2016. január 30., szombat

Daniell X/7 - Dominó

A kártya már megvolt, jöjjön most valami más! :) És friss!



- Van egy rossz érzésem.
Szorosra fogott copfját néztem és még az is idegesen percegni látszott. Amint kimondta, már lépett is be az ajtón, én pedig maradtam kétségek között, fél méter távval a nyomában. Szerettem volna a válla után nyúlni, nem bántam volna, ha a gondolatait, teszem azt, még idefelé az úton megosztja velem. Én is elmondhattam volna neki, amit érzek - ez sok. Egyszerűen sok. Olyasmi érzés, ahogy eleinte voltam anyukájával és az öleléseivel. Bár talán ez kellene, hogy legyen a példája annak, hogy mindent - legalábbis a legtöbb dolgot - meg lehet szokni.
Fogalmam sincs róla, mit keresünk itt, azt hiszem Daniellnek még annyira se. Belementem, mert úgy éreztem, bele kell mennem, hogy segítsek valakinek, aki fontos neki, de nem értem, miért mi kaptuk ezt a meghívót, már ha nevezhetem így. Miért nem a családja? Anyja, apja, nagyszülei, a volt osztályfőnöke, mit tudom én, akárki, bárkit jobban jogosultnak éreznék rá, mint magunkat, vagyis engem. Miért kellünk mi ide?

Szűk előtérbe érkeztünk, kabátfogas és kényelmes székek, nem több mint fél tucat. Húsos levelű, dús szobanövény trónolt az egyik sarokban, magas, keskeny könyvespolc foglalta el a másik sarkot. Nagyon otthonos kis váróterem volt, de szinte biztos vagyok benne, hogy éppen ez volt a cél. Szemben a sokszor minimalista és túldizájnolt várókkal, itt megpróbáltak arra törekedni, hogy az ember feloldódjon, még ha ez nem is valószínű, hogy megtörténik.

Az egyetlen ajtó, ami a helyiségből nyílt, kitárult. Bájos mosolyú, filigrán hölgy sietett ki rajta, szinte barátságosan üdvözölt minket, mintha teadélutánra érkező kedves barátok lennénk, nem pedig terápiára ideinvitált gyanútlan kívülállók. Úgy éreztem magunkat, Daniell helyett is, mint áldozati bárányok a szertartás előtt. Miért?
- Ishigorou-san, Lewis-san, kérem, fáradjanak beljebb.
Lassú léptekkel indultunk el, ő szorosan a nyomunkban. Alacsony, már-már az kívánkozik a számra, hogy pöttöm teremtés volt, konttyal és talán negyven évvel a háta mögött, valahogy mégis idősebb hatást keltett bennem. Rendezett, fekete kosztümjén nagyítóval sem találhattam volna ráncot, a kockasarkú cipő tompa koppanással kísérte a lépteinket.
- Örülök, hogy eljöttek - csukta be mögöttünk az ajtót. Én kényszermosolyt erőltettem a vonásaimra, úgy biccentettem, Daniell nem fárasztotta magát a mímelt udvariassággal, ő csak bólintott, még halvány mosolyát sem vette elő. - Hamarosan Sotomura-san is csatlakozik hozzánk, kérem, foglaljanak helyet. 
Csill-vill parketta és pasztell-sárga falak, rám nem voltak különösen nyugtató hatással. Semmi mesterkélt, semmi steril, az öblös fotelek és egy süppedős, négyszemélyes kanapé inkább illett ténylegesen valaki nappalijába. Feszengésemet igyekeztem leplezni, nem igazán tudtam, hol kellene „helyet foglalnom”, hiszen talán paranoia, de úgy éreztem, ha a kanapéra ülök, annak üzenete van. Túl sok filmet nézek? Így álltam még fél percig, mint valami béna, és reméltem, hogy Daniell majd bök helyettem. Megtette. Elhelyezkedett a szófa legtávolabbi pontján. Nem is tudom, mit vártam, lévén ez az egyetlen hely, ami játszik, a fotelek kizárattak a versenyből, ha csak nem akarunk egymás ölébe ülni, hiszen a nő választott magának egyet, így egy maradt és bár mostanában több tabut is szegtünk, azért ez az egymáson üldögélés társaságban még nem játszik, leültem a szófa másik oldalára. 

Talán két percet töltö hármasban, finom, szinte ropogtatható némaságban, amikor Mio megjelent és onnan az egész... még sokkal kényelmetlenebb lett, ugyanis a várakozást immáron négyen folytattuk tovább. Szemlátomást senki nem kívánta magához ragadni a szót, annyit ugyan megtudtunk a hölgyről, hogy Mio már a kezdetektől az ő segítségével küzd azért, hogy legyőzze a félelmeit, hogy a mai nap célja kicsit más, mint az eddigiek és újfent köszönte, hogy idefáradtunk - s az ő szavaival élve - értékes időnket ajándékoztuk nekik. Aztán csend. Akkor körvonalazódott, hogy ő nem a porondmester, sokkal inkább közönség, de akkor... mik vagyunk mi ketten?

- Jól van. - Daniell a barátját fixírozta. - Mondanám, hogy nem értem, mi lehet az a dolog, amit nem mondhattál volna el úgy, hogy eljössz és becsengetsz a kapun, de azt hiszem, sejtem. Ha előbb leesik - nem is értem, miért nem, komolyan, nem értem a fejem, addig nem történt meg, amíg át nem léptem a küszöböt - szóval ha előbb rájövök, nem hazudok, nem lennénk itt.
És hallgatás. Az a különös és megalapozottnak tűnő érzésem támadt, hogy rajtam kívül mindenki tudja, mi az, ami itt lóg közöttünk a levegőben, egyedül én zárattam ki a titokból. Kellemetlenül éreztem magam attól, hogy ez az idegen nő árgus szemekkel figyel, hogy én, aki szeretem a magánéletemet zárt ajtók mögé, biztonságos falak óvó rejtekébe vonni, nyakig kerültem egy szituációba, amiben nem akarok lenni és most az ő mikroszkópja alatt, két üveglap közé préselve vagyok kénytelen létezni, még ha limitált ideig is. Feszélyez.
Lazítottam a nyakkendőmön, bár a komfortérzetemen mit sem emelt, és mivel egyre biztosabb voltam abban, hogy egyedüli vagyok a kérdőjellel a feje felett, ahhoz fordultam, akiről joggal gondolhattam, hogy segítségemre lesz.
- Daniell? - pillantottam rá, ő pedig szorosra húzta az ajkait. - Kérlek, magyarázd ezt meg nekem.
Szerelmem meggyűrte a homlokát, de a sakktáblát nem sikerült belőle kimasszírozni.
- Nem akarok itt lenni - közölte olyan arccal, mint amivel hajdanában-danában a falhoz vágta a hajkeféjét. Szinte vártam, hogy majd összekoccintja piros topánja sarkát, hátha. - Ryu, ha kicsit jobban belegondolok ebbe és rájövök, mire fel ez a meghívás, áthívtam volna Miot és lerendezem hatszemközt. Elnézését kérem, de akkor sem hagytam volna ebbe magunkat belerángatni - fordult egy pillanatra a higgadtan mosolygó nőhöz, ő pedig biccentett. Szerelmem vett egy mély levegőt, tekintete visszatért barátjára, aki éppen elegáns, vasalt nadrágjába próbálta szárítani feltételezem izzadó tenyerét. Miot még nem láttam ilyen elegánsnak, Daniell pedig régen volt ennyire... feszült? - Mio felvetett nekem egy... gondolatot. - A hangja bizonytalan volt, óvatos, mint aki tapogatózik jobbra, balra, keresi az aknát, igyekszik megfontoltan lépni.
- Konkrét kérdést tettem fel - szólt közbe az érintett és mi mindannyian láttuk, hogy Daniell mérges és mérgesebb. - Amire nem válaszoltál - mondta a lány, az ő vonásain pedig csak elszántság szikrázott.
- Igen, egy konkrét kérdést - nevetett Daniell, hangjának tónusa csípős, utóíze kesernyés volt. - Kettő nappal az esküvőnk előtt - és felháborodását nem kívánta véka alá rejteni. - Két nap!
- Azt mondtad, nem aktuális akkor és én vártam.
Daniell, ha nem is kiabálni készült, de mély levegőt vett, hangja mégsem zengette meg a szobát. Mérge, amilyen gyorsan jött, el is párolgott az éterbe, villám-dühe elszállni látszott. Mio arca annyira ártatlan volt, naivsága hihető és kicsit szánni való, a szociális fejletlenségének tökéletes mutatója.
Daniell sóhajtott. Átnyúlt a karfán Mio bal kezéért, kézfejét a csuklójára simította.
- Gondolj bele abba, hogy 48 órára voltunk valami hatalmastól, amire vártunk mind a ketten, fontos lépés volt az életünkben. - Ők egymást figyelték, a nő őket, én pedig a nőt, mert az arcáról tisztán olvasható volt minden gondolata. Biztos tisztában volt Daniellel, mint az egyetlen férfival Mio életében, de valamiről hallani, majd látni, ahogy a mítosz a szeme előtt elevenedik meg... Nagyláb, a Loch Ness-i szörny, a férfi, aki megérintheti Miót... - Tudod, hogy az volt. 
- Tudom. - A lány zavartan simította hátra a haját. - És akartam, hogy minden tökéletes legyen. Örültem nektek.
- Akkor miért vagyunk itt? - suttogott Daniell, ajkai szinte csak formálták a szavakat. - Miért hozol ilyen helyzetbe? Mondtam, hogy nem időszerű. Sőt. Rosszabb hely és rosszabb idő nem is létezhetett volna, talán csak valaki temetése. Ez nem volt fair.
- Szerintem azt vártad, hogy elfelejtsem.
- Lehet. - Daniell őszinte. Az. Na jó, a legtöbb esetben. 
- De nem fogom és vártam a válaszodra, te pedig szerintem hallgattál. Nem kérdezted meg.
A pumpa újra felfelé ment, én pedig csak néztem, tág pupillákkal, szinte levegővétel nélkül, a fonál már régen nem volt meg.
- Nem, nem kérdeztem meg. Ez nem így megy. Nem egy DVD-t kértél kölcsön, nem egy könyvet a polcról. A barátom vagy, tudod, hogy Ryu és én mennyi mindenen vagyunk túl, mennyit dolgoztunk rajta, hogy túl sok volt a vállunkon és ez már nem fért volna el - és le sem tagadhatná, hogy ült már hasonló díványon, hogy beszélt már a két üveglap közé szorulva egy vadidegen fülének, mert szinte csodálattal figyeltem, hogy megy neki az érzései kiteregetése... - Amikor ezt rám tetted, én éppen azt sem tudtam, hová kapjak és te durr, azt vártad tőlem, hogy egy újabb dolgot válaszoljak meg, olyat, amihez ráadásul egyedül nem is vagyok elég. Akár hiszed, akár nem, nem annyira könnyű leültetni a másikat és azt mondani neki - hé figyu, mit szólnál hozzá, ha odaadnám valakinek a spermámat?

Akkor történt, hogy megugrottam a szófán, mint aki alól kirántották az ülőpárnát. Daniell felém kapta a fejét és rájött, mi hagyta el a száját, ez azzal egy időben történhetett, hogy zsibbadni kezdett a bal karom. Mekkora blama lenne, ha itt kapnék szívrohamot...
Tátott szájjal fókuszáltam Daniellre, az agyam pedig jelezte, hogy a nagy, üres, fehér téren kívül nincs számomra használható információja.
- Hogy mi? - jött ki a számon, ennyi és nem több. Dany közelebb hajolt, bal kezével megsimította a térdemet.
- Mio. - Rám nézett, de hozzá beszélt. – Szeretném, ha elmondanád Ryunek, mivel kerestél meg engem az esküvőnk előtt.


- Azért itt szerettem volna találkozni veletek, mert ezt nehéz elmondani és nekem kellett egy kis... támasz. - Lopva pillantott jobbra, a jobbján ülő hölgytől jótékony biccentést kapott. - Jól vagyok. - Mély levegőt vett, felszabadult mosollyal távozott a sóhaj a tüdejéből. - Annyira, hogy most először kezdtem a jövővel számolni. Mit szeretnék, mi van a listán, ja és lett lista is. Sokáig nem volt, vagy ha volt is, az volt rajta "holnap". Ez elég rövid, nem? Nem szedek kedélyjavítókat, altatót csak elvétve, úgy vettem észre, ez a ciklusomhoz kötött, de talán ez nem ide tartozik. Ha már D így összetömörítette, ugrom, odáig. Gyereket szeretnék szülni, anya akarok lenni, valakinek az anyukája. Szeretném, ha Daniell segítene nekem ebben. De amikor elmondtam neki, ő azt mondta... amit mondott is. 

Menekülési tervem úgy nézett ki abban pillanatban, hogy kidobom a fejem az ablakon és utána ugrom. Beválhat. 

Daniell keze megtalálta az enyémet, átvándorolt a térdkalácsomról és most az ujjaimat cirógatta. A túl hosszúnak bizonyuló hallgatást a nő törte meg.
- Hogy éreznek ezzel kapcsolatban?
Biztos voltam benne, hogy röntgen szeme van és a vesémbe próbál látni vele. Daniell ujjai fogták a sajátjaimat és emellett az egész mellett valahogy teljesen eltörpült, hogy egy idegen előtt szorongatom egy férfi kezét.
- Nem jól - felelte kurtán Dany. Aggódva pillantott újra és újra felém, úgy tűnt, azt várja, mikor lövöm ki magam ültömből és távozom a világítótestek mellett csapott lyukon. - Nem csinálhatod ezt velem.  - Ezt már Miónak címezte. - Nem játszhatsz a kapcsolatommal, ha időt kérek, időt kell adnod nekem, ha úgy gondolom, nem akarok ezzel Ryu elé állni, akkor nem teszem meg. Lehet, hogy azért nem, mert kétségeim vannak az egésszel kapcsolatban és amíg én így érzek, addig mégis hogy akarod, hogy bármiről is beszeljünk? Szerintem nem gondoltad át, zsákutcába kergettél, kész tények elé állítottál és marha dühös vagyok érte. Ne tévesszen meg senkit, hogy nem üvöltök, én nagyon pipa vagyok.
- Féltem a nemtől. - Őt nézte, majd engem.
- Annál inkább türelmesnek kellett volna lenned!
- Ha te nemet mondasz nekem, én soha nem lehetek anya.
- Ez hülyeség – fújtatott Dany.
- Nem az! - vágott vissza a lány, a nőre nézett, az ő szemöldöke megpercent, visszaigazolást akart? Jóváhagyást? Mio újra bólintott, most várta először a tényleges segítséget. 

- Nagyon nehéz megmondani bármit is előre, de próbáltuk feltérképezni a lehetőségeket. Belevágtunk egy kísérletbe. Egy férfiinget kellett viselnie, nem egy újat, kifejezetten valakinek a tulajdonát. Nagyon kemény tortúrának tette ki magát és képes volt órákig megtűrni, mielőtt leszaggatta magáról. Ha egy idegen férfitől származó élettelen anyagot képtelen elviselni 24 órán keresztül, hogy hordaná kilenc hónapig magában egy darabját valakinek, akitől viszolyog? Nem működik. Az önök közti kapcsolat olyan, amilyenre még az elmondottak alapján sem mertem számítani. Érintések, közelség, kontaktus, ennek a tükrében... 
- Házas vagyok - közölte Daniell, most először beszélt a nőhöz. - Nem lehet csak úgy beszambázni valaki életébe és ezt kérni, vagy ha mégis, türelemmel kell lenni, mert nem vagyok köteles igennel válaszolni. Jogom van hozzá, hogy ne akarjam ezzel terhelni, akit szeretek.
- Nem tartja elég stabilnak a kapcsolatukat hozzá?
- Mi? Nem! Ne beszéljünk rólunk! - Csak néztem rá, a nő is rászegezte a tekintetét. - Tökéletesen stabilnak tartom a kapcsolatunkat - jelentette ki szemrebbenés nélkül. - De... Dominó. Játszotta már? Nem a klasszikus módon. Felállítani a téglákat, egymástól másfél centire, hosszú csíkokban. Elég egyet megpöccinteni és az összes dől. Láncreakció. Egy kérdés száz másikat pattint fel és mi éppen meg tudtunk válaszolni párat, amik a fejünk felett lebegtek, nem akartam még többet, nem most. Nyugalmat akartam. – Rám nézett. - Ott van apa. Minden, amit mondott, amit csinált, mondhatsz akármit, de láttam, mit ültetett el az agyadban, felhúzták a kockákat, áll a pálya, nem akartam...
- Tehát ez egy "nem" - mondta Mio.
- Időkérés volt, világos és jól olvasható "T".
- Nem akartok segíteni nekem - mondta Mio a padlónak.
- Nem ezt mondtam - szűrte Daniell a fogai között.
- Ishigorou-san, én sajnálom. Nem akartam önt kellemetlen helyzetbe hozni.
Nem akartam azt mondani "nem történt semmi", de az sem kívánkozott a számra, hogy "mégis sikerült". Én csak néztem.
- Ishigorou-san? Van esetleg, amit szeretne tisztázni az eddig elhangzottakkal kapcsolatban?
Az, hogy eddig nem igazán szóltam hozzá a dologhoz, nem azt jelentette, hogy nem fogtam fel a történteket, egyszerűen csak még nem tértem magamhoz. Még mindig nem.
- Azt hiszem, tökéletesen értem a kérést és a helyzetet – válaszoltam. Én beszéltem, de a robotpilóta vezetett. - Úgy érzi, itt az ideje, anya szeretne lenni, de a fóbiás félelme a férfiaktól ellehetetleníti, hogy bármilyen szexuális kapcsolatot is létesítsen velük. Feltételezem lezongorázták, milyen módon eshet még egy egyedülálló nő teherbe. Én nem vagyok pszichiáter, de teljesen laikus sem. Átlagember talán rákérdezne, miért nem egy sperma bank és egy vadidegen férfi, de megválaszoltam a saját kérdésem. Értem az ing-kísérlet lényegét is. Újra ott az alap probléma, a vadidegen férfi. Lehet, hogy a teste nem reagálna jól, a pszichés problémák testi tünet együttest is okozhatnak, lehet, hogy a következmények nagyon súlyosak lennének és akkor még nem számoltunk azzal a lehetőséggel, hogy fiúgyermeke születik valakitől, akivel egy légtérben sem lenne képes megmaradni pár pillanatnál tovább. Feltételezem ez vezetett Daniellhez. Ismeri, nem fél tőle, a barátja, mindemellett férfi is, akinek úgy érzi, egy darabját el tudná viselni magában. Azt hiszem, értem a miértet. Kihagytam valamit?
Megrázta a fejét.
- Semmi említésre méltót, hibátlan összefoglaló. - Levette a szemüvegét, úgy nézett a szemembe. - Csak azt, hogy érez ezzel kapcsolatban.
- Nem tudom. - Elnéztem. – Megkérdezném, ön mit gondol.
A nő csöppet sem lepődött meg. Köhintett, megigazította a gallérját.
- Itt az én véleményem egyáltalán nem számít. 
- Ön kezeli a hölgyet, itt pedig egy gyerekről beszélünk.
A nő Mióra nézett és a lány hezitált, de biccentett, a nő pedig hozzám fordult.
- Nem tartom okos ötletnek. Miónak is elmondtam, mi a véleményem. Jobban van. Tagadhatatlan. Évekig szinte eredménytelenül próbáltunk előre jutni és hirtelen mintha hónapok alatt bepótoltuk volna. Elképesztőnek tartom a változást, ígéretesnek a jövőt. De azt hiszem, ez még korai. Nincs hatalmamban megtiltani, önálló ember, saját akarata van, nem áll gyámság alatt, én javasolhatok. Az én véleményem, hogy ezzel még várnia kellene. De ha arra kíváncsi, stabilnak és képesnek tartom-e arra, hogy gondoskodjon egy másik emberi lényről, azt mondom, igen.

- Kinéztem egy házat. - A csendbe Mio hangja határozottsággal érkezett. - Egy aláírásra vagyunk attól, hogy az enyém legyen. Négy óra kocsival, elég messze van, de nem bánom. Változtatni akarok, újrakezdeni, tiszta lappal. Egy birtok, maga a ház nem nagy, de a hozzá tartozó föld nekem hatalmas. Oda akarok költözni. A városka aranyos, az emberek kedvesek, jórészt idősek, olyan... nyugodt. Boldog lehetnék ott, D. Segítsetek ebben.
Daniell arcán szomorú árny suhant át. Nézte a barátját, talán látta maga előtt a pánikhelyzetek halmait, amit évek alatt vele élt meg, a völgyeket, az átvirrasztott éjszakákat, a sok könnyet.
- Hidd el nekem, én nagyon szeretném, ha boldog lehetnél. Komolyan. De érts meg engem is. Túl nagy dolgot kérsz.
Mio rám fókuszált.
- Ishigorou-san, én nem akarok, ahogy D mondta, plusz egy súlyt tenni az önök kapcsolatára, én a saját életembe szeretném azt a babát. Nem szeretném... nem akarom, hogy Daniell legyen a gyerekem apja, akit én keresek, azt donornak hívják. Erre a szerepre kértelek - mondta Mio, ezúttal csak neki. - Nem kell kapocs közéd és közém, egyedül akarom csinálni, de az első lépést magamban nem tudom megtenni. A biológia más lapra tartozik, de te nem lennél apja a gyerekemnek, D. Semmilyen módon. 
- Mégis, hogy kerülnéd ki? - kérdezte kedvesem látszólag összezavarodva. 
- Egyszerűen - mondta Mio, mosolya szomorú volt, kicsit merengő. - Papírt akarok róla, minden apai jogtól megfosztana. Utána pedig elvágnám a szálakat, végleg.
- Nem értem.
Rá nézett, most én simítottam meg a kezét, hogy ezúttal rám figyeljen.
- Mindennek ára van, életem, mindenért fizetsz, valamiért nem pénzt kérnek. 
- Kisétálnék az életedből, ami megvédené őt, engem, titeket is. Nem tudnád, hol vagyok. Nem találkoznánk. Soha többet.


- Dühös vagy? – kérdezett, én pedig ráztam a fejem. - Amikor legutóbb nem szóltam valamiről...
- Különbség van a kettő között, életem. Kiénekelhetetlen különbség. Fordított helyzetben, azonos szituációban, azt hiszem, én sem szóltam volna. Nem láttam volna értelmét.
- Úgy érzem... túl sok mindent érzek.  - küzdött a szavakkal, mintha kemény falatot forgatna a fogai között. - Beszélnünk kellene róla. Ami történt.
Az utat figyeltem. Sok volt ez a délután, túltöltöttek, érzelmek szintjén azt hiszem, megvan a limitem és ez most túlcsordult.
- Nem, nem hiszem - mondtam az előttünk kanyargó sötét betoncsíknak. 
- Miért?
Nem néztem rá, mégis tudtam, ő sem engem figyel, éppen úgy a kinti sötétségre függeszti a tekintetét, mint én magam.
- Van, amikor jólesik a csend.
- Volt valami, amiben nem voltál őszinte? Úgy értem ott bent, volt, amit szépítettél, másítottál, hogy nyerj némi időt magadnak?
- Nem. És te?
- Ahogy mondtam, úgy érzem - válaszolt meg a kérdésre.
- Különös, de amennyire feltett szándékom volt semleges válaszokkal kihátrálni a szituációból, annyira beszéltem teljes komolysággal. Én nem hiszem, hogy bármit hozzá tudnék tenni az elhangzottakhoz, azt hiszem többet beszéltünk róla, mint amennyit érdemel.
- Ezt - krákogott - azért nem hiszem, Ryu, én...
- Szerintem túltárgyaltuk, életem. Megmondtam. Nem érzem úgy, hogy beleszólhatnék ebbe. Köszönöm, hogy megpróbáltál megvédeni. Azt is, hogy bevontál a döntésbe, de végső soron ő a te barátod, ez a te döntésed. Egyértelmű volt, hogy az egyetlen dolog, ami visszatartott volna abban, hogy segíts valakinek, akit szeretsz, az valaki, akit nála is jobban szeretsz. Ahogy mondtad, meg tudnád adni, amit kér és boldoggá tenne a tény, hogy ő boldog. Ez egy szép gondolat, főleg, hogy tennéd ezt úgy, hogy tudod, örökre elvesztesz vele egy fontos személyt. Nem ismerek ennyire önzetlen embereket, életem, és én nem akarlak megakadályozni abban, hogy úgy cselekedj, ahogy a szíved diktálja. Mindenki kap valamit és mindenki el is veszít valami fontosat. Legyen pont, rendben?


13 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. jézusom.... azért mindig megfacsargatod őket egy cseppet, nehogy már jó legyen... jujj de nagyon rosszul éreztem magam míg olvastam, mintha én is ott ültem volna köztük... brrrr.

    Azért ilyet kérni valakitől, borzasztó borzasztó dolog...
    A másik én nem gondolom, hogy egy ilyen nagyon fóbiás nő alkalmas lenne gyereknevelésre. Hogyan fogja kezelni a hétköznapi helyzeteket, szülői értekezlet, barátoknál alvás, később csajozás pasizás, vagy esetleg elzárja a külvilágtól ahogy magát is? Az a gyerek legalább olyan komplexusos lesz mint ő maga, koncentráljon a gyógyulásra és ha már ott tart, akkor legyen gyereke ha szeretne. A gyerek nem azért van, hogy te jobban legyél, nem egy játékbaba vagy plüssmaci, amit ölelgetsz ha rossz kedved van. Ez így rettenetesen önző dolog Daniell felé is, aki állítólag a barátja, hogy lehet ilyet kérni valakitől?? Add nekem a gyereked akit aztán soha ne is láss, nem tudhatod jól van-e, milyen ember lesz belőle. És a gyerek - amellett, hogy nem hiszem hogy képes lenne normális szellemben, a gyerek szükségletei szerint nevelni-,mit fog neki mondani, neki miért nincs apukája, és nem is lesz soha?
    És ha majd évek múlva meggondolja magát és mégis szeretné, hogy Daniell is a gyerek életének része legyen? Ennek annyi- de annyi aspektusa van. Ezt így nem lehet, ez őrültség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy ötször kitöröltem amit írtam. Nem tudom. Nekem talán azért nehezebb mert mindent más oldalról is látok és bármennyire is meggondolatlannak találom Miot, nem tudok rá haragudni ezért a butaságáért. Sokan vállalnak gyereket és minden egyes ember vajon alkalmas is rá? Nem hiszem. Ki dönti el? Szerintem ő csak próbál kapaszkodni valamibe. Helyesen teszi? Kétlem. Túl nagy fa a fejszéjének? Nem kérdés. Nincs is neki olyan. Túl sok a kérdés, a homály, a kavarty. Szerintem rossz ötlet, úgy, ahogy van, kicsit mégis mindenkit sajnálok.

      Törlés
    2. Persze rengeteg ember vállal rossz okból gyereket, vagy bánik nem megfelelően a gyermekével később... elég baj az mindenkinek, ha az emberek egy kicsit felelősebben csinálnák nem lenne ennyi sérült beteg ember...
      de az már más kérdés, hogy így "ajándékba" adnék-e valakinek gyereket, akiről tudom, hogy nem alkalmas rá... ez onnantól nem az ő hibája hanem az én felelősségem... Ezért van az, hogy míg minden "hülye" szül gyereket, az örökbe fogadásnak igen komoly feltételei vannak. És az, hogy minden kapcsolat megszakadna vele utána csak még egy lökés a szakadék felé... Azt is elhiszem, hogy ez színfolt lenne, amúgy szürke életében, de pontosan ebből a gondolatából látszik, mennyire alkalmatlan.
      Bár nincs gyerekem még, de én abban a szellemben nőttem fel hál' istennek, hogy a gyerek a szülők legnagyobb kincse, felnőtt létük értelme, azért dolgoznak, azért fáradoznak, hogy ő neki jobb, könnyebb legyen később. Kiborít, az ilyen felelőtlenség, egy teljesen védtelen élőlénnyel szemben, aki tőlünk várja a világ megváltását, mert egyedül mi vagyunk neki. Ezeket azért is gondoltam itt hangsúlyozni, mert a 2 fejezetben a gyerek érdekeiről egyedül Ryu emlékezik meg egy rövid mondat erejéig, egyébként mindenkit az köt le, hogy nekik miért jó vagy nem jó ez.... Ebből kiindulva én egyikőjükre sem bíznék egy csecsemőt, addig amíg ez a szemléletük meg nem változik.

      Törlés
    3. Ennek egyetlen oka van, bármilyen irányból is nézem, hogy ők az első lépcső. Ha mérlegre kell tennem, egy elméleti gyerek érdekeivel szemben én a sajátommal foglalkoznék, így nekem természetes, hogy első körben azt rágják hőseink hogy a már hús-vér, létező humanoidokra, rájuk, hogy hatna a szitu. Sőt, végeztem mini kutatást anyukák körében, minthogy én nem vagyok az. Bizony, nem vagyunk szentek, sokszor gondolunk magunkra, a gyerek gondolatához hozzá kell szokni. De a dolog mindegy, ha ezen nem bukna el - elbukott - akkor megtenné utana, ha terítékre kerülne az elméleti baba.
      A felelősségről meg annyit, hogy ember és ember között különbség van. Csücsök sokban viseli az ismerettségi köröm pasijainak bizonyos vonásait (bah az "ismerettségi köröm" pedig állítja, hogy az enyémeket de nem vitázom velük! XD). A hülyegyerek gén hordozója. Ezért van ott Ryu. Még jó. :)

      Törlés
  3. Milyen nehéz döntés. Bár én a helyében élből elutasítottam volna, ha fiú lennék sem lenék donor, tudni hogy valahol él egy gyermekem, aki nem is tud a létezésemről, borzadályos érzés számomra. Érdekes helyzet elé állítottad a kicsiny családunkat, szeretném mielőtt megtudni mi lett belőle, mert egyenlőre úgy látom nyitott a kérdés. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem volt egyszerű fejezet, tudom én. Sokat gondolkoztam, én mit mondanék. Mindig oda jutottam, sokban függ attól is, ki tenné fel a kérdést. Nem?

      Törlés
  4. Teljes mértékben egyetértek D. (hú, de ellenszenves így "becézni") hozzáállásával - sőt örülök, hogy azt is érzékelte, hogy valami "hülyeséget" az apja is elültetett Ryu fejében. Nem csoda, hogy a dominó-effektustól fél.
    Igazából nem értem ennek a libának az önzőségét - ezzel az ötlettel (akár összejön, akár nem) elveszíti az egyetlen barátját, annak megértő párját... és Daniellnek a gyermek mellett az anyját is ki kellene, hogy iktatnia az életéből.
    Határozottan nemet kell mondania, ez a nő foghatja a betegségére a dolgokat, de valójában megmérgezett mindent maga körül, gyakorlatilag magára maradt.
    Teljesen meglepett a fejezet - nagyon jó volt, köszönöm! :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mond úgy 'Dí', úgy nem olyan rossz. XD
      Én értem Miot. Biológiailag lehet, hogy Daniell gyerekre lenne, de ez nem minden. Nem hiszem, hogy minden férfiben aki mondjuk adott le anyagot spermabankban, munkál a lelkiismeretfurdalás, vajon hány gyereke rohangál odakint, bár honnan tudhatnám, soha nem csináltam. Ott nincsenek arcok. Mio önző. Vagy kétségbeesetten próbál kapaszkodni valamibe? Pillanatig sem mondom, hogy helyesen tette amit tett, de nem tudok rá haragudni.

      Törlés
  5. Hm. Nem szoktam kommentelni, mert mit fűzhetnék még hozzá valamihez, ami gyakorlatilag az elejétől a végéig az én kezemen fut keresztül? Lerendezzük élőszóban. XD De most úgy érzem, hogy van mondanivalóm. Egyvalamibe nem gondoltok bele, lányok. Mi nők vagyunk. Genetikailag adott, hogy az első gondolatunk a gyerek, bár még ezt is meg tudnám cáfolni, mert gyakorló anyaként igenis azt mondom, hogy az anyaságot is tanulni és szokni kell, nagyon kevesen vannak azok a bizonyos ős-anyák (LOL), akinek minden egyes gondolata a gyerekek és a család körül forog már kamaszkoruktól és alig várják, hogy elég idősek legyenek hozzá. De akkor is, régről magunkkal hordozzuk a gyereknevelés ösztönét. Nekünk valóban sokat jelentenek az érzelmek, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak az első gondolata az lenne, hogy "mi lesz azzal a gyerekkel". De. Mint mondtam, mert mi nők vagyunk. Daniell pasi, méghozzá heteró pasi, még akkor is, ha most Ryu párja. Egy pasinak meg az első gondolata az, hogy " vajon meg tudom fektetni ezt a csajt?", nem pedig az, hogy "úristen, mi lesz azzal a kisgyerekkel, ha most véletlenül teherbe ejteném, nem fogja ismerni az apukáját". Ne felejtsétek el, hogy a pasik máshogyan vannak összerakva, mint mi. Nem mondom, hogy nincs közöttük jó apa, mert igenis van. De ahhoz kell egy gyerek, akinek az apukája lehet lenni, nem pedig egy elmélet, egy gondolat. Ayase mondta, és igazat adok neki, bármelyik havert rá tudtuk volna beszélni erre és megtették volna. Attól egyik se érezte volna magát apának, mert kiverte a farkát egy petri csészébe... Szóval én egyáltalán nem csodálkoznék azon sem, ha Ryu és Dany belementek volna. Pasik. Máshogyan gondolkodnak.

    Vik

    VálaszTörlés
  6. Eddig se szerettem Miót, nem éreztem a történetbe valónak. Azt gondoltam, minek van rá szükség a Daniell univerzumban, mikor annyi mást szívesebben olvasnék? Pl. mikor Ryu átindult az úton, hogy találkozzon Dani barátaival, vagy a Nagyis találkozást sem mesélted meg, az ápolásakor, egy-egy utaláson túl, de az Apus telefon lehallgatás utóélete sem lett megmesézve száminkra, s a fejedben nem olvashatunk, így csak a hiányuk marad. Sokadik Tá, és Perec, a mindennapok is hiányoznak, de a tetkos csábító is megért volna egy darabot az életükből, megnéztem volna mikor fordul a kocka, és most Dani féltékeny egy picit.
    De Miát kapjuk? S ezután a rész után arra gondolok, lehet Mia azért van, mert így tervezed gyerekkel megajándékozni őket?
    Ne már :( Ne tedd ezt velük lécci :(((
    Végig abban reménykedtem, hogy az az egy igaz barát(lány) , akinek elsőként mesélte el Dani Ryut, és rosszul reagált, azért vette rosszul, mert a Ryu előtti ámokrandizás során terhes lett Danitől, s ezt akarta elmondani, mikor Dani Ryut mesélte el neki. Ezért az eltávolodás. De titkon reméltem, hogy lassan visszacsöppen az életükbe, akár tragikus módon, egy babával, ami nem várt csodaként éri őket. Sőt, mivel nem tudtam eldönteni, hogy egy szőke kislánynak, vagy egy szőke kisfiúnak drukkoljak jobban, így ikreket reméltem. Főleg mert így Dani apu talán megváltozna, Ryu meg tuti odalenne a borostyán hajú mini Daniért és a szürkeségeket öröklő hugáért. Sóóóhaj...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod az a barátlány azért vette annyira rosszul a dolgot mert ő volt Dany elsője és valahogy az első szerelem annyira más, így nem érintette jól a tény, hogy Daniellnek most egy férfi van. Megbántva sőt megalázva érezte magát és nem tudott túllépni rajta, nem is fog soha.
      Mio szerepe... Ő a barát akivel sok a baj, van ilyen. Semmi sem tökéletes, ő a problémás darab.
      Nem tudom megígérni, hogy mindig minden darab megjelenik majd amit olvasni szeretnétek. :(

      Törlés
  7. Olvastam a történetet és ahogy egyre jobban kiteljesedett egyre inkább felállt a szőr a hátamon.Míg haladtam lefelé bele bele olvastam a többiek hozzászólásaiba ,mert érdekel ki ,hogy fogadta Mió kérését.Lehet,hogy ki hagytam és valaki már foglalkozott azzal ami miatt én szinte rosszul lettem még a gondolattól is,akkor bocsi.Tehát én attól akadtam ki,hogy egy pszichésen súlyosan beteg ember gyermekre vágyik,biztos lesz aki elítél amiatt ,hogy én ilyen véleményt formálok.De sajnos a tapasztalat nagy úr... Lehet,hogy most egy kicsit stabilabb Mio,de ez pillanatnyi idő,Ami egyik percről a másikra megváltozik.Ostobaság és önzőség arra gondolni,hogy egy gyerek segíthet neki, mert nem.Egy gyerek örök felelősség ,nem egy gyertyalángnyi akarom mert de jó lenne nekem egy baba.Remélem Dani sosem megy bele egy ekkora őrültségbe.Az más dolog ha egy egészséges baráttal megbeszélve vállalja a donor szerepét, de csak úgy ha a gyermek életében ő is kap szerepet .Legalábbis én csak így tudom ezt elképzelni,és ezáltal ő is élvezheti valamelyest az apaságot .De úgy nem tudnám Danit elképzelni,hogy sosem ismerje a gyermekét és nem érdekelné ki is ő na ezt Dani sose tenné,nem így ismertem meg .Na azt hiszem nagyon sokat írtam .Bocsi :) Köszi,hogy olvashattalak,mindig fel kavarsz teljesen :)

    VálaszTörlés