb pillanatra – közölte passzív tónusban, némi fancsali sértettséget is kiéreztem a szavaiból.

 - Nem kell emelgetned, mikor ennyire koki vagy!

 - Jól vagyok – fújtatta, mintha már most unná, hogy az elkövetkező napokban csak ezt lesz kénytelen ismételgetni. Kötözködhetnék is, de érzem a hangszínéből, hogy igazat mond, így ráhagytam. Elnyúlt mellettem, újfent kényelmesen elhelyezkedett, s egy röpke perc múlva felém is fordult. Előre nyúlt és mielőtt újra kaffanthattam volna valamit, tenyerét rásimította az arcomra.

Kész, ennyi, eldobtam az agyamat, kábultan pislogtam csak előre, hátha ki tudom bogarászni a vonalait. Simogatott. Tenyere nem mozdult arról a pontról, arcom közepéről, csak az ujjai táncoltak. A halántékom cirógatták, a szemem sarkát, elértek a fülcimpámig is. A jóleső borzongás elindult, mielőtt még elébe mehettem volna, az inger végigtáncolt a testemen, a legutolsó sejtemet is feltöltve forró zsongással.

Gonosz, kegyetlen játék ez, mert ettől a forró érintéstől bizsergek. Érzem, ahogy elnehezül a mellkasom, a levegőt egyre keményebben, mélyebben veszem. Vontatott, el-elakadó légzés befelé, zajongó, remegő, kifelé távozó sóhaj.

A hüvelykujja végigrajzolta az alsó ajkam peremét és én annak ellenére, hogy tudtam, ennek nincs itt az ideje semmilyen szempontból, sőt, ennek a gondolatnak most, ebben az ágyban több okból sem kellene, hogy legyen foganatja, mégis, talán a már említett agy és egyéb szervek közti akadozott kommunikáció okán, kinyúltam a nyelvemmel és megkóstoltam az ujjbegyét.

Nem tudtam itt megállni. Annyira könnyű volt az ajkaim közé terelni, megkóstolni, játékosan megharapni, pimasz módon beszippantani. Egy nagyra nőtt óvodás lettem, aki kölcsön-hüvelykujjat szopogat, mindezt arcát borító vörös pírral és fátyolos tekintettel. Valaki mentsen meg magamtól.

Akira nem mozdult jelentősen, mégis két lépésben megoldotta, hogy a karjai közé hemperedjek. A hátam a mellkasához simult, a fenekemet egész addig toltam hátra, míg az ölén nem huppant.

 - Igen, tudom, éjjel van, te meg csak 65 százalékos – hadartam, nyelvem minduntalan beleakadt a saját zsibbadó fogaimba – és szégyellem is a pofám, hidd el, de…

- Tele vagyok mindenféle földi jóval, értsd altatók és nyugtatók, fájdalomcsillapítók, meg amit akarsz, mindennek ellenére sem kipihent, sem nyugodt, sem kín mentes nem vagyok. Kenji, akkor sem állna fel, ha aládúcolnád. Cseppet sem számít, hogy mind a ketten tisztában vagyunk az adottságaiddal és a képességeiddel. Itt ez most nem elég.

 - Ezt most azért mondod, hogy másszak vissza a térfelemre és ne dörgölődzek hozzád ilyen fordulatszámmal?

 - Nem – sóhajtotta a nyakamba. Hallottam, ahogy megnedvesíti a száját, ajka a tarkómra simult, bőrömbe suttogott tovább. – Azért mondom, hogy elejét vegyem egy kapcsolatcincáló utóelemzésnek, ami majd a péniszemet lógatja a középpontba az elkövetkező események csorba tükrében, teljesen helytelenül, mivel az egyedüli ok a pirulákban és az állapotomban keresendő.

- Tehát utólag ne hozzam szóba, hogy nem álltak jól a dolgok, mossam kezeimet, nem az én hibám.

 - Úgy valahogy.

Ebben maradtunk. Majdnem megkérdeztem, mégis mit szeretne elkövetni velem azok után, hogy megvallotta, jól van, de nem JÓL, plusz még erekció szinten is mínuszokkal büszkélkedhet, de nagyon előzékeny volt és megspórolt nekem pár percet azzal, hogy gyorsan lépett.

A nyakamon matatott, csókolt, csiklandozott, a hajamba szusszantott, a fülkagylómon kutatta fel nyelvével az érzékeny pontokat, miközben jobb kezével azon dolgozott, hogy könnyítsen rajtam. Hatalmas és tűzforró tenyere van, általában könnyen megoldja vele minden problémámat. Pillanatok alatt képes vagyok élvezni a kezei között, ha esik, ha fúj, vagy ha éppen koholt gyilkosságért köröznek. Van egy részem, ami tesz az egészre. Annak a darabomnak csak Akira kell, és ha megkapja, akkor felvonulást rendez, ünnepel és kiélvezi minden áldott másodpercét, a legutolsó cseppig, mindet.

Miután ezen is túlestünk, én iszonyatos sebességgel vissza tudtam volna aludni. Bizony, volna, mert ehelyett inkább meghallottam a gyomrát és ezt azonnal tarthatatlan állapotként könyveltem el, így  nekiálltam felfrissíteni a tegnap este szerzett étkeket. Pikk-pakk reggelit, vagyis hajnalit rittyentettem neki, ő pedig utasításomra az ágyból figyelhette, amint szorgoskodom. Nem mellesleg megérte. Olyan jóízűen tüntette el, amit elé halmoztam, hogy ha addig nem lettem volna teljesen meggyőzve arról, hogy sokkal jobban van, az étvágya már magában elintézte volna a bizonyosságot.

Basszus. Tényleg én vagyok a nője, mi?