2015. december 27., vasárnap

Egy oldalban



Megjegyzés: Eszembe nem jutott volna ezt megfrissíteni, és tessék, mit csinálok? Frissítek. Seiki volt tervben, de rajta még ülök egy kicsit. >) Ígérem, nem sokat. Nekem is jár egy kis élvezet! XD
A cím becsapós, valójában 9x1 oldal. A sztorit én kaptam anno, nem mondom meg hányadik születésnapomra, magamtól, alvás helyett, utána pedig örültem neki mert pont ezt akartam. XD Aztán megmutattam Viknek. Az elolvasása után úgy gondolta, hogy a történetet igazából ő kapta, az én születésnapom alkalmából. Ezt azóta is így meséli és töretlenül az egyik szívecsücske. Én már százszor elfelejtettem, de valamiképpen ő mindig felhozza, pont mint ma is, hát ezért frissül most mégis meg. Ugye nem kell rizsáznom arról, hogy ez csak fikció, a valósághoz semmi köze és, hogy Junsu meg a többi az SM tulajdona... Ja várjunk az naon régen volt, lényeg a lényeg, bla bla, úgy is tudjátok.
Tehat fanfic, YooSu, crossdressing, NC17, agyszülemény, jó olvasást!


Egy oldalban

NS287 Bitch

Az az öt perc sok mindent elmesélt a kapcsolatukról. Ha kevésbé állt volna biztos lábakon, lett volna stabil és szilárd alapokra felhúzott, akkor az a pár pillanat rombolt volna, talán helyrehozhatatlanul. De amikor egy másik ember fejében rögtön elsőre a csalás gondolata kért - sőt követelt - volna helyet magának, Park Yoochun csak pislogott és akár egy keresztrejtvényt, megpróbálta lépésről-lépésre haladva látni, ami az orra előtt hever, vagyis inkább a jobb kezében. "Ribanc" olvasta az apró címkén a rúzs talpán. Luxus kategóriás szépségcikknek tűnt, óarany színű, körben apró Swarovski kristályokkal kirakva. Élénkvörös volt, hivalkodó, de nem közönséges, pimasz és provokatív árnyalat.
15 éves kora óta sminkelt, inkább sminkelték. Az első alkalmat végig fintorogta, kicsit puffogott is magában - lassan felnőtt férfi, azok pedig nem használnak alapozót! Persze a lázadás belső hangját elnyomta egy külső instruktor és ő, akár a többiek, hamar megszokta, hogy innentől ez is a mindennapok része. Eltelt tíz év és olyan rutinja lett a létének, mint a reggeli fogmosás. Alapozó, korrektor, rúzs és társai, mind megtalálható volt éppen úgy a saját fiókjában, mint Junsu asztalkáján, de ez szimplán csak... más volt. Amikor a sminkes nekik esett, a palettáján csak természetes árnyalatok kaptak helyet. Mind szigorúan hangolva mindenki saját bőrtónusához, színeihez, hiszen a cél a természetesség tökéletesítése. Ha jött az ecset, az ajkak színei a barack, a bézs, a mályva. A karmazsinvörös semmiképpen sem.
Yoochun forgatta a rúzst. Kétség kívül használt volt, kopott kupolaforma, de még több mint a fele megvolt.
Nem sűrűn voltak nő vendégeik. A saját és Junsu anyukája is megfordult már az apartmanjukban, de hogy édesanyja tulajdonának titulálja az elit darabot, ahhoz túlságosan nagyviláginak ítélte, Junsu anyját pedig nyíltan prűdnek tartotta hozzá. Megfordult a fejében, ha meg is halna a színért, a nevét látva akkor sem lenne hajlandó még a táskájában sem hordani.

- Ez kié, baby? - lépett be a konyhába, ujjai között forgatva az NS287 színkódú, "Ribanc" fantázianévre hallgató, vérlázítóan piros ajakrúzst és Junsu alig nézett fel az aprításból. 
- Nem tudom - vont vállat és tovább ölte a zellert, mindehhez nagyon helytelenül a húsvágót használva.
- Be akartam dobálni a cuccokat a gépbe és a melegítőd zsebében volt. - Yoochun a vágódeszka mellé állította a talált darabot, majd derekát megtámasztotta a pulton.
- Melyik zsebében?
- A balban - öltött nyelvet Yoochun, Junsu pedig kacagott. - A kék kapucnis zsebében.
- Nem tudom, hogy került oda - tűnődött Junsu. - Lehet, hogy zsebre vágtam valahol? - tette fel a költői kérdést, és minthogy nem tudta rá a választ, annak rendje és módja szerint megválaszolatlanul hagyta.
- Lehet - ismételte Yoochun, végül is annyi helyen megfordultak mostanában, csak a legutóbbi fotózáshoz órákat töltöttek abban az egyébként kényelmes forgószékben, fél karnyújtásnyira egy rakás kencétől. Miért ne.
- Hagyd a tükör mellett - mondta Junsu. - Ha véletlenül lenyúltam, illene visszavinni.
- Ribanc - nevetett Yoochun, Junsu keze pedig akkor először megállt két mozdulat között.
- Tessék? - nézett rá, arcán különös zavar, hangjában nem kívánt, félbetört hangjegy.
- Ez a neve. "Ribanc". - Yoochun újra a kezébe vette a rúzst, lehúzta a kupakot, megcsavarta a talpát, az élénkvörös szín felbukkant. - Találó. Tényleg olyan rosszlányos - nézegette  pimasz mosollyal az arcán.
- Piros - grimaszolt a másik és újra a vacsorát kaszabolta.
- Rosszlány-piros. - Chunnie szemöldöke hullámzott, elnagyolt mozdulattal nyalt végig az ajkain.
- Tök mindegy - vont vállat ismét Junsu és rekedt köhintéssel dolgozott tovább.


To bi or not to bi

Mint egy szöveges feladat az iskolában, csak kicsit pikánsabb, száguldó vonatok és találkozási pontok nélkül. Ha van egy vonzalom skála, márpedig van egy skála - mondjuk legyen egy, csak a példa kedvéért - aminek egyik végén a nők, másik végén a férfiak foglalnak helyet, és ha van egy Park Yoochun - és a dolgok jelen állása szerint, ez idő tájt van egy Park Yoochun - az ő helyét megkeresni az említett skálán sokkalta egyszerűbb annál, mint kiszámítani két vonat találkozási helyét és idejét, ha az egyik 15.30-kor indul A városból, 70km/h-val haladva B vonat felé, ami pedig egy órával később ki tudja mennyivel és milyen irányból, bla bla bla. Ez ennél sokkal könnyebb. A matematika mezején maradva, százalékokban kifejezve 70:30, a nők javára. Ezt nem annak tudta be, hogy a nőkhöz egy árnyalattal jobban vonzódna, mint a férfiakhoz, inkább úgy fogalmazta meg, eddig több, számára vonzó nővel találkozott. Az okát nem abban látta, hogy biszexualitása mérlegén a serpenyő a szebbik nem felé billenne meg, hanem abban, hogy pozícióját tekintve - pop idol - a rajongólányok hada még lélegezni is alig hagyta. Ha merítesz a tengerből, vizet markolsz. Újdonság? Nem hiszem. Csak volt miből választani. Szexualitását tekintve mindig nagyon rugalmasnak látta magát, a vonzalmat, mint olyat, nem kötötte nemekhez vagy szerepekhez, gond nélkül vallotta volna magát akár pánszexuálisnak is, ha úgy hozta volna a helyzet. Nem érdekelték a címkék, az érdekelte, amit érez.

Park Yoochun, ha matek házi feladat formájában szerette volna párját elhelyezni ugyanezen a fentebb említett skálán, úgyszintén könnyű, sőt könnyebb dologba csapott volna. Kim Junsu esetében a megoldás 100:0 a férfiak javára. Partnere megmásíthatatlanul a saját neméhez vonzódott, kilengési rátája zérus, még az első barátnője sem volt több mint fikció. 

Kapcsolatuk első évére a legjobb kifejezés az volt – embert próbáló. Hiába ismerték egymást mondhatni kamaszkoruk óta, hiába nőttek fel egy tető alatt, egyszerre voltak barátok, testvérek, szeretőkké válva túl nagy falatnak bizonyult a múltuk. Szeretnénk mindent tudni életünk párjáról, de néha a tudatlanság áldás. Az első hónap olyan volt, mintha mézben fogatták volna meg, a második pedig inkább hasonlított egy részeg éjszakát követő, el nem múló macskajajhoz. Csak Yoochun fejfájását nem az alkohol okozta, hanem a bizonytalanság, a tudat, hogy nem lát a szemétől, érez, de nem érzékel, hogy van közöttük egy fal, de amíg nem tudja, miből húzták fel, esélytelen, hogy lebontsa. Szélmalomharc. Egy lépést előre mentek, kettőt hátra, újra egyet előre, ismét vissza a dupláját. 

Egyszer volt, hol nem volt, egy volt barátnő betoppant és mint derült égből a villám, úgy érte a felismerés Yoochunt, hogy Junsu fél. Retteg. Fontos dolog van a kezében, az életében, az ágyában, a szívében és nem akarja elengedni, a gondolat, hogy a boldogságára veszélyt jelenthet potenciálisan bárki, férfiak, nők és a kettő között gyakorlatilag bárki, szépen lassan emészteni kezdte. És Yoochun megkönnyebbült, mert azt hitte, olyasvalami készül közéjük ékelődni, ami felett nincs hatalma, de ezt irányíthatta. Megértette Junsuval, hiába széles a spektrum, ha az ő szeme már nem keres. Nem számít ki "tetszhet", ha már megvan, aki kell. Igyekezett segíteni. Hangsúlyozni. Néha erőszakkal rávenni saját magát, hogy kimondjon gondolatokat, amiket férfiasabb lett volna magában tartani.

Ő nem volt féltékeny. Tudta, hogy lenne mit féltenie, értékes kincsnek tartotta Junsut, különlegesnek, ami köztük van, de a biztonság érzését adta neki, hogy párja őszinte, egyenes karakter, csalni pedig majdhogynem képtelen. Mégis volt egy kérdés. Házi feladat. Olyan lecke, amire éveket adtak megfejteni, lazúros és lassan körvonalazodó megoldással.

Adott egy Kim Junsu. Ha egy skálán, ami a vonzalmat hívatott mérni, 1 a nőket, 10 a férfiakat jelöli, és Kim Junsu száma a kerek 10-es, milyen megoldó képlettel felelnél meg az alábbi kérdésre:

Ha 100%-ban a saját neméhez vonzódik, miért nézi meg mégis Kim Junsu a másik nem képviselőit?


... És egyéb szárnyas lények

Az ajtóban magas férfi állt. Öltönye hamuszürke, gyanúsan elegáns, hátán két kiterjesztett szárny, kékesszürke tollakkal borított, már-már mesteri munka.
- Azt hiszem, félreértettétek a feladatot. A buli témája "angyalok és démonok" lenne - bandzsított egy pillanatra, hátha utána helyre mozdul a világ. - Bennetek kit tisztelhetek, srácok?
Jaejoong csettintett és a csapat pozícióba vágta magát. Jobb kézzel pisztolyt formáltak, JJ az ég felé irányította a képzeletbeli csövet, Junsu balra, Yoochun jobbra fókuszált. A buli házigazdájának értetlen tekintete Oscar-díj jelölést kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 
- Még mindig semmi... - krákogott, próbálva napirendre térni a derékig érő trikolór parókatenger és temérdek smink felett.
A trió még fél percig rendíthetetlenül tartotta az alakzatot, majd keserves fújtatás közepette Yoochun megtört.
- Oké, kinek az elbaszott ötlete volt ez a Charlie angyalai baromság? - Ő maga rögtön megtette nyilvános voksát és vállon bökte JJ-t. Jaejoong némán kikérte magának és Junsura mutatott, Su pedig, mert nem volt jobb ötlete, a felelősséget áthárította Yoochunra. 
- Engem hagyj ki ebből, nekem ehhez semmi közöm nincsen! – kaffantott az, majd cicanacijával együtt becsoszogott a parti sűrűjébe.

Pár pohár tömény után már nem bánta, hogy zoknit tömött a melltartójába. Fekete, vállig érő parókája ugyan kicsit megcsúszott enyhén balra, de kit érdekelt, jó volt a buli. A kanapéra huppant, harisnyás csülkeit csak úgy, roppant nőiesen szétdobta és tovább gargalizált a jófajta koktéllal, amit a pultról csippentett fel fél perccel ezelőtt.
Jaejoong is megjelent. Az ő felszerelése is látványos metamorfózison ment keresztül az elmúlt órában. A haja, vagyis a rézvörös paróka zuhatag a szoknyája hátába tömve, akár egy hosszú, lompos rókafarok billegett a nyomában, a harisnyája több ponton felszaladva, a nagylábujja is kikandikált, mert hogy már cipőt sem viselt. Vidáman nyekkenve dobta le magát barátja mellé, poharát a másikénak koccintotta.

Yoochun nem figyelt rá. Junsut nézte, Junsut, aki a szoba legtávolabbi pontján állt, szemmel láthatóan komoly beszélgetést folytatva az alvilág egy befolyásos urával. A démon hatalmas, csavart szarvai egyetértően billegtek előre-hátra, ahogy helyeselt Junsu mondandójára, de Yoochun neki se szentelt sok figyelmet. Tekintete a párján függött. Junsu egyenesen állt, tartása peckes, büszke, szinte majdhogynem tökéletes. A haja még mindig hibátlan, nagy loknikban hullámzó, tejfölszőke, a vállára omlik. Blúz volt rajta, fekete, szűkített, elől magasra gombolt, kicsit hosszított, csöppet tunikaszerű, de feszesen követte a teste vonalát, a harisnyája még mindig makulátlan, és úgy állt a fekete tűsarkakon, mintha mi sem lenne természetesebb póz tornacipőhöz szokott lábának. 

Van, aki sírba viszi, van, aki kifecsegi, mi az?

- Mi van, ha… - kortyolt a poharából, majd a dübörgő zenén keresztül a mellette ülő Jaejoonghoz intézte a szavait, úgy, hogy pillantásával egy másodpercre sem engedte szabadon Junsut. - Valaki, akiről eddig azt hitted, hogy úgy ismered, mint a tenyeredet, elhallgat valamit előled? Mit csinálsz akkor, ha úgy érzed, van valami, amit tudnod kellene, de még csak nem is sejted, hogy mi is az. Mit csinálsz, ha rájössz, hogy van egy titok...
Jaejoong hunyorogva fürkészte, majd pupillái kitágultak.
- Megyek és beleverek a képébe! Ha merészel valami fontosat eltitkolni előlem, addig ütöm, amíg mozog! Megmondtam már neki, hogy nem kell a világ összes szarát a hátára venni, mert egy kapcsolatban ketten vannak! Azt hittem, sikerült belekalapálnom abba a makacs koponyájába, de ha nem...
Yoochun a térdére markolt.
- Nem Yunho – súgta.
Jaejoong ajkai közül döbbent sóhaj szaladt ki, szemével reflexszerűen kereste meg Junsut.
- Ó...


Ha leszáll az éj

- Mit csinálsz?
Junsu megfordult. Értetlen pislogások közepette nézett a kezére.
- Hogy érted? – meredt újra a nedves vattapamacsra. Csupasz talppal álldogált a földön, lábujjai ismeretlen dallam ritmusát zongorázták. – Lemosom a festéket – mondta, kicsit bizonytalanul. Nem volt benne teljesen biztos, hogy ezt kérdezik tőle. Úgy gondolta, biztos van valami, amit csinál, kérdésre ad okot, csak éppen nem tűnik fel neki.
- Miért? – Yoochun összekulcsolta a karjait, szemöldöke hullámzásából Junsu arra következtetett, hogy ez egy valódi kérdés.
 - Hát… - nézett újra a vattára, majd az egy szál fekete boxer shortot viselő, válaszra váró férfira – Mert lefekvés előtt… le kellene mosni.
- Nem kellene – csóválta a fejét amaz, játékosan villant a szeme, lágyan csücsörített az ajkaival.
- De. Mindenképpen – közölte komolyan Junsu. – Ha fenn hagyom, begyullad a szemem, arról nem is beszélve, hogy reggelre szétkenném az arcomon és úgy néznék ki, mint egy panda – nevetett. Fotózáson volt, az új album promója és nem volt ideje utána lesminkelni, több festék volt rajta, mint egy divatbemutató teljes modell stábján.
 - Úgy értem – kezdte lassan Chunnie, készen arra, hogy elmagyarázza a célzást. Szája szegletében megjelent egy lágy mosoly, az, ami akkor ült ki az ajkaira, ha újra és újra rácsodálkozott szeretője gyermeki ártatlanságára. – Még nem kellene.
Junsu ráncolta a homlokát. Nem is csíkos volt, inkább kockás, ahogy a gépezet működésbe lépett.
Yoochun tett egy lépést, majd egy másodikat, míg végül ott állt, szorosan Junsu mellett. Nem ért hozzá, nem érintette meg, két keze a férfi két oldala mellett siklott el, majd ráfogott a mosdókagyló peremére, gyöngéd kalitkát vonva Junsu köré. Lehajolt hozzá, megnedvesítette az ajkait és a fülébe suttogott. - Még nem terveztem befejezni az estét. – Végignyalt a fülcimpáján, fogai közé kapta, megszorította, majd ajkaival játékosan elmorzsolta a puha harapást. – Szép vagy, baby, mindig szép vagy… - Jobb kezét elemelte a világos márványról. Ujjai végigcirógattak Junsu oldalán, karján, egyenesen a vállára sétáltak, majd elhagyták a bőrét és a felkarja mellett a fürdőszobaszekrénybe nyúltak. 
Yoochun ujjai között pörgette a zsákmányát. NS287 "Bitch" párszor megpördült, gördült a puha ujjpárnák között, majd egy mozdulatra a rúzs vérvörös hegye is előtűnt.
- De én azt szeretem, ha ragyogsz.
Junsu szólni sem tudott, ajkai ugyan elnyíltak, de mielőtt akár egy nyikkanás is elhagyhatta volna a torkát, Yoochun a derekára fogott és olyan könnyedén forgatta meg, mint ahogy az előbb a karcsú, strasszbetétes tokot.
A saját tükörképe meglepetten tekintett vissza rá. Szemei félárbocra ereszkedve, vágyhomályos, mégis kicsit döbbent szikrákkal írisze körül nézte a saját mását. Érezte, hogy elpirult, de látni egészen más érzés volt. A légzése elnehezült, ahogy válla felett, a tükörben, tekintete találkozott barátja éhes pillantásával.
A polc felé nyúlt, mintha damilon húzták volna a kezét. Szemceruzát vett elő, igyekezett nyugalmat parancsolni a testére, megállítani a remegést. Ha valóban használni akarja, biztos kezekkel biztonságosabb lenne. Yoochun még mindig figyelte, akkor is, amikor a szeméhez emelte a fekete tust és felrajzolta a vékony vonalat. Pillantása macskásabb ívet kapott, hangsúlyosabbat a sarkaknál, lágyabbat, ahogy szemvonala haladt az orra felé. Yoochun belecsókolt a vállgödrébe, suttogott valamit, amit Junsu nem értett. A spirál után szempillái mélyebben hajoltak, sűrűbbek, dúsabbak lettek. Yoochun érintése a derekán hirtelen szorosabbá vált, mozdult, hátra húzta, saját ölét lustán tolta előre. Karcsú kontúrceruza került elő, Junsu alig láthatóan megrajzolta ajkai fodros vonalát, majd megtöltötte azzal a vérvörös színnel, amit a kezébe kapott. Nehéz volt. A kezdetben lomha csókok követelővé csaptak át, a férfi forró lehelete perzselte a bőrét. A rúzs kiesett a kezéből, megfogta a lefolyót lezáró, krómszínű dugó.  Junsu szorította a mosdó szélét.
- Gyönyörű vagy. Nem mondom elégszer. – A vallomást a tarkójába csókolták és ő felemelte a fejét, hogy ismét farkasszemet nézhessen saját tükörképével. Hogy lássa a saját párás tekintetét, hogy megfejtse, igaz-e. De képtelen volt magán tartani a figyelmét, le kellett hunynia a szemét, koncentrálni, hogy biztos legyen benne, ez vele történik. – Ragyogsz. Vak, aki nem látja.


Álarcod mögött

Egy hét telt el és nem történt semmi. Továbbléptek, mintha Junsu nem sírva élvezett volna, míg görcsösen szorította a mosdókagylót. A rúzs eltűnt a szekrényből, Yoochun hiába kereste, így új irányba volt kénytelen lépni.
Elegáns szövetzsákban hozta el a ruhát, krémszínű, átlátszatlan, aranyszállal az aljába hímezve a márka - Since 1920. A nappaliban hagyta, végigfektette az egyik szék támláján. Kétszer meg is gondolta magát. Felkapta és beakasztotta a szekrénybe, a legmélyére, a télikabátok mögé, csak azért, hogy tíz perc elteltével újra elővegye és visszarakja a székre. Nehezen jutott dűlőre, nem volt biztos a lépésében. Érdekes érzés volt, olyan vegyes, mint a csoki és a vanília, csak sokkal kettősebb. Általában tudta, mit csinál, most pedig félt, hogy hibát követ el. Félt, hogy megaláz valakit, akit szeret, félt, hogy zavarba hozza, hogy megtapossa, hogy bántja. Nem akarta. Junsu erősnek látszott, de könnyen sérült és könnyen tört, főleg olyanok keze által, akik közel álltak a szívéhez. De bizonyosságot akart. A cél szentesíti az eszközt, vagy ez csak a maguknak mentséget áhító bűnösök menedéke.

Junsu belépett az ajtón, macskazene fogadta négy cirmosra hangszerelve. Miután egyenként végigszeretgette mindet, Yoochunnak is jutott belőle. Lágy csók, nevetésének jellegzetes dallama, egy korty az illatából. Junsu mesélni kezdett, summázta a napját, címszavakba szedte a történéseket, és már túl volt a felén, mikor a szeme megakadt a bézs zsákon.
- Mi ez?
Mint végszó csendült fel és kívánni sem lehetett volna tökéletesebbet. Yoochun érte nyúlt, hogy kiszabadítsa. Hümmögött valamit, hogy Jaejoong rakatta félre, hogy ajándék a nővérének és ő csak postást játszott, mert a Miszter marhára elfoglalt. A darab elhagyta tokját, mint pillangó a gubót és ott volt, egy koromfekete, tetőtől talpig csipke ruha, elől magas nyakkal, hátul derékig dekoltált, oldalt selyem övvel.
Három eladó segítségét kérte és végül elhozta a bolt második legdrágább ruháját, olyat, ami egyöntetűen elnyerte a hölgyeknél a dobogó legfelső fokát és az ő saját szemével is szépnek volt mondható. Junsu tekintete átsiklott rajta, csak a szeme sarkából nézte meg, mint aki látni sem akarja, de mégsem bírja ki, hogy ne vessen rá legalább egy lopott pillantást.
- Tudod - méregette Yoochun, a hangja még rekedtebb volt, mint egy átlagos, álmos reggelen lenni szokott, még az első kávéja előtt - szerintem gyönyörűen állna rajtad. - Fogta a vállfát és Junsuhoz mérte a ruhát, jobb kezével tartotta, ballal rásimította. - Igen - a feje oldalra biccent, hogy új szögben is szemügyre vegye - gyönyörű lennél benne.
És ott volt, cáfolhatatlanul. Junsu lehunyta a szemét. Ujjait az ében csipkébe mélyesztette, magához húzta, beharapta az alsó ajkát. A sóhaj szinte kiszökkent a fogai között. Nem tartott tovább, mint egy pillanat, de az alatt a szempillantás alatt felcsillámlott, hogy utána úgy dobja el az anyagot, mintha megégette volna a kezét, még hátrált is. Kezdetben fél óvatos, aztán két határozott lépést.
Yoochun nézte, összeszorított ajkakkal követte párja döbbent vonásait, hogy futnak át értetlenből színtiszta ijedtségbe, hogy lesz magyarázkodó gondolat nélkül, bocsánatkérő úgy, hogy egyetlen hang sem gördül le a nyelvéről.
Junsu ott maradt, háttal a falnak, mélységes hálát érezve érte, hogy elég szilárdnak bizonyul ahhoz, hogy megtartsa. Yoochun talán másfél méterre tőle, ajkai némák voltak, szemében kérdések várakoztak.
- Beszélünk róla? - kérdezte és Junsu megrázta a fejét s hátra vetve, személyhéját belülről személve várakozott, ádámcsutkája fel-le liftezett.
- Baby... - Yoochun mellé lépett, az ujjaira fogott. Junsu tenyere izzadt, mikor újra megérezte ujjpárnái alatt a puha csipkét, beleremegett. Szemeit makacs módon csukva tartotta, arca a plafon felé, az ég felé. - Nem kell mondanod semmit, ha nem akarsz. De ne hidd, hogy vak vagyok. Látom, ha ragyogsz.
Junsu összehúzta magát, mint aki fázik, belülről kifelé, elcsusszant a fal mentén, hátat fordított Yoochunnak, a ruhának és magára zárta a fürdő ajtaját.


És kiabálnál...

Egy nap és egy másik, sorban mentek, egymás után.

Korom sötét volt, Junsu a hátát mutatta neki. Napok óta ugyanaz a koreográfia. Az ágy, az ő közös ágyuk, ami hatalmas volt és ők mégis mindig szorosan egymás mellett aludtak benne, most hirtelen nem tűnt a sajátjuknak, idegen lett, fagyos, mint télen az ereszbe kapaszkodó jégcsap. Yoochun nézte az összekuporodott alakot, szinte magzatpózba gömbölyödve színlelt alvást, de ő túl jól ismerte a légvételei ritmusát ahhoz, hogy hagyja magát megvezetni. Junsu éber volt, éppen úgy, mint ő és Yoochun nem szerette a színjátékot. Napok óra kimondatlan némasági paktummal büntették egymást, vagy egyikük a másikat, még nem volt eldöntött. Ő beszélni akart, Junsu pedig mestere volt a válaszok elsikkasztásának, hihetetlen tehetséggel nem vette tudomásul a feszült légkört és a szikrákat a levegőben. 
Yoochun pedig, bár jó színésznek mondták, a saját életében nem szeretet játszani. Együtt nőttek fel, a kapcsolatuk kezdetén, a problémás részek mellett, egyfajta különleges könnyedséget is jelentett, hogy nem voltak tabuk. Öt kamasz fiú összezárva. Vagy lemondtak a személyes szférájukról, vagy kiterjesztették és kénytelen-kelletlen belevonták a másik négyet is. Anno ők a második verziót választották, bár Changmin még az utolsó pillanatig is próbált ellenállni, reteszt szerelt a fürdő ajtajára, hogy amíg ő zuhanyzik vagy fogat mos, senki ne kígyózzon be pisilni, egyebekről nem is szólva. De sok lúd disznót győz, ő is megtört és a tabukat elmosta az eső. Évekre rá most mégis itt volt egy, durva és robosztus falat emelve közéjük és ez nem tetszett neki. A harag egyik pillanatról a másikra öntötte el ismét, majd helyébe jött egy árnyalatnyi lelkiismeret-furdalás és egy késhegynyi sajnálat, mint az elmúlt napokban minden alkalommal.

Mielőtt még lebeszélhette volna magát róla, előre nyúlt, Junsu vállára marva maga felé fordította.
A csókja követelő volt, Junsué pedig a második ütem után engedelmes és adakozó, nyílt és őszinte - őszintének látszó – csakúgy, mint minden alkalommal. Határozott tempót diktált neki, keze Junsu combjai közé csúszott, rutinszerűen haladt előre, Junsu összeszorított ajkakkal nyögött, egyenletes ritmusban, az ő ujjai pedig automatikus mozdulatokkal dolgoztak rajta egészen addig a pontig, amíg rá nem jött... hogy az egész testében vibrál a düh.

Így nem lehet, így nem akarta.
Túl sokat jelentett ahhoz, hogy akár öntudatlanul is, de bántsa őt. Megállt. Hirtelen. Satufék. 

Leszállt róla, a súlyát a sarkára emelte át, de ott maradt Junsu combjai között, mellkasa emelkedett és süllyedt, a dühe a torkában izzott.
- Beszélj – parancsolta, pedig előtte talán soha nem tett ilyet. 
A szavai visszhangoztak a szobában, Junsu remegve szívta a tüdejébe a következő kortyot. Kezeit a szemei elé emelte, koromsötét volt, de ő mégis eltakarta az arcát.
- Baby - Yoochun hangsúlya enyhült, maga sem tudta mit akar, hogy akarja, hánykolódott az érzelmek hátán. Junsu fölé hajolt, belesimított a hajába, megcirógatta húsos alsó ajkát. - Beszélned kell hozzám. Mert ez az egész erről szól.
De Junsu nem válaszolt, nem is mozdult, hófehér combjai még mindig szégyentelenül széles terpeszben, az alsója a jobb bokáján, a pólója feltűrve egészen a mellkasáig.
Amikor Yoochun megbizonyosodott róla, hogy ez nem az a nap lesz, mikor Junsu színt vall, eligazgatta rajta a ruhát, csak mellé kuporodott. 
- Nem tudom, mi van a fejedben - súgta a fülébe, mikor a hátához simult, Junsu pedig akár a macskái, belelapult az érintésbe. - De engem egy dolog érdekel, hogy boldog életet élj. Hogy teljes legyél. Érted, mit jelent, amikor azt mondom, hogy teljes? A magad mércéjével, a saját szemednek kerek és egész, érted ezt, baby?
- Adj időt. - A válasz perceket késett, éppen hogy ébren találta Yoochunt, ő pedig bólintással felelt meg.


Csiribí-csiribá-bum

- Nem tudom, miért vettem meg. 

Yoochun ült a kanapén. Egészen addig a pillanatig kényelmesen hátradőlve, keze a tarkóján, szemei lehunyva. Nem aludt, csak pihent, de akkor bizonytalan léptek koppantak a parkettán, és ő felnézett.
Junsu ott állt az ajtóban.

- Én csak megláttam és egyik dolog követte a másikat, én...

Yoochun előredőlt. Karját a térdén támasztotta meg. Tekintetük egy pillanatra találkozott és Junsu talán még életében nem volt annyira zavarban. A tenyerébe temette az arcát. A szőke paróka szabályosan tervezett hullámai az homlokába tódultak. A tűsarok újra koppant, ahogy súlyát egyik lábáról a másikra helyezte.
- Nem tudom.
Yoochun hunyorított, szemöldöke egészen mélyen ült, mint amikor elveszik saját gondolatai között, de arca érzelemmentes, rezzenéstelen maradt.
- Amit a múltkor mondtál. Hogy én legyek én, és... ott volt ez a ruha és egy pillanatra azt gondoltam, igen, ez... ez én vagyok. Szeretnék. Nem tudom, ki mit mond rá, nem tudom, hogy látsz ezek után, de én... nekem…
Ismét koppanás, ahogy hátrált egy kicsit, bizonytalan visszhang, ahogy a falnak ütközött. És ott is maradt, háttal az előszoba válaszfalának, mintha mostanában állandó mankójává szegődött volna. Néma csend ült le a szobára, csak Junsu reszketeg légvételei töltötték meg a teret.
Yoochun akkor állt fel. Két lépéssel mellette volt, tenyerét karcsú derekára simította, megtartotta.
- Baby...
Jobb keze először csak Junsu vállán pihent, majd az érintés elindult lefelé lassan, kínzóan lassan. Megérintette a puha csipke alatt rejtőző kulcscsontját, a mellkasát, leszánkázott a fenséges mintákba burkolt hasfalán, végig a csípőcsontján.
Junsu még mindig takarta az arcát, a füle teteje lángvörös színében égett. Beharapta vérvörösre festett ajkait. NS287 Bitch. Yoochun néma sóhajjal üdvözölte az árnyalatot, amibe titkon már többször is beleszeretett.
A sarok koppant, megint, ezúttal mert Junsu közelebb lépett. Felvette a férfi alakját, ráfonódott, az érintésbe folyt, amennyire csak képes volt, egyé lett vele. Yoochun a fenekére markolt, a hirtelen mozdulattól szűkölő hang szakadt ki a torkából, ölét hozzá préselte.
- Tökéletes. - A szőke tincsek dzsungelében megkereste a kerek kis fülkagylót, hogy egyenesen oda suttoghasson. - És te is így gondolod. - Lágyan lökött előre, Junsu vele hullámzott. A nyakába csókolt. - Csodálatos vagy, izgató, tökéletes.
Csengettek, éles volt, akár egy ostorcsapás.
Junsu hátrahőkölt. A hang, amivel újra a falnak csapódott, még Yoochunnak is fájdalmas volt.
- Oké - suttogta a férfi - nincs baj. - Ahogy utánanyúlt, hogy újra a karjába fogja, a csengetés helyét kopogás vette át.
- Hé, ti ketten! – szólt kintről, Junsu pedig kikerekedett szemekkel meredt párjára.
- Itt van anyu, úgy hallom, már túl van pár poháron - rángatta a száját amaz, lenézve próbált valamit kezdeni a nadrágjával, hogy kevésbé legyen egyértelmű az erekció, amit a slicce mögött rejtegetett. És ott állt Junsu, egy elegáns, fekete-arany alkalmi ruhában, körömcipőben, esti sminkben, az arcán pedig rettegés.
- Erre nem állok készen...
Kulcs zörrent, Yoochun pedig karon ragadta és a hálószoba felé tolta, majd kifordult a folyosóról és a bejárati ajtó felé vette az irányt. 

Mielőtt ujjai a kilincset érték volna, egy pillanatra megállt, mosoly nyújtózott el a vonásain.


Ragyogj, ragyogj kiscsillag

A futár csomagot hozott. Lapos volt, matt fekete, benne elegáns selyempapír, mellette számla, ijesztően borsos, így mint az öröm elrontója, a papírkosárba száműzetett.

Légy üdvözölve, gondolta Junsu és elpirult.

Türkiz, a mintája bronz és fehér. Mint egy kimonó és a tavasz nászából fogant költemény. Pánt nélküli, testre simuló, obi szerű, kicsit extravagáns övvel, ceruza aljjal, egészen térdig érő. A túl lágy anyag kirajzolt minden testén feszülő izmot, minden dudorodó csontot, minden egyes apró kanyart és ívet, a mellbimbóit, a csípőlapátját. A bokáján bőrszíjak, fűzőmódon fogták, a cipő szintén bronzos, félmagas szárú, hegyes sarkú, de lábfejét ölelve vajpuha.

Szája púderrózsaszín, szemei a tustól még macskásabbak lettek, szemhéja gyöngyház-korall, a saját haja zselé nélkül, minden nélkül, frissen mosva, puhán ölelte körbe az arcát.

A faltól-falig tükör előtt állt. Mostanában sokszor csinálta. Jól akarta lakatni magát a látvánnyal, befogadni a részleteket, bizseregni attól az izgalmas érzéstől, amit az elégedettség öröme adott. Volt, hogy éjszaka felébredve Yoochun az üres ágyra nyitotta a szemét és keresésére indulva itt találta, az egyik ruhában - egy hete még kettő volt, utána hat, ma reggel azt látta, hogy a szekrényben éppen kilenc sorakozik - az óriási tükör előtt, mosolyogva.

Junsu lehunyta a szemét. A saját képmása nem tűnt el a szeme elől, ott vibrált, ott égett, de beszélni így sokkal könnyebb volt.

- Soha nem láttam magam szépnek.
Yoochun az ajtónak támasztva figyelte.
- Pedig gyönyörű vagy – suttogta.
Junsu ingatta a fejét.
- Elhiszem, hogy ezt látod te. Én azt mondom, én mit látok. - Nyelt. - Se amikor gyerek voltam, se amikor kamasz. Nem, ha színpadon álltunk, sem ha 12 oldalas melléklettel szerepeltem akármilyen magazinban. Sohasem. Csak... - A hangja elkopott.

Yoochun bólintott, bár Junsu nem láthatta, nem, amíg túl gyáva volt kinyitni a szemét.

Akkor pislogott fel újra, amikor Yoochun mögé lépett. A tükörben figyelte a kezeit, ahogy előre kúsztak, ahogy végigsimították a hasát a hűvös szaténon keresztül. Yoochun hosszú ujjai nem tértek le a ruha vonaláról, egészen addig rótták rajta lusta köreiket, míg a kényes anyag teljesen meg nem rajzolta feszülő erekciójának éles sziluettjét az ölén. 

A tükörben Junsu saját kipirult arcát figyelte, lejjebb nem mert tekinteni, túl obszcén volt, ijesztően izgató. Inkább félárbocra ereszkedett szemhéját nézte, piruló arccsontját, résnyíre nyílt, vágyakozó ajkait. Jobb tenyere Yoochun kézfejére simított. Együtt húzták fel a szoknyát a combján, együtt tolták a derekáig. A lábával hátra kampózott, a sarok Yoochun vádlijának feszült, nem fájdalmasan, inkább incselkedőn. 

A tűsarkak különös módon szilárdan tartották, a masszív lökésekkel együtt hullámzott, a szeme nyitva volt, a tükörképe párás tekintettel sóhajtott vissza rá.

- Gyönyörű vagy - sóhajtotta a fülébe Yoochun. - Ismételd el nekem - nyögte a hajába, ha Junsu megtagadta, ő a mozdulatot vonta meg tőle. Elmondatta vele, újra és újra és újra egészen addig, míg Junsu nyelve bele nem akadt a szavakba, egészen addig, míg el nem hitte, hogy így van. Mert így volt.


Zárt ajtónk mögött

Hátát az ágytámlának vetve, párnákkal körülvéve, használt papírzsebkendő-koszorúban Yoochun náthától kótyagos fejjel olvasni próbált. Orra piros volt, mérete egy közepes dudáéval vetekedett, hangja pedig, bármennyire is híres volt annak előtte, most rekedt volt - nem az izgató, fátyolos módon -, tompa, és bizonyos betűket erőszakkal sem volt képes megformálni. Gyógyult, igyekezett, azon volt, na! Férfiból volt, így nem ment könnyen. Meg mert volna rá esküdni, hogy a halálán van, az őt megtámadó mutáns megfázás, bár még senki nem tudta és hitte, világuralomra készült törni, és Yoochun volt az első áldozat. Ő legalábbis bizton hitte, hogy ez a helyzet.

Az ajtó hangtalan feltárult, Junsu óvatos léptekkel készült behatolni a hálószoba területére, teljesen felkészülve arra, hogy szerelmét esetleg elnyomta az álom és a világért sem akarta felzavarni. Tálca volt nála, rajta tea és citromkarikák, vitamin és egyéb gyógyszerek, mama titkos receptje szötymő és egy lázmérő is, minden, ami gyógyulást ígért, instant módon, lehetőleg azonnal. Apró, világoskék short volt rajta, egészen babakék, oldalt ezüst gombsorral, éppen csak a combja tetejéig érő. A felsőrésze fehér, egyszerű trikó, de szinte köldökig dekoltált, nyakvágásán végig csontszínű hímzés. Lánc lógott a nyakában, rajta apró kulcsok, kicsi lakat, szívecske és gyöngy. Lágy mosoly rajzolódott ki vattacukor árnyalatra festett ajkain, mikor találkozott a tekintetük.

- Szia, beteg - nevetett egy rövidet és Yoochun tüsszögött válaszképpen. - Aludnod kellene.
Párja bólintott, legyintve kommunikálta felé, hogy igyekszik, bár a haldoklás megakadályozza sok mindenben, többek között a rendes mélyalvásban is roppant módon korlátozza, hogy fuldoklik. Ilyen az élet.
- Próbálj meg aludni.
Yoochun forgatta a szemét, eltátogta, hogy továbbra is, ismételve önmagát, rongyosra koptatva, miért nem érti már meg? "Igyekszik!"
Junsu az éjjeli szekrényre rakta a tálcát, rendezgetett, porciózott, Yoochun fintorogva nyelte a tablettákat, majd ápoló nénije értő kezeire adta magát, nem teljesen önként. Megnézték a homlokát, erőszakkal még a háta mögé préselt párnákat is felrázták, a könyvét elvették, a sötétítő függönyt behúzták - igen, minden megteremtettek a tökéletes gyógyuláshoz.

Yoochun nyíltan figyelte, követte a mozdulatok sorát, imádta, hogy ragyogni látta, szüntelenül, egyfolytában, attól a pillanattól fogva, hogy bevezették a zárt ajtó szabályát. Yoochun megharcolt érte, hogy úgy élhesse az életét, ahogy szeretné, mindannyian küzdöttek és elérték, amit el lehetett. De voltak határok. Az ő világukban a lehetőségek száma, bármennyire is nem szerették hallani, véges volt. Ha meg akarták óvni, amilyük van, ha megtartani, amiért küzdöttek, kompromisszumot voltak kénytelenek kötni. Nem volt baj a külvilággal, álarc az volt, de nem kényelmetlen, éppen csak nem teljesen valódi. Ezért kötöttek alkut. Zárt ajtók mögött, az ő ajtójuk mögött, azt az életet élték, amit szerettek volna. Ez Yoochun esetében nem volt nagy változás. A két létezési sík ijesztően fedte egymást, sőt. De Junsu... Junsu új cipős szekrényt ácsoltatott. A parkettára új réteget húzattak, állítólag így nem bántja még a hegyes sarok sem, és külön szekrényt kaptak azok a szerencsés ruhaköltemények, amikre a sóvárgó szempár szemet vetett.

Zárt ajtók mögött Junsu megkapta azt a tükörképet, amire mindig vágyott és így volt tökéletes.

9 megjegyzés:

  1. Jajajajajaj... Csak halkan nyögök, mert még mindenki alszik a lakásban. És egyébként is, bármi, amit el tudnék mondani, azt személyesen is elmondtam már. De ezt a sztorit akkor is én kaptam születésnapodra! Igenis! Imádom. Talán még jobban, mint az Angyal könnyét. (Na jó, ezen még gondolkodok egy kicsit... XD) Annyira Junsu, annyira igaz, annyira tükrözi az elmúlt évek változásait a srácon, hogy képes voltam videóba pakolni őket anno, amikor ez a sztori megszületett. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire találó, hogy Ayase szerint olyan lett, mint egy "Így élt és alkotott Radn... Ööö... Kim Junsu" prezentáció. XDXD És arról a tervemről se tettem le, hogy egyszer leülök és lefordítom angolra, hogy megoszthassam az egész világgal, mert... Mert. :)

    Vik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hülye fangirl vagy. XD Olyan kézrázós-fejhangos. XD Én, amikor Masa.

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszett a történet,és örülök,hogy volt olyan személy aki ilyen szép ajándékot adott neked :)Azt hiszem a történetben van valóság ,talán nem minden de nagyon is elképzelhető Xia-ról .Én speciel nem találok semmi kivetni valót ebben,és örülök,hogy a történetben Yoochun se akadt ki .Csak az bántotta,hogy titkolózik előtte a kedves :)Köszönöm,hogy olvashattam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy olvastad és örömmel hallom, hogy tetszett! <3

      Törlés
  3. Ez megint olyan volt, mintha sorba akasztgathatnánk be a titkos szekrényünkbe mi is a ruhákat - csipke, selyem, szatén... végig simítva az anyagon, több érzéket is megdolgoztatva örömködik az ember.
    Szép volt - köszönöm, hogy megírtad és megosztottad/megosztottátok velünk ezt az ajándékot - mindig magával ragadnak a szavaid. :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a szép szavakat! Pedig hónapokig várakozott vázlatként mire a frissítésig jutottam vele mert valahogy nem voltam biztos magamban. Megesik.

      Törlés
  4. Szép. Szeretem. Köszönöm. :-)

    VálaszTörlés