Friss! De tényleg! - Daniell - Ottalvósdi

Tudjátok kicsit úgy érzem magam, mintha meginvitálnálak titeket a házamba, amikor kívülről még fel lenne állványozna, bent pedig festékes vödrök hevernének szerteszét, áram, villany persze nuku. De ez van. Jelen pillanatban egyik lábam itt van, a másik ott, az életem egy gigantikus káosz én meg turistáskodom benne, egy szál hátizsákkal. Az oldal még több mint félkész, hiszen végleges alakja sincs, üres oldalakra vihet ha rossz helyre kattintasz, van ahol csak a cím szerepel és akkor az szerencsés mert legalább van, de hát most ilyen kis zűrösek a napok, előbb utóbb ez is elmúlik. Na de. Én mégis meghívlak titeket ide, a félkész birodalmamba vacsorázni. A menü Daniell lesz, na nem a 9.kötet, mert az még pácolódik, de egy side sztorira ezennel megvendégellek benneteket! Íme a blog első igazi frissítése. Jó olvasást mindenkinek! <3

 Daniell - Ottalvósdi

- Ne.

Én már az ágyban voltam. Aludtam már itt, nem kétszer, sőt egy ideig laktam is ebben a szobában. Nosztalgia szintjén sem volt utolsó és egyébként is, én jól éreztem magam. Igazán otthonosan fészkelődtem a fehér ágyneműben, de ez nem volt elmondható az ajtóban tébláboló, szép ívű orrával most elnagyoltan fintorgó Daniellről. Kedvesem, akár a gyerek az orvosi rendelőben, a kijárathoz legközelebbi pontra helyezkedve várta, hogy jobb belátásra térjek. Figyelembe véve, hogy én már az ágyban ejtőztem, meglehetősen irreális képzet volt, hogy ez megtörténik ma éjszaka. Feszes, kék farmerja még ott szorult rajta, hosszú ujjú, sötét pólójából sem éppen most evickélt kifelé. Daniell menetkész volt, mint percekkel ezelőtt is. Bezzeg én, akinek saját vendégpizsamája is van…

- Gyere, dobd le a ruhádat és feküdj le.

Fellebbentettem a takarót és felkínáltam neki pont egy daniellnyi helyet magam mellett, finoman végigsimítva a lepedő vásznán, hátha ingere támad ráhuppanni, hiszen oly hívogató, olyan törtfehér és hűvös. Nem így történt.

 - Hívjunk inkább taxit – közölte a száját rágcsálva, sőt bár nem szokása, még copfján is tekert egy szolid fordulatot. – Gyorsan otthon lennénk…

 - Életem, zuhog. Mit zuhog! Ömlik. Villámlik és dörög. Szerintem ez a mai vihar rekordméretű és nem igazán tenném az életünket valaki más kezébe, amikor így csatároznak az elemek.

Ah a jó rendezés, kint felcsattant egy villám, egyetlen másodpercre fehér fényben áztatva meg a bézs-színű vendégszobát. Őt nem hatotta meg a tomboló természet, kedvesem hajthatatlan volt.

 - Akkor vezess te.

 - Az én kezembe se szívesen raknám semminket sem. De milyen szerencse, hogy itt a szoba, egy ágy és tömérdek vendégszeretet, amivel megvetették nekünk, na gyere szépen.

Újabb próbálkozás és megint kosár. Kezdem megszokni a visszautasítás fanyar aromáját.

 - Nyakamat rá, hogy ti már döngettetek ebben az ágyban.

Lábával haragosan pöccintette meg a lelógó takaró csücskét. Az felsuhogott, majd aláhullott, ismét eltakarva a lábfejemet. Nem voltam benne biztos, hogy nem engem akart megrúgni, de ezt nem álltam le kielemezni.

Faramuci helyzet. Nem szeretek hazudni. Tényleg nem. Jobban szeretem, ha őszintén megmondhatom a dolgokat, ha nem kell valamit másnak tálalni, mint ami valójában, és mégis, néha szükség van a történések apró megkozmetikázására, de ha maga a dolog nem oszt és nem szoroz, sőt a helyzetet még könnyíti is, az is feltétlenül rossz kell, hogy legyen? Nem legalizálja a pöttöm füllentéseket a tény, hogy nem rombolnak, inkább építenek? Ezért néztem kedvesem varázslatos szürkéi közé és legőszintébb arcomat előhúzva királykék pizsamám zsebéből, közöltem vele:

 - Nem.

Nevetséges volt, még én sem hittem el.

 - Ó, te hazug disznó – kaptam lekicsinylő pillantást az ajtóban szorongó művész úrtól, dedikálva, egyenesen nekem. – Nem sül le a képedről a bőr? Ja, nem, mert jó vastag.

Szinte korholt. Anyukáját ismervén mintha egy árnyalatnyit felfedeztem volna abból a hanghordozásból is. Tovább fintorgott, töretlenül úgy bámulva arra a szegény fekhelyre, mintha háborús bűnök tucatjait követte volna el, minden egyes rugójával együtt. Vérpadra vele!

 - Jó van! – húztam el én is a számat, ezzel, még ha ki nem is mondva, de elismerve suta füllentésemet. Mégis, mire számítottam? De a vereség újabb utat is kínált a megoldásra. Ha így nem megy, próbáljuk meg úgy. – Tudod, hol szexeltünk még? Az ágyban, ami az én akkori és a mi jelenlegi ágyunk. Mégis szereted azt az ágyat. Kényelmes, hatalmas és finom ágy, annak ellenére, hogy nem akkor bontottam ki a fóliából, amikor te és én felavattuk azon az éjszakán. Ha most ennyire vakaródzol a gondolattól, hogy ott hajtsd álomra a fejed, ahol én és valaki más ügyködtünk, akkor miért nem robbantottad ezt a bombát már fel sokkal korábban, teszem azt hónapokkal, sőt évekkel ezelőtt?

A klasszikusokhoz mindig érdemes visszanyúlni, a legjobb védekezés még ma is a támadás.

 - H…

 - Tovább megyek, szerelmem, és a világért se bántani akarlak, de én sokkal kevesebb személlyel hancúroztam azon az ágyon, mint te a sajátodon, mégsem emeltem soha kifogást aziránt, hogy benne aludjak. Megtettem, számtalanszor, és soha nem kérdeztem meg, hogy „Daniell, mondd, hány lyukat is tömtél már be ezen a matracon?” Miért nem? Mert nem számít és soha nem is számított a múlt. A jelen a lényeg.

 - Oh és mondd, kedves Ryu, milyen a kilátás arról a nagyon magas lóról? Bocs, de emlékeztess, úgy is annyira marhára tudsz mindent, mégis hányszor szállásoltalak el a volt nőim lakásában?

Kellett pár taktusnyi szünet, hogy elkészítsem a listát, rajta a kerek hasú nullával, és találjak valami B variánst, amit felhasználhatok, ha csak egy igen karcsú érvelés erejéig is.

 - Aludni még nem volt szerencsém egyik otthonában sem, ellenben, ha a szimatom nem csal, már vacsoráztam velük, csoportosan. Mégis kibírtam.

Nem hiszem, hogy meghatotta a mondanivalóm. A csúnya nézés maradt. Daniell nem válaszolt, ha csak nem könyvelem el halk puffantását egyfajta roppant antiszociális feleletnek.

- Rendben, beszéljünk őszintén, Csücsök, úgy érzem, az most nagyon megy. Én eláztam, életem, és ennek semmi köze az esőhöz. Marha fáradt vagyok és iszonyatosan részeg, amiért utóbbi talán kevéssé érzékelhető az az, hogy az álcázás mestere vagyok. Ha kitesszük a lábunkat, akkor csurom vizesek leszünk, haza taxizunk, utána rendbe szedjük magunkat, és így tovább, és így tovább. Még órák, amíg ágyba kerülünk, és én nagyon szeretnék aludni, mondjuk nem több mint negyed órán belül. Ezért kérlek, lépj túl azon, hogy Numata Seiki és én megközelítőleg… nem is merem megmondani, mikor, mert kiszámolod, hány éves vagyok - mit csináltunk, jó? Az már történelem, de legyen számodra vigasz, hogy tankönyvekben nem örökítették meg. – Pedig lett volna mit, de ha ezt hozzáteszem, életem mézszőke szerelme egy barátságos mozdulattal kitekeri a térdemet. – Kérlek. –A kivert kutya ábrázatot csatoltam elfújó hangom mellé és vártam a hatást. Volt.

- Te szemét – morrantotta, majd dúlva-fúlva lekapcsolta a villanyt. Csak homályosan érzékeltem a sötétben a mozgását. Ledobálta a ruháit, tette ezt szó szerint, mert a felsőjét nekem célozta. Roppant szerencsémnek köszönhető csak, hogy fura, bumeráng-féle kanyart véve az ágy végén túl landolt, majd egyszál alsójában bevetődött mellém. Úgy tette le magát, mint egy nagyobbacska elefánt bébi. Gyanítom, bumfordi kis akciójával az volt a célja, hogy letarolja a fél oldalam. Nem baj, ennyi járt neki a nagy megrázkódtatás enyhítése fejében. Fasírtot szolgáltak fel utóételnek. Ágyba hozták.

Betakargattam, míg ő még mindig berzenkedve kereste a tökéletes pozíciót, amit végül a hasán lelt meg, természetesen nekem csak a tarkóját mutatta.

Nem mindig bánom. A haja puha és az illata bódító. Sosem gondoltam magam kifejezetten optimista alkatnak, de néha vannak olyan hangulataim, mikor még az ilyen helyzetekben is meglátom a szépet. Orromat a hajszálai közé fúrtam és beleszuszogtam. Kaffantott. Duzzog, és ebből most nem enged, de én túl sokat ittam ahhoz, hogy pár haragos hangjegy kijózanítson. Tovább szimatoltam, szimplán csak jólesett és a kezdeti kaffogós harag-hangokat lassan mosolygós, elharapott hahoták váltották fel. Addig illatoztam, amíg feladta a harcot. Nevetve hátra nyúlt, bal keze mutató és gyűrűs ujja összecsippentette az orromat.

 - Nem fogok itt szexelni veled, ebben az ágyban – jelentette ki hajthatatlan mellékízzel.

 - Csalódott vagyok – közöltem én, alkoholos befolyásoltság okán termett szókimondásomnak köszönhetően.

 - Ugyan már, Ryury. Berúgtál, mint a csacsi. Csodálom, hogy ülve eddig bírtad. Nagyon meglepődnék, ha ezek után akár csak félárbocra is tudnád húzni a…

Megleptem. Megfogtam a kezét és csuklás nélkül bedugtam a gatyám dereka alá, hadd ne kelljen narrálnom, saját kezűleg talán könnyebben bedolgozza, hogy pia ide vagy oda, példaértékű erekcióval rendelkezem.

– Hogy a francba csinálod ezt? – zúgolódott az egyszemélyes tömeg, két gyors mozdulattal végre felém fordulva próbálta az éjszaka függönyén át kémlelni az arcomat. – De most tényleg, ennyi dzsúztól már horkolnod kellene, hülye pink elefántokról álmodva.

 - Most inkább dugnék egyet.

Említettem már? Az alkohol néha csúf hatással van az agyamnak azon részére is, ahol az öncenzúráért felelős részleget irányítják.

 - Komolyan?

Ledöbbent, már-már csodálkozott.

- Lehet, hogy azt hiszed, hogy csak karattyolok össze-vissza, de – a fülére hajoltam, hogy oda suttogjak tovább, bepárásítva a fülkagylóját, nyelvemmel meg-megérintve puha cimpáját – órák óta csak az jár a fejemben, hogy meg akarlak kefélni.– Olyan volt, amilyennek éreztem belül. Fülledt és vágyakozó. - Csúnya férfi lévén most az egyetlen gondolatom, hogy a hasadra váglak és…

Tikkelt a bal szeme, miközben a számra tapasztotta a tenyerét.

- Hát dőlj már ki, könyörgöm! Mikor üt már be a cucc? Egy jó részeg már rég húzná a lóbőrt, te meg most kezdesz bele ebbe a mocskos beszéd projektbe? Ryury, ne éld bele magad abba a menetbe, mert szar dolog álló léccel csicsizni, de te most azt fogsz, mert ahhoz, hogy én itt, ebben a lakásban, ennek a szobának a falai között, ebben az ágyban széttegyem neked a lábam, ahhoz nem is tudom igazán, minek kellene történni, mert most egyetlen olyan ok sem jut az eszembe…

A tettek mezejére léptem. Úgy döntöttem, nem pocsékolok több szót arra, hogy meggyőzzem kedvesem a hancúrról, ehelyett inkább egyetlen, jól tervezett mozdulattal magam alá gyűrtem. Volt egy másodperces elharapott levegővétje, mikor rágördültem, sőt azokat az álomszép szürkéit is rám meresztgette, hátha megijedek a hamuszínű villámoktól, de hála a véremben kerengő szép százalékszámnak, engem ez most egyáltalán nem érintett meg. Kezét egy ügyes csavarral a feje fölé fogtam, dühösen ráncolt szemöldökéről szimplán nem vettem tudomást. Ráhajoltam az ajkaira és bár az első pillanatokban még összeszorított szájjal hadakozott ellenem, mint egy komisz kölyök a fogorvosi székben, a következőben kis híján belefulladtam a csókjába. Engedte, hogy szájáról a nyakára vándoroljak, hogy a nyelvemmel pimasz módon masszírozzam, ajkaimmal peckesre szívjam a mellbimbóit, a köldökébe úgy nyaltam bele, mintha a száját akarnám tovább marcangolni. Mire az alsója pereméhez értem, újra én voltam nyeregben. Csak egy-két buta, nedves puszit adtam a világos pamuton keresztül szemérmetlenül feszülő ölére, majd visszasiettem a szájához egy újabb hosszú, mély csókra.

 - Már félúton jártunk a vacsoránál… - szuszogtam a fülébe, mikor szétváltunk. Jobb kezem eltűnt a boxer gumija alatt. Felvonaglott a teste, ahogy rákulcsoltam az ujjaimat. Nem voltam durva, éppen csak ugyanannyira akart engem, mint én őt.

 - Te meg a barátod pedig a második üveg bornál… – nyögte.

 - …amikor újra kellett gumiznod a hajadat. Rohadt szexin csinálod…

 - Vagy csak rohadtul be voltál nyomva…

 - Is-is. De azóta az járt a fejemben, hogy szeretném bokáig tolni a nadrágodat, megmarkolni azt a feszes, kerek fenekedet, ráfogni a csípődre és úgy megbaszni, hogy utána azt se tudd, fiú vagy-e vagy lány.

Az arcán vörös pír terült szét, félárbocra ereszkedett szemhéja mögül követte, ahogy mozognak az ajkaim.

 - Mi ütött beléd? – lehelte, én pedig belecsókoltam a nyakába.

 - Te. Te ütöttél belém. Te és az illatod, szégyelld magad, egész este az orromban éreztem és hatásosabb, mint valami ajzószer. Nem tudom, mit csináltál velem, de áll tőle a farkam, ha megérzem. Bárhol, bármikor. Egyszer, még réges-régen, vagy ezer évvel ezelőtt, az irodámban ebédeltél velem és miután elmentél a dolgodra, én magamra zártam az ajtót, az egész szoba úszott az illatodban, nekem meg ki kellett vernem, mert úgy éreztem, ha nem teszem meg, beledöglöm.

 - Mint most? - Keze kettőnk közé kúszott. Csak a nadrágomon keresztül markolt meg, pimasz kis válaszként az én akciómra. Alig ért hozzám, mégis kis híján a tenyerébe élveztem.

 - Éppen… mint most.

Gyorsan szabadítottuk meg egymást a ruháktól. Nekem könnyű dolgom volt, egyetlen alsóját annyira könnyedén hántottam le róla, hogy egy cukorkát kicsomagolni sokkalta hosszabb ideig tartott volna. Reméltem, hogy Numata Seikiben bízhatok. Bal kezemmel kapkodva kutattam az éjjeliszekrény legfelső fiókjában és nem csalódtam. Én úsztam a boldogságban, az addig derekát erősen beadni látszó Daniell pedig újra megmakacsolta magát. Úgy morgott, mint Perece, ha vizet lát. Egyszeriben közénk akasztotta a térdét, így képezve éket egymást gátlástalan módon kívánó porcikáink közé. Ha a tekintetével ölni tudna, már vérbe fagyva hevernék a földön.

- Inkább egy marék homokkal – jelentette ki sziszegve, csak fogai között szűrve és közben gyilkos hullámokat küldött szegény, ártatlan tubus irányába. Szinte éreztem, ahogy megolvad és szétmállik az ujjaim között, mindezt a lézerszürkéktől.

 - Hidd el nekem, azt nem szeretnéd – csóváltam a fejem több mint bölcsen. – Ez viszont minőségi termék és amint látod – készítettem rögtönzött bemutatót kedvesemnek, szemléltetve a teli tubust, s annak lezárt nyakát – vadonatúj. Senki nem használta még. Egy szavad sem lehet – mosolyogtam és meg-megharaptam a fülcimpáját, hátha elfelejti, hogy éppen utál.

 - Persze, egy szavam se – morogta.

 - Életem… – búgtam és tovább kóstolgattam a füle hegyét, nyakát, azokat a pontokat, amiket évek tapasztalatai okán elég érzékenynek sejtek, megpróbálva nem tudomást venni róla, hogy a térdkalácsa lassan beékelődik a bal lengőbordám alá.

 - Szeretlek, Ryury – cirógatta meg a halántékomat, majd óvatos puszit lehelt a homlokomra.–Tetszik, hogy ilyen kis nyersre és éhesre ittad magad. Van egyfajta varázsa – mosolyodott el. - Itt ma nem lesz sika-mika. Kopj le.

Közel voltam hozzá, hogy kínomban vonyítani kezdjem a Holdat, de úgy gondoltam, az se előre, se hátra nem vinne, így újra kellett értelmeznem a dolgokat és be kellett látnom, vesztettem. Hangos sóhajjal szüntettem be az ostromlását, egyetlen búcsúcsókkal visszavonulót trombitáltam. Homlokomat az övének döntöttem, próbáltam meggyőzni róla a tüdőmet, hogy halkuljon el, nem sprintet futunk, derékon alul meg igyekeztem nyomatékosítani, hogy a mai program törölve.

Nem ment. Újabb és újabb mély levegőt vettem, nyugalmat próbálva erőltetni az agyamra és testemre egyaránt, de halálra volt ítélve minden józan ésszel tett lépésem. Miért? Mert az most csökkentett módban üzemel, helyette viszont kétszáz százalékos teljesítménnyel futnak olyan szegmensek, ahol a nemi szerv izgalomban tartásáért felelősek. Lehet, hogy ha otthon vagyok, kihúzódom a térfelemre, szívok egy kis Daniell-mentes levegőt, hamarabb csitultak volna az érzékeim, de ezen a másfél személyes ágyon, szorosan mellette fekve komolyan mondom, agonizáltam. Csak tódult az orromba az illata, a nyelvemen hirtelen az íze is felderengett. Tiniként sem voltam ennyire – nincs jobb szavam rá, bármennyire is szeretném – kanos, mint abban a pillanatban. Akkor vélekedik az ember olyan nevetséges végletességgel, hogy a világ végét helyezi kilátásba, ha nem kaphatja a kezébe az áhított akármit. Hát én így voltam ezen a viharos, vacsorából keveredett ottalvós estén. Az a bizonyos valami, ami velem nagyon egy idős, nem kérte, követelte magának Daniellt magát. Percek is elteltek, míg próbáltam a saját lelkemre beszélni, de teljesen és tökéletesen hasztalan volt a beleölt energia. Töretlenül akartam Daniellt, olyannyira, hogy hülyeség kezdett ömleni a számon.

 - Jól van, akkor… - meg akartam simítani a vállát, de rájöttem, hogy nem lennék képes egyetlen érintés után megállni, így továbbra is csak a homlokom bőre forrósította az övét – hívok egy taxit. Jó? Hívok… - hadartam. Hívok, hívok, hívok, egymás után, legalább háromszor. Úgy éreztem, a láz beszél belőlem, vagy akkor és ott, inkább a vágy.

 - Ne már. – Kételkedő mosolya jött és ment. – Képes lennél rá? – suttogott, én pedig már attól reszkettem, hogy forró lehelete megcirógatta a számat. Szánalmasnak éreztem magam ebben a szerepben, a morzsára ácsingózva, és mégis, nem volt, amit ne adtam volna meg egyetlen csókjáért. Az ital, vagy a szerelem, a két lehetőség közül az egyiknek tituláltam az okot, a másikat pedig felelőssé tettem a kivitelezésért. A Sei által vásárolt - mellesleg ízes - költemény úgy a fejembe szállt, hogy öröm lehetett nézni. Csak sejtem. Annyira nem volt jó, hogy kívülről is megszemlélhessem magam.

 - Képes – bólintottam hevesen. – Mondok neked valamit, Csücsök. – Hadartam, bár a nyelvem már bele-belegabalyodott a gyors gondolatokba. – Lehet, hogy történt itt ez-az, de egy valamiben biztos lehetsz. Még soha, senkit nem akartak ennyire ebben az ágyban, mint ahogy most én akarlak téged, szóval fogom magam, előásom a mobilomat, hívok egy taxit és hazarepítem magunkat, mert ha én ma nem…

Megkönyörült rajtam. Daniell, az irgalmas, kifordult a karjaim közül, átlendítette rajtam szépen formált, hosszú combjait és még egy felet sem nyikkanhattam, már rajtam ült. Lenézett rám, és én imádtam, amit a tekintetében láttam.

Sokszor, irreálisan sokszor ölöm magam rajta, meddig elég a szerelem hozzá, hogy kívánjon. Ijesztgetem magamat, hogy egyszer elvész az érzés, apad a láng, de ilyenkor, amikor ezüstje ködben úszik, bársonyos fények csillannak íriszén, lázban ég és mégis reszketve fázik, amikor úgy néz rám, ahogy most is teszi, akkor mindig eloszlik az érzés és nem értem, hogy is kételkedhettem valaha benne, mit érez, akár egyetlen, gyorsan rohanó másodpercre is.

Úgy lovagolt rajtam, hogy azt hittem, az eszemet vesztem a vágtában. Én a derekát markoltam, ő egyik kezével az ágy támláját szorította, másik tenyerét pedig a számra tapasztva tartotta, mert ahogy az első fél percben kiderült, sikerült gátlástalanná innom magam, ő pedig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy mással – nevezetesen magával Numata Seikivel - is megosszuk, mit művelünk a zárt ajtó mögött. Eleinte bent tartotta saját sóhajait pusztán azzal, hogy beharapta csókolnivaló alsó ajkát, de egy ponton rám dőlt, arcát a vállam gödrébe temette és próbálta elhallgattatni velem együtt saját magát is. Sikerült is, meg nem is.

Rég ébredtem úgy, hogy van időm lustálkodni, most pedig egy kötelezettségektől mentes reggelre virradt. Végre. A kezdet kezdetén sokat néztem, míg aludt. Elvarázsolt az ágyamban szendergő Daniell látványa. Szép volt, békés és én képtelen voltam elhinni, hogy ott van velem. Mára sem érzem másként. Ugyanúgy bele tudok feledkezni a mézszőke hajzuhatagba, a sápadt bőrbe, karcsú és mégis erős vonalakba. Az illata bong, én pedig pislogás nélkül vagyok képes figyelni, és még ma is próbálom megfejteni, hogy történtünk ő és én. Néha felébred, akár ma is, olykor szentimentális mosollyal fürkészi a vonásaimat, kicsit rosszallva, kicsit bolondosan, akár ma is, és előfordul, hogy én belepirulok abba, hogy tetten ért, igen, akár ma is.

Még reggel is el tudtam csábítani. Akkor nem egy átszeretkezett éjszakát váltó átszeretkezett reggelre ácsingóztam, hanem arra, hogy engedjen a teste titkos óhajának és bújjon bele a Seiki által a fiókba készített, elképzelhetetlenül puha és komfortos fürdőköpenybe.

Életem, kócos mézségével, megkurtított éjszakája és talán csöppnyi macskajaja okán harapósabb volt, mint tőle megszoktam. Máskor is csípős, ha exemről folyik a diskurzus, de most még erre is rálicitált. Rám morrantott, hogy volt kapcsolatom több csillagos hotelnek hallucinálja magát, vagy mi a fene? A fene helyett ő egy sokkalta, mondjuk úgy élesebb jelzővel illette a helyzetet, de miután vett egy forró zuhanyt, kicsit megenyhült annyira, hogy engedett az unszolásnak és a reggelihez a köntöst választotta. Csak szerettem volna, ha lazul egy csöppet. Neki is sokkalta jobb, ha kényelmesen költheti el a nap első étkezését, nekem pedig érdekem, hogy jól érezze magát, mert ha nem, marad nekem egész napra a citromba harapott ábrázata, azt pedig nem szeretem, én a vidám Daniellt pártolom.

Szép volt a reggel. Tavasziasan friss és madárcsicsergős még így, a városban is. Kellemes reggelit költöttünk el négyesben. Nem igazán beszélgettünk, inkább falatoztunk. Asuka annyira mesés asztalt varázsolt elénk, hogy még Daniell is elfelejtette, hogy alapjában ő nem szeretne itt lenni, sőt azzal lépett ki ideiglenes szobánk ajtaján, hogy lehetőleg ne főzessek le kávét, csak markoljak egy adag kávébabot, majd a lépcsőn lefelé menet pépesre rágom, ennek ellenére most azzal volt elfoglalva, hogy mit kóstoljon meg először a túl gazdag választékból. A bőség zavara.

Asuka elégedetten nézte a kezeinket, sokszor ő maga enni is elfelejtett, annyira boldogan szemlélte, hogy ritkul az asztal tartalma. Élénkbarna szemeivel úgy mosolygott, hogy a száján nyújtózó vidámság csak hab volt a tortán. Szabályosan gyönyörködött abban, ahogy eszünk, én pedig mosolyogtam az elégedettségén. Sei is boldognak látszott. Kisimulva ette a reggelijét, mosolya is nagyobb volt a megszokottnál. Engem az összkép töltött el elégedettséggel. Béke volt, nyugalom és fura mód, egyfajta pihentető harmónia. Még ha ideiglenes, csak alkalomra szóló ez a felhőtlen boldogság, engem akkor is megelégedettséggel töltött el, amit éreztem.