2017. május 8., hétfő

Szia Mindenki!

Szia Mindenki!


Tavaly Vik és én megünnepeltük tíz éves fennállásunkat. (Én egy pár nekem kedves pálcát, ő pedig egy levendula színű plüssnyulat kapott.) Ez azt jelenti, hogy a Sóhajom, ilyen vagy olyan formában kongatja a tízet.

Tíz év. Én azt hiszem nagyon szerencsés voltam, hogy ilyen olvasóközönséget kaptam mint ti vagytok. Soha nem kellett kérnem, minden egyes frissítés után a fórum (amikor még volt fórum) megtelt hozzászólásokkal, hosszú-hosszú gondolatokkal és én mindig úgy örültem annak, hogy megtiszteltek azzal, hogy megosztjátok velem őket. A Sóhajomtól kaptam barátokat, egy kört aminek részévé váltam és részének érzem magam mai napig. Emlékszem az első fórumtalálkozóra. Az ötödikes szavalóversenyem óta nem tapsoltak meg, mit mondjak? A rengeteg emlék megmarad. Most azt hiszitek, hogy búcsúzkodom, igaz? Úgy hangzik?

Nagyon régóta halogatom ezt a bejegyzést, és most, amikor rászántam magam, most se vagyok a helyzet magaslatán. Persze mindenki látja, hogy egy éve nem volt frissítés. Több mint egy éve. Valahol lehet sejteni mi a helyzet, ugye? 

Nem mondom, hogy soha többé nem veszem fel a fonalat. Szeretem őket, tudjátok, mindenkit Sóhajom-herceg háreméből. De most le kellett tennem mert erre van szükségem. Becsukni, félrerakni, lezárni. Nem mondom, hogy örökre mert soha ne mond, hogy soha. De most ez kell.

Nagyon hirtelen húztam be a kéziféket. Végignézve a listán rájöttem, hogy például Dany utolsó fejezetét ebből a kötetből még fel sem tettem. Ezt még pótolni fogom, sőt. Körülnézek és ami megosztható állapotban van, azt is feltöltöm, megígérem.

Amíg pedig újra találkozunk, vigyázzatok magatokra. :)

Ayase

24 megjegyzés:

  1. Szia! Most egy kicsit elkeseredtem, de megértem, kell az embernek a változás, bár nekem mint egy kíváncsi olvasónak szomorú. De sebaj egy kis reményt azért hagytál. Örülök hogy nem vesztél el, mert ám hiányoztál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy meg is ígértem, elkezdtem átnézni mim van és minden aminek látom értelmét, az felkerül. Kis Dany, kis apuci, sőt még Kamélia is.
      Nem mondom, hogy "soha", tényleg nem. :) De most nem. Ne szomorkodjatok, ha én nem vagyok az, ti se legyetek azok. Azt nem karom. Csak kell nekem egy kis változás.

      Törlés
  2. Sírok, mert akárhonnan nézem, az életem része lettél. Minden héten fellátogattam az oldalra. (Erre is meg az előzőre is.) Nagyon vártam az új fejezeteket. Ha nagyon-nagyon hiányoztál levettem a könyvespolcomról a köteteid, amiket megvettem. (Bevallom, még mindig jobban szeretek papírról, puha párnák között olvasni. :) ) Nagyon megszeretem a szereplőidet, főleg Apucit és kicsi "lányát". Remélem, egyszer még folytatod majd az ő történetüket is, meg Daniellt is... Vigyázz magadra, és várlak vissza... Valamikor...
    Addig is, újra és újra elolvasom a meglévő történeteket és várok türelmesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sírj! Ahogy válogatom mi alkalmas még posztolásra, találtam olyat amit róluk is feltehetek. :) Szép hosszú darab. Jaj nem mondom, hogy búcsúzóul mert olyan gonoszan hangzik és rossz kedvem lesz tőle mikor egyébként nem érzem rosszul magam én... jól vagyok. Ki tudja mi lesz holnap, a jövőhéten, vagy jövőre. És nagyon köszönöm.

      Törlés
  3. Már most hiányzol!
    Sok sikert! :-)

    VálaszTörlés
  4. Szia. Nem is tudom mit írjak... Gondoltam, hogy van valami a magánéletedben,ami miatt nincs friss, de azt valahogy teljesen kizártnak tartottam, hogy nem folytatod az írást. Természetesen telejes mértékben értem és elfogadom/nincs más választásom sajnos/ :), hogy erre van szükséged. Nem tudom mennyire vagy tisztában azzal, hogy amiket adtál azok egytől egyig gyöngyszemek. Nem túlzok vannak részek,amik szóról szóra bennem vannak. Az Életem része lett a Sóhajom minden karaktere. Köszönöm Neked, hogy ennyit adtál nekem. Rendszeresen vissza fogok járni ide / remélem az oldal megmarad/ és olvasom Őket újra és újra.
    Nagyon várom a visszatérésed! Minden jót Neked! 😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miya, ki mondta, hogy nem ír? *kacsint* Csak... Hm. Majd meglátjuk. :))

      Vik

      Törlés
    2. Nincsen semmi baj, nincs valami, nincs ok, vagyis nem tudom, hogy van-e. Egyszerűen csak... most így van. :)
      Nem akarom letörölni a blogot. Nem tudom meddig marad meg de ahogy írtam is, még elég sok minden van amit feltehetek, csak kicsit át kell nézni a dolgokat, de a következő hónapokban lesznek még frissek. Amit megírtam a történetekből és van annyira egyben, hogy olvasható, azt fel fogom tenni. :)
      Nekem is van köszönnivalóm. Én is sokat kaptam tőletek az évek alatt, ez megmarad. És ki tudja mit hoz a holnap vagy a holnapután. :)

      Törlés
  5. Kedves Ayase!
    Én is hetente bekukkantottam - kezdetben a frissek miatt, majd miattad. Bevallom izgultam, de most megnyugodtam és egyszerűen csak örülök neked!
    Az az igazság, hogy sajnálom a tényt, hogy egy remek író pihenteti magát - remélem :) -, de így is olyan kerek, egészek a történeteid - kivéve a legújabbakat -, hogy a megnyugvás, hogy rendben vagy, felülírja a szomorkodást. Remélem, nagyjából érthetően tudtam lepötyögni, hogy mit érzek... :)
    Mindenért hálás vagyok, amit kaptunk és ami még hátravan - sőt, annak is nagyon örülnék, ha csak egy-két mondattal leírnád, hogy az új párosokkal mik voltak a terveid? Akár Holdfény herceggel, akár a "nagykutyás családsegítővel" - bár nem látom az oldalon, de úgy rémlik, hogy nálad olvastam egy-két fejezetet az utóbbiról (a címe nem ugrik be, de ha jól emlékszem, akkor talán a Nekoko-ban találkoztunk a szereplőkkel, de kicsit homályos a dolog...) Az ilyen morzsácskáknak is örülnék! ... és ha hülyeségeket írtam, akkor elnézést kérek! :D
    Köszönöm, hogy jelentkeztél ... és örök hálám a tíz évért (hihetetlen :D), mindkettőtöknek gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Kezdem nagyjából átlátni mit fogok tudni feltenni, azért lesz itt még mit olvasni, csak kell hozzá kis idő míg javításra kerülnek és valami sorrendet is kreálnom kell, nem önthetek mindent csak úgy ide. :) A félbehagyott történetekhez is felteszem ami megvan belőlük, ami hiányzik azt pedig nagyon szívesen kiegészítem, ha szeretnétek elmesélem, mi maradt ki.

      Jól emlékszel, a történet a Nekokohoz kapcsolódott... volna mert egy-két fejezetnél több sosem íródott belőle. Sajnos van, hogy egy elképzelés csak annyi marad. Egy ötlet és ennyi. :/

      Én köszönöm neked, hogy itt voltál és remélem maradsz még, mert ki tudja... és utálok búcsúzkodik így nem is csinálnom. :)

      Törlés
  6. Szia!

    Tíz év! Szinte el sem hiszem! Úgy repült el, mint ha csak egy pillanat lett volna.

    Mikor évekkel ezelőtt rád találtam - és általad Danielre -, egy teljesen új világ nyílt meg számomra, amelynek a megismeréséért, örökké hálás leszek neked!

    A történeteid a lényem szerves részévé váltak, formáltak, alakítottak engem. Általuk, s általad, lettem az az ember, aki most vagyok! Köszönet érte!

    Megértem, hogy kell a váltás, hisz erre mindenkinek szüksége van néha... de kérlek, azért az írást sose add fel! Te egy olyan isten áldotta tehetség vagy, aki ritkaság számba megy, a mai világban!

    Köszönet minden egyes sztoriért, amit olvashattam tőled! Imádtam mindet!

    UI: Időközben nekem is lett egy Csücsök, akit semmi pénzért nem adnék! :) Vetekszik Dannyvel, kb. pont olyan "flugos" mint ő!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Túl gyorsan. Hova a fenébe rohan minden?

      Az ilyen köszönömök amiken mindig ledöbbenek, mert... én csak írtam. ^^
      Bár volt egy időszak az életemben, amikor azt hittem, hogy nem fogok többet, azóta már ez is mögöttem van. Az írás a részem, remélem az is marad.

      Sok sok szerencsét a saját Csücsködhöz!! <3

      Törlés
  7. Szia~
    10 év, alig hiszem el, olyan sok idő, és annyira a szívemhez nőttek a történeteid, hihetetlen, hogy ilyen régóta itt vagy és itt vannak Csücsökék meg mindenki :) (én "csak" kb 8 éve találtam ide, de az se most volt :D)
    Nem is tudom, mit írhatnék, egy köszönöm annyira kevésnek tűnik, oly sokat kaptam innen. Nemrég sikerült megint előszedni Danyéket és elkezdtem újra olvasni a könyveket, és vicces, hogy mindig akadnak benne részletek, amikre nem emlékszem :)

    Lényeg a lényeg, örülök, hogy minden rendben, továbbra is felnézegetek az oldalra, ahogy eddig tettem, és várom, hogy olvashassak tőled újakat :)

    (zárójeles megjegyzés: nemrég az én utamba is sodort az élet egy Csücsköt, akinek örülhetek, hogy van nekem :) )

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Szia,
    egyszer már sikerült elköszönöm Tőled, de az internet elvette a szavaimat és most második nekifutásnak már nem találom őket, de szeretnék elköszönni Tőled és megköszönni, hogy évekig az életünk része voltál.

    Igazad volt! Valahol lehetett sejteni mi fog jönni, de addig, amíg nem köszöntél el, nem volt ott a bizonyosság. Így kicsit másabb!
    Életem során két olyan ember volt, aki nagy hatással volt rám és úgy érzem valamilyen úton-módon megmentett. Az egyik ilyen személy Te voltál. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy rátaláltam az írásaidra. Egy valamit viszont sajnálok, hogy nem volt alkalmam nekem is megtapsolni Téged. Jár Neked! Még most is és mindig is fog.
    Szerintem élete során minden ember volt már pihe, én biztosan. Még sok évvel ezelőtt. Akkor mikor nem volt senki, aki tartson én az írásaidba kapaszkodtam. És a Többiek elköszönését olvasva nem én voltam az egyetlen, akire ekkora hatást tettél.
    Szóljon örökre vagy évekre a búcsúd, ez most nem fontos. Nem is számít. Annyi mindent adtál már az olvasóidnak, hogy kitörölhetetlen vagy az életünkből. Nyomot hagytál bennünk és valami különlegeset alkottál, valami utánozhatatlant és egyedit, ami hatással volt mindenkire, aki olyan szerencsés volt, hogy megcsodálhatta.

    A jövőre nézve csupa szépet és jót kívánok Neked, mert bár örök cinikus vagyok, de tudom Te csak azt érdemled, a szépet és a jót. Csoda vagy ezen a világon, és remélem, siker övezi, majd az utadat, bármerre is vezessen.

    Üdvözlettel:
    Éda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem úgy tűnik, nagyon szépen megtaláltad őket másodszorra is. :)

      Annyiszor elmondtam már, de mindig úgy meglepnek az ilyen gondolatok, mert én nem csináltam ám semmit. :) Én csak leírtam és a mai napig csak pislogok mi keveredett belőle. Én is tartozom egy köszönettel, értetek, olvasókért. :) Ma kevesebb lennék nélkületek.
      Talán igazad van, talán mindenki volt pihe, én biztosan és jó ha valamibe van kapaszkodni, és az is jó, ha van amit elengedhetsz ha már meg tudsz állni a saját lábadon. :)

      Köszönöm neked <3 és nem búcsúzkodom. :)

      Ayase

      Törlés
  10. Köszönöm a csodás perceket,órákat.nagyon megszerettem az F.A. remélem lesz egyszer folytatása..Nagyon reménykedek benne hogy az oldal megmarad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm akkor a mai frissítésnek biztos örülni fogsz. :)

      Én nem tervezem törölni. ;)

      Törlés
  11. Szia! Annyira nagyon sajnálom, de megértem a döntésed! Nagyon köszönöm, hogy olvashattam a csodás történeteiteket! Remélem hamarosan újra írni fogsz!

    VálaszTörlés
  12. Azért én nagyon bízom benne, hogy egy nap majd folytatod az álmodozást tovább.Csodálatos világot adtál nekünk ,és azért is kaptál mindig rengeteg hozzászólást, mert volt mondani való az írásodba amire egyszerűen válaszolni kellett. Mert kirobbant az olvasóból. Nagyon fogsz hiányozni légy nagyon boldog ,és ha újra írsz én megtalállak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Én pedig megígérem, hogy nem fogok elbújni. :)

      Törlés
  13. Elvesztem egy kicsit , az élet meg tépett. Mire vissza találtam te sodródsz tovább . Bízom benne hogy , nem végleg . VYVY

    VálaszTörlés
  14. 2020 végefelé jó itt néhány mélyet sóhajtani, hogy legyen újra erő visszatérni a valóságba. Elmondhatatlanúl hálás vagyok az írásaidért, érted, és hogy itt hagytad nekünk a srácokat. Köszönöm :)

    VálaszTörlés