2016. április 23., szombat

Daniell X/10 - Végakarat

Nagyon nehéz internet nélkül frissíteni! Nagyon!



- Beszéljünk - mondta a földön ülve, tornyosulva a felfordulás felett, ami megette a dohányzóasztalt.
- Mit csinálsz? - pislogtam rá. Tárcám kibelezve hevert minden négyzetcentiméteren. - Nekem mindjárt mennem kell...
- Te kérted, hogy vegyem elő a falfestőember névjegykártyáját - közölte pöffentve, mert persze mit értetlenkedem, mikor én adtam utasításba.
- A névjegykártya a tokban van, névjegykártya-tartónak hívják. Azt hiszem. - Csúnyán nézett rám, tud olyat. - Ugye találó?
- Hát nekem három névjegykártyám van és mindet a pénztárcámban hordom!
Csípőre tettem a kezem, mert ha ő így, akkor én is így.
- Hát nekem meg már nem számolom, mennyi van és annak rendje és módja szerint az erre kijelölt tokban tartom.
Leültem a kanapéra, csak pislogtam, hogy az én karcsú tárcámat hogy tudta így kibelezni.
- Hol tartottam? - A lekopogott ritmus kicsit az sms-hangjára hajazott, majd a villanykörte a feje felett újra kigyulladt. - Beszéljünk - és azzal a mozdulattal laminált kártyát nyújtott át nekem, én pedig tudtam, hogy most lettem nyakig a szószban.
- Erről? – kérdeztem, de csak időnyerésből, mert mégis mi a patvarról akarna beszélgetni, ha nem arról, amit éppen most nyomott a kezembe. Mézszőke szerelmem borús volt, mint a késő őszi égbolt, én pedig marhára próbáltam csak úgy mellékesen semmilyen érzelmet nem mutatni a képemen.
- Szóval hordasz magadnál egy kártyát, amin az van, hogy a vészhelyzet esetén értesítendő személy nem én vagyok. Miért van ez?
Lézerszemekkel vizslatott, komolyan, tudtam, hogy a vesémbe lát.
- Életem, fogalmam sincs, nem jutott eszembe mostanában.
Bólintva elfogadta. 
- Jól van. Mikor változtatod meg?
És ránk ült a csend, kényelmetlen volt, nyomta a vállam. Az első fél percben még mosolygott, aztán újra beborult, végül pedig már egészen vészjóslóan méregetett. Daniell pillanatok alatt tud fiatal férfiből házisárkánnyá transzformálódni és a pikkelyesedés már megindult.
- Természetesen megváltoztatom – mondtam, mielőtt még tűzokádásba kezd és csak két marék hamu maradok a szófán - de előtte azért pár dolgot szeretném, ha megbeszélnénk. - Nem tetszett neki, gyanakvó tekintete mutatta, sejti, hogy valami nem lesz ínyére. Én egy lépéssel előbbre vagyok, mert én egyenesen tudom. - Fontos tudnod a részleteket.
- Várok. – Megint azt a ritmust dobolta.
- De most dolgozni kell mennem.
- Vááárok. 
- Ha bármilyen okból kifolyólag magatehetetlen állapotba kerülnék és bizonyosságot nyer, hogy nincs agyi aktivitás, ha nem vagyok képes önállóan lélegezni, azt akarom, hogy lekössenek a létfenntartó készülékekről és ha megáll a szívem, ne élesszenek újra. Ezen kívül halálom esetén szeretném felajánlani, amit lehet, és itt nem csak a szervekre gondolok. Porcra, bőrre, retinára, mindenre, ami használható és...
Daniellre néztem. Szemei elnyíltak, maga mögött hagyta a komikus méretet, szó szerint ijesztő volt látni a szemfehérjét, sőt, a szegletében a vörös ereket.
- Bőrt?
A szája nyitva maradt, tekintetét pillanatra sem vette rólam.
- Vannak olyan emberek, akiknek szüksége van bőrtranszplantációra és ha van egyezés....
- Oké, oké - intett felém, mintha füstöt legyezne, de inkább próbálta belém fojtani a szót. - Azt hittem, hogy ez olyan kis laza dolog lesz, én szólok, hogy én legyek, akit hívnak, te azt mondod, jó, és ezzel pontot tettünk. Nem állhat be az a klisé, hogy veled bármi… engem meg nem engednek be hozzád, de... huh - Felállt és a teraszajtóig ment, hogy kitárja azt, majd pár mélytüdős kortyot szippantson a hűvös, reggeli levegőből. - Most nagyon rosszul vagyok.
Hittem neki, teljesen elsápadt és nem, ennek semmi köze sincs az egyébként fehér bőrtónusához, a kettő ég és föld. A gyomrára tapasztotta a tenyerét, mintha bármit is tompítana vele.
- Kérsz valamit inni? - néztem aggódva. Mellé lépve lefékeztem, kisimítottam egy tincset a homlokából, verejték gyöngyözött a haja tövében.
- Nem. Nem. - Mély levegőt vett. - Azt kérem, hogy felejtsd el ezt az egészet.
- Melyiket? - néztem rá. - Hogy nem akarom, hogy gépekkel tartsanak életben, vagy hogy halálom után szeretnék segíteni azzal, amire nekem már úgysincs szükségem, de valaki másnak az életet jelentheti?
Bólintott.
- Igen.
Aztán pedig néztük egymást, de egyikünk sem pislogott.
- Dolgozni kell mennem – léptem végül én el tőle. - Inkább majd vegyük elő máskor. Olyankor, amikor… nem tudom, van időnk a nagy beszélgetésekre. Annyi van mostanság. Rendben?
- Aha. Aha – köhintett, bólogatásnak nem mondtam volna, ahogy körkörösen ingatta a fejét. Zsebre vágott kézzel hátrált egy lépést. - Addig pedig, ha esetleg melóba menet elcsúszol a parkolóban, jön Numata Seiki és aláírja, hogy megnyúzhatnak.
Nem tudom, mit vártunk egymás merev bámulásától. Ismét farkasszemet néztünk.
- Most butaságokat beszélsz.
- Van ez valahol papíron is? - kérdezte elgondolkodva. Nem is kellett válaszolnom. - Persze, hogy van.
Én még értetlenebb voltam, ő pedig egyre jobban kiborulni látszott.
- Életem - nyúltam a keze után - mégis miről beszélünk? A végakaratot azért hívják annak, mert akkor ott a vége, nem? Rengeteg ember vár májra, szívre, bármire, és ha nekem már nem kell, más miért ne kaphatná meg? Tudod, mennyi emberen segíthet egyetlen? És tudod, hogy most el kell mennem dolgozni? Tegyük át ezt máskorra, rendben?
- Szeretném, ha az én nevem lenne a kártyán - mondta, mintha meg sem hallott volna.
- Rendben - bólintottam. - Én pedig szeretném, ha minden úgy lenne, ahogy meghagytam.
Ő gondolkozás nélkül válaszolt.
- Nem.
És én dolgozni mentem.



- Érzéketlen vagy.
Olyan volt, mint egy vicc. Hülye vicc. Numata Seiki azt mondja nekem, hogy érzéketlen vagyok és közben... ebédet főz? A lakás tipp-topp, minden ragyog és neki... köténye van. Igazi kötény, nincs rajta perverz idézet vagy egy félmeztelen fickó ágyékkötőben, ez egy egészen hagyományos, pasztellszínű kötény és mi a franc... ?
- Hogy mondtad? - adtam egy százalék esélyt arra, hogy rosszul hallottam, miközben árgus szemekkel figyeltem, hogy valóban, tényleg éppen ételt készít-e, olyat, ami nem az a kétes hozzávalókból összegyúrt paradicsomos gombócnak elkeresztelt átok. Évek alatt sem sikerült rájönnöm, kitől tanulta, mert tőlem nem, az biztos. Szerintem olaszt kevert hazaival, de ahányszor feltálalta, én legszívesebben az égre emelt kezekkel üvöltöttem volna, hogy ’miért’?
- Baszod, ha mindig hozzám jössz sírni, fogadd el, amit mondok, mert te is tudod, és én is, hogy azért vagy itt, mert kurvára mindig nekem van igazam.
Kontyban volt a haja. Kötényben van, főz és kontyban van a haja és bölcsességek ömlenek a szájából…
- De... – elakadt a szavam.
- Érzéketlen vagy - ismételte meg roppant türelmesen, mert ma nagyot hallok. – Jaj, az istenért, Ryu, ne legyél már ennyire tyúkeszű! Te orvos vagy, én is. Tudod, hány ember hal meg nap, mint nap, úgy érzed, még utoljára segíthetsz, és meg akarod tenni. És most nézzük a másik oldalról. - Letette a tésztát és megállt előttem. Csípőre tette azt a kötényes kezét és nekiállt velem pörölni. - Te normális vagy, baszd meg? Ott feküdtél egy hónapig alfában, ez meg járt hozzád, üldögélt a tövedben, meg pöntyögött neked. Egy nap meg durr, és felébredtél, mert vannak még csodák, bizony barátom, a laikusok ezt így könyvelik. Kóma volt, kóma ment, mert mindig van remény, wow „csoda”, erre most közlöd vele… ezt, amit közöltél? Szöszikém, szerelmem, csodák nincsenek, ha legközelebb bezúzom az agyam, megyek a darálóba, vili? Barom. Duplán barom - mutatott rám a kanállal. Volt még egy perces hatásszünet, míg meredt rám, hátat fordítva tiszta kanalat vett elő, merített, fújt, kóstolt, s elégedetten hümmögött. Szemöldöke hullámot vetett, míg fűszert választott és meghintette a művét, s mikor szépen ívelt mozdulattal visszabiggyesztette az üvegcsét a helyére, megpördült és mutatóujjával becélozta a homlokom kellős közepét. - Ti ketten rosszabbak vagytok, mint egy kurva szappanopera! Hát miért nem lehetnek neked olyan problémáid, amiről szeretek hallani? Ahelyett, hogy olyasmiről pofáznánk, ami érdekel…
- ... szex? - töltöttem ki a szaggatott vonalat.
- Hát sokkal inkább annál, minthogy elméleti gyerekek és donorszervek repkednek a levegőben! Legyél eszednél és foglalkozzatok jó dolgokkal!
Keze nyomán fodrok születtek a levegőben, bárányfelhők gőzből, és én hirtelen rájöttem, nem ülök a konyhájában, az ágyamban fekszem és alszom, mert ez túl szürreális, hogy igaz legyen…
- Mitől nőttek szárnyaid?
- Nemsokára szabira megyek! - reppent tova.
- Azok még mindig hetek...
- Ünneprontó.
De a mosolyt nem tudtam lesikálni az arcáról. 



Beültem egy nagy kád vízbe, áztattam magam, próbáltam mindent kimosni a fejemből, csak lebegtem. Két szolid koppantás után az ajtó kinyílt és Daniell belépett. Felvont szemöldökkel néztem végig, ahogy legyurmálja magáról a farmert, kibújik a pólójából, repülnek a zoknik, majd az alsóját maga mögött hagyva, rövid zuhany után simán begyalogol a fürdővizembe. Kicsit túlcsordult a víz, a túlfolyó mohón nyelte a felesleget. Feljebb ültem, igazítottam magamon, hogy kényelmesen beférjen, az ölembe helyezkedve, hátát a mellkasomnak vetve hajtotta fejét a vállgödrömbe.

- Szeretnék egy nyugodt hetet - sóhajtott fel, hangja reszelt. - Békét. - Arcát kicsit a nyakam felé biccentette, orra cirógatta az ádámcsutkám oldalát. - Nem akarok foglalkozni semmivel. - Vizes ujjai végigsimogattak az állam oldalán. - Születés, halál, szív, máj, tüdő, sperma. Nem akarok róluk hallani.
Megköszörültem a torkom, ő láthatólag eltöprengett.
- Ezt nem gondoltam át - jelentette be, én pedig tippeltem.
- Úgy érzed, elhamarkodott kijelentést tettél sperma fronton?
Nevettünk és annyira jólesett.
Simogattam a mellkasát. Egyszer megjegyezte, hogy ilyenkor úgy locsolom magunkat, mint anyuja a hálaadási pulykát. Sokat nem tudtam hozzátenni, de azóta mindig eszembe jut.
- Szép, amit csinálni akarsz, szóval megmenteni másokat nagyon nemes dolog. 
- És most jön a de - jegyeztem meg, mély levegőt szippantva puha hajából.
- De - mondta megadóan. - De. 
A csend ült rajtunk, csak a víz hangját hallottam, ahogy kiemelte a lábát, helyezkedett. Amit Numata Seiki mondott, ott motozott a fejemben.
- Ha beüt a szar és úgy jön ki, hogy egyedül maradok ezzel, én...  - Felült. Megfordult rajtam, térdei közé vette a combom, nedves ujjaival a hajamba szántott, fogta a fejem, miközben homlokát az enyémnek döntötte. - Adnod kell nekem időt, jó? Persze, hogy úgy lesz, ahogy akarod, de cserébe te elviselsz bekábelezve még egy vagy két napot, hogy én... el tudjalak engedni, rendben? – simogatta az arcom.
- Rendben – súgtam.
- És még valami. - Tekintete cikázott és én tudtam, mit akar mondani, ahogy a száját az arccsontomra simította. – Tudom, önző, de…
- Jól van - suttogtam egy aranyszín tinccsel az ujjaim között. - Bőrt nem. – A megkönnyebbült sóhajtól, ami elhagyta a torkát, kicsit elszégyelltem magam. - Nem akartam érzéketlen lenni – buktak ki a számon Sei szavai.
- Tudom – tátogta. - Köszönöm. – Adtunk egymásnak egy perc néma csendet, csak hallgattam, ahogy lélegzik, beszív és kifúj. Bizarr beszélgetésünk akkor tetőzött, amikor - És ez csak elméleti, mert nem akarom ezt, remélem, valahogy úgy lesz, hogy egyszerre. Egyszerre akarom. Ryury, megbízlak vele, hogy kövess el mindent ennek érdekében.
Én imádom őt, tényleg, a fülemtől a farkamig szerelmes vagyok belé – te jó ég, még a fejemben sem kellene ilyeneket mondanom - de néha olyan, mintha valamelyik animációs mese kellemesen ütődött mellékszereplőjét próbálnám mélyenszántó beszélgetésekre bírni. És míg én életbiztosításról és nyugdíjalapról kvartyogok, ő előad egy színes ceruzákat éltető sanzont, a nyomában pedig katicabogarak pittegnek-pattognak ritmusra. 
- Tíz évvel idősebb vagyok nálad, gyönyörűm, mégis mit szeretnél, hogy oldjam ezt meg? Tudom, az élet kiszámíthatatlan, és aki később érkezett, nem biztos, hogy később is távozik, de így kellene, hogy legyen ideális esetben és hát reméljük a legjobbakat. Tehát mit vársz tőlem, szerelmem? Hm? Van már terv? - simogattam az érett borostyán-árnyalatú tincseket, az ő ujjai továbbra is a bőrömön feszültek.
- Legyél találékony. Ha érzed, hogy jön a vég, mielőtt lemegy a roló, csapj tarkón engem is.
És nem voltam benne biztos, hogy viccel.
- Teljesen reális kérés – forgattam a szemem. – De ugye megérted, ha azt mondom, nem igazán fűlik rá a fogam.
- Akkor ne mocskold be vele a kezed. Fogadj fel valakit. Tudom, bérgyilkolók nem teremnek minden bokorban, de…
Homloka még mindig az enyémen és ennek az egyre ostobább eszmefuttatásnak csak úgy tudtam útját állni, hogy befogtam a száját.
- Művészi szintekre emeled az ökörségeket-beszélést.
Belevigyorgott a tenyerembe.
- Van, amit csak úgy tudok elviselni, ha hülyeségekkel higítom – szuszogta az ujjaimra.
- Akkor hagyjuk végre ezt és beszéljünk róla akkor, ha itt van az ideje.
- Száz-százötven év múlva – vágta rá gyors fejszámolást követően.
- Jól van, akkortájt visszatérünk rá.

18 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem ezt a párost!!! Élet szagú egy történet. Mikor vitatkoznak, akkor izgulok, hogy össze ne vesszenek, mikor viszont békülés van, akkor a szám a fülemig ér. IMÁDOM, köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint mindig, most is én köszönöm, hogy olvastad! <3 Remélem jössz máskor is!

      Törlés
  2. Előbb-utóbb előkerülnek az ilyen komoly beszélgetések is - és kell is róluk beszélni -, de Daniellnek teljesen igaza van abban, hogy most egy kicsit csőstől zúdult rájuk a sok-sok komoly dolog.
    Ők is elmehetnének szabadságra valahova - vagy nászútra! :D
    Köszönöm a folytatást - igazán tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen a nászút kimaradt, pedig (tervben volt!) rohadtúl rájuk fért volna. :/ Na de az élet meg a nemtejfelség mindig bekavar.
      Köszönöm, hogy olvastad, kötet utolsó fejezete is jön nemsokára.

      Törlés
  3. Imádom ezt a duó - triót. :-)
    Köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszi az új részt, már nagyon vártam!!! Imádom őket! Teljesen Danny függő vagyok!!! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egészségedre! A függőséged nekem jó hír, legalább egy ember fix lesz itt a százezredik kötet fejezeteinél. XD

      Törlés
  5. Nagyon tetszett ahogy megoldották ezt a konfliktust,azért jó egy ilyen barát a háznál mint Seiki megtud világítani Ryu-nak egy másik szempontot is a sajátján kívül .A szöszi tudta nélkül nagyon sokat segít neki :) Daniell sose hinné mennyit :)Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fix, hogy nem hinné el, jobb nem is próbálkozni. XD
      Örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy olvastad!

      Törlés
  6. Egyszerűen megunhatatlanok! Imádom őket! Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  7. Huh, komoly téma. Hihetetlen, hogy ez is előjött náluk. Persze Ryu mindenre gondol. Daniellnek meg valahogy jó érzéke van ahhoz, hogy megtaláljon olyan dolgokat, amikről Ryu magától sosem beszélne.

    VálaszTörlés
  8. Imádom őket! Brlőlük soha semennyinem elég! :)

    VálaszTörlés
  9. Huh, de hiányoznak már Daniellék... Róluk olvasni mindig lelki feltöltődést jelent itt, a szürke hétköznapok ragacsában.
    Remélem, minden rendben feléd, olyan rég nem hallottunk rólad :$ ^_^

    VálaszTörlés
  10. Szia Ayase! Remélem minden rendben veled. Nagyon rég nem jelentkeztél már. Nekem hihetetlen mód hiányzik a Sóhajom. Várlak már nagyon. ☺

    VálaszTörlés
  11. Szia! Én is beállnék a sorba, remélem minden rendben veled. Nagyon hiányoznak az írásaid :)

    VálaszTörlés
  12. Én is csatlakoznék az előttem szólókhoz, remélem semmi baj és hamarost újra visszatérsz közénk! :)

    VálaszTörlés